Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

szereztek szőlőket a péterváradi és kamanci szőlőhegyeken, és az apátságtól boraik részére a dunai réven megszerezték a révmentességet. Ez az apátság közvetve is előmozdította a Szerémség szőlőtermelését azáltal, hogy a saját szőlősgazdáinak adott kiváltsággal példát adott az idegen, szegedi és budai szőlősgazdáknak a termelést annyira előmozdító kiváltságok megszerzésére." Szegedieknek Péterváradon, Kamancon (Kamenica), Karomban (Karlócán), Szalánkeménben, Szerlökön biztosan voltak szőlőföldjeik. Az 1522. évi tizedlajstrom 77 olyan szegedi adózót örökít meg, akinek a Szerémségben szőleje volt. E szőlősgazdák leginkább Felsővároson (Prédikátor u. 1, Szent György u. 20, Szent Miklós u. 3, Szentlélek u. 2), és a Palánkban (Vár 4, Kislatrán 2, Árokhát 3, Szent Dömötör u. 15, Nagy u. 13, a többi 14 bizonytalan), vagyis a jómódú, iparos- és kereskedő, hajózással foglalkozó városrészekben laknak. Itt is hangsúlyozzuk, hogy egyik felsővárosi templomnak védőszentje, Miklós, éppen a vizenjárók és kalmárok, így a borkereskedők középkori patrónusa volt. Székely Györgynek az a véleménye,

5 hogy a szegedi szőlősgazdák bérlők voltak. Lehetséges, hogy ilyen is volt közöttük, ez azonban a tizedjegyzékből, vagy egyéb forrásból egyértelműen nem tűnik ki. Kétségtelen azonban, hogy birtokoltak is. Ezt bizonyítja Baratin Lukács, zágrábi püspök adománylevele (1501), aki szülővárosa, Szeged iránti hálából a szegedi Dömötör-templom mellett Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére kápolnát épített, és fenntartására egyebek mellett, Kamancon levő „Kutyás nevezetű szőlejét is odaajándékozza".

6 Talán említést érdemel, hogy Szeged ismert középkori családnév anyagában számos olyan nevet találunk, amely a szerémségi borvidékről való származásra, esetleg kettős lakóhelyre utal. Legjellegzetesebb Kamanczy Benedek (Benedictus Kamanzy) szegedi bíró (1465). Híres testvérének neve más alakváltozatban állandósult: Kálmáncsehy Domokos püspökre, a humanista könyvbarátra gondolunk. Az 1522. évi tizedjegyzék idevágó családnevei még: Bakacsi, Maróthy, Somlyay Szőlősy, Valkay, Boros, Kompolár, Ürmös. Később, de még a XVI. századból Engi.

7 Joggal föltételezhetjük, hogy szőlősgazdáink idehaza, a Városban polgári jogon kimérhették boraikat, amint ez a XVIII—

XIX. században is általános. Okleveleink tanúsága szerint a szegediek szüretelése ott történt helyben, a Fruskagórán. Szőlőőrzési díj fejében 4—4 dénárt kellett fizetniök. Csöbörpénzzel (1477. pecunias tinales, seu chibryonales. 1478. chibrionales)

8 viszont a péterváradi apátnak tartoztak. Okleveleink azt is elmondják, hogy a szegediek a Szerémségben termelt boraikat Kamancről, Kőszentmártonig kocsin, vagy a Dunán Titelig, és innen a Tiszán hazáig hajón szállították. Maróthi János macsói bán a szegediek kiváltságait semmibe se véve, a péterváradi határban minden egyes átalag (tunella, tonna) bor után 100, minden egyes rakomány után (oppositio, vagyis inkább appositio singillaris) 10, és minden félteher (felrewkelesek + medium navigium) után egyenként szintén 10, a hivatalnokaitól ellenőrzött borszállítmányi okmányért (signetum circulare ad dictas tunellas vini) szintén 10 dénárt csikart ki. Sőt még a péterváradi területen átszállított szegedi boroktól a fokvám (fokwam) nevű vámot, továbbá az üres kocsiktól is követelt fizetést. Ellenkező esetben nem szállíthatták boraikat Kőszentmártonba. 5 Székely Gy., Vidéki termelőágak és az árukereskedelem Magyarországon. Agrártört. Sz.. 1961. 6 Reizner, IV, 92. Olvasható Kutas hangzásban is. 7 A felsorolt családnevek a szerémi Bakótz, Somogy (esetleg Somogy megye), Eng, a valkói Marót, Szöllős, Valkó, a baranyai Somló helységekkel függhetnek össze. Csánki II, 143, 252, 262,. 272, 284, 355; Somlóról Csánki I, 522. 8 Reizner, IV, 76, 77. 569