Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

asszony maradt, aki egy derékkötőnek használt pántlikával a széthasított faágat összekötötte és körülcsavarva, e szavakkal hagyta ott: az élő fa kiszáradjon, de a beteg megmaradjon. A hiedelem csökevényes maradványa: Tápén az ilyen betegről, amikor éppen törte a nyavalya, a ruháját letépázták, és kint a határban élőfa tövében ásták el. Újkígyóson, Apácán — nyilvánvalóan ősi szegedi hagyomány maradványaként — Luca estéjén meggyfagallyat szoktak vágni. A szobában a kemence melegénél karácsonyra kizöldül. A hozzáfűződő hiedelmek már feledésbe mentek. A gyümölcsfogyasztás, szegediesen inkább gyümőcsövés, gyümőcsözés tavaszszal a cseresznyével kezdődik. Az a gyümőcsös, aki a gyümölcsfélét különösen kedveli. Elöljáróban néhány szólásra kerítsünk sort. Sokszor az életrevaló lakol, pusztul: a gyümőcsnek is a szépit kötik fő. Nincs abban köszönet, amit erősíteni kell: erőltetött házasságnak nincs jó gyümőccse. Már itt meg kell jegyeznünk, hogy amikor tavasszal először esznek valamelyik újság néven emlegetett primőrből, félig tréfásan, félig komolyan ezt szokták mondani : újság hasamba, hideglelés pokolba. Dugonics András szerint: újság hasamba, hideg Jeles bokorban. Ez nyilvánvalóan a bajnak, betegségnek élőlényre, bokorra, fára hárításának nyelvi megnyilatkozása. Öregek, jámborabbak viszont ilyenkor ezt mondják: uram Jézus, segíts mög. A század elején még szokásos volt, hogy Szent Iván napjának estéjén (jún 23) gyerekek járták Alsóváros, Tápé, Földeák utcáit, ajkukon ezekkel a szavakkal: hintsék kentök almát, ha nem: pedig hajmát! A házbeliek anélkül, hogy megtekintésükre kijöttek volna, a kerítésen keresztül vagy az ünnepre érő szentiványi almát, egyéb gyümölcsöt, vagy pedig aprópénzt szórtak ki nekik. A földeákiak úgy tartják, hogy a gyerekeknek szórt almával voltaképpen a család elhunyt gyermekeit vendégelik meg. A verbicaiak szerint Szent Iván napja előtt nem jó a gyümölcsöt késsel vágni, mert akkor abban az esztendőben sok jégeső lesz, meg nyila, azaz villámcsapás. A Szent Iván tüzébe szerintük azért kell gyümölcsöt dobni, hogy az angyalok vegyenek belőle, vagy akinek kis halottja van, annak a számára. Meg is kell nevezni, hogy kinek szánták. Fiatal fának első gyümölcséből különösen állapotos asszonyoknak, vagy minél több embernek kell ennie, hogy később bő termő legyen. Ha először csak egy szem terem rajta, akkor ez kizárólag a terhes nőt illeti. Ha az asszony összenőtt gyümölcsöt eszik, akkor ikrei születnek. A cseresznyét népünk nem nagyon keveli. Inkább városi nép, gyerekek örülnek neki. Már a polgári háztartás hatása, hogy nemcsak nyersen eszik, hanem rétest töltenek vele és befőttnek is elteszik. Gyerekek szívesen lövöldöznek a cseresznyemaggal. Erre utal a közismert példabeszéd: nem jó az úrral ëgy tálbul cseresznyézni— szegedi folytatása: mert möglűn a magjával. A meggyből már férfiak is esznek. A közvetlen nyers fogyasztás mellett sokféleképpen élik. Osi paraszti eledel a keszőce, meggykeszőce, Tápén kecőce, Padén meggyciböre. Úgy készül, hogy a lecsumázott meggyet megfőzik, utána finom liszttel ráhabarnak, és cukrot, esetleg még köménymagot tesznek bele. Kihűtve kenyérrel eszik. Járja az aszaltmeggy is. Télidőben csemegének főznek belőle. Karácsonyestén Tápén asztalra került az aszaltmeggyből főzött kecőceleves is. Kedvelt a meggypálinka, hajdani tréfás nevén meggyórium, meg a belőle készült 592