Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A tőkenyak a tőke alatt lévő erősen megvastagodott gyökérzet, a vezérgyökér nyúlványa, amely átmenetül szolgál a tőkefejbe. A tőkenyakból fakadnak a fattyvesszők, másként sarjvesszők. A tőkefej gyermekfej nagyságú megvastagodás, amely akkor a legértékesebb, ha kerek. Ebből ágaznak ki a szőllővesszők. A vesszőnek venyige, venyöge neve is hallható. Nem szigorú jelentésmegoszlással a szőlővessző a tőkén lévő sarjat, a venyige pedig a már lemetszett és tüzelésre váró vesszőt jelenti. A szőlővesszőhöz számos hiedelem, hagyomány fűződik. Tavaszi metszéskor kicsorduló levét szemfájásról tartják foganatosnak. A nagyszombati tűzszentelésre különösen régebben az alsóvárosiak szőlővesszőket szoktak vinni és szertartás alatt a tűzbe tartani. Az így megszentelt vesszőket azután a szőlő, sőt a szántóföld négy sarkában ásták el. Ennek nyilvánvalóan bajelhárító, megszentelő célzata volt. Emlékeztet azonban Krisztus szavára, amikor magát szőlőtő néven emlegeti. A nagyszombati vesszőszentelés a középkori liturgiában egyébként külön is előfordul. Az alsóvárosi hagyomány nyilván ennek laikussá vált fejleménye. Algyőn Szent Balázs napjának hajnalán a szőlősgazdák valamikor szőlejük négy sarkáról egy-egy vesszőt metszettek le, majd a négy szál vesszővel a birtokot körüljárták. Úgy vélték, hogy •ezzel Balázs püspök megvédi termésüket a madaraktól. A lány Szilveszter estéjén a múlt században bevitt egy nyaláb venyigét a pitarba és ott felolvasta. Ha páros lett, akkor úgy gondolta, hogy a farsangon férjhez megy. Összetört, szénné égetett és lapulevélre hintett venyige régi öregek szerint gyomorfájásról hasznos. Beléndekmagot venyige parazsán kell égetni, hogy füstje fogfájásról használjon. A venyige hamuját régebben mosáshoz lúg gyanánt is felhasználták. A szőlővessző fejlődési foka szerint többféle lehet. Az ugarvessző a tőkéből sarjadzó egyéves új hajtás, még nem terem. Ebből fejlődik a cservessző, amely már terem is. Ez kora szerint lehet elsőéves, másadéves, harmadéves. A másodéves cser termi a legtöbb szőlőt. A harmadik év után már el kell távolítani, mert tőkésönni kezd és és így a tőke formátlanná válik. Az olyan szépen fejlett tőkének, amely dúsan virágzik, csak éppen alig terem kurvatöke, rúgóstőke a neve. A kiöregedett és kihányt szőlőtőkét tuskó, szőllőtuskó néven emlegetik. Ez igen értékes, katlanban kitűnően égő tűzrevaló. A szőlőtőke a boszorkánypraktikákban is előfordul. 1728. A boszorkányok Szent György-napkor Kecskeméti hegyen egy szőlőtőkét megfúrtak és csapot tettek beléje és mindnyájan 3000, eleget ihattak belőle. Azután a héját reátették és elmentek. Más helyen: a szőlőtőkébül kiszopják a bort és megisszák. Ismét kiokádják az hordóba. Ismét máshol : a szőlőtőkét megfúrták és kicsurgott belőle az bor.

36 A vesszőkön van a szöm néven emlegetett rügy, amelynek egészen apró, mákszemnyi korában bor soka a neve. A világosszöm néven emlegetett, zavartalanul fejlődő rügyből bontakozik ki a vesszőrendszer, nyomában pedig a termés. Ha a tőkét fagy éri, a vessző tövénél a tőkefejen meghúzódó, többféleképpen: sárszöm, biztosítószöm, alvószöm néven emlegetett rügyecskékből még kifejlődhetnek a vesszők. Ilyenkor azonban abban az esztendőben nem lehet termésre számítani. A fiatal, zsönge vesszőnek sóska, ritkább szóval rekönye a neve. Ebből erednek a levelek, amelyeknek színéről, nagyságáról, formájáról következtetnek a szőlőfajtára. Mint ahogy a vesszők színe, vastagsága is fajtánként változik. A szöllőlevél előfordul a boszorkánypörökben is. 1728. Katona Ferenc az fatenst tanította, hogy az szőlő fehér levelét aki még kicsinyke, áztat megfőzzék. És valamint főtt, úgy kell főni és romlani az ember lábának. Később: Lantos Jánosnet szőlővessző levelét megfőzték, úgy rontották meg. A maga házánál főzte meg Kökényné és azt 36 Reizner IV, 397, 405, 410. 576