Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

SZŐLŐMŰVELÉS A szegedi szőlőművelés múltja ősi és gazdag, de részletekben, sajnos, nem bővelkedünk. Az adatokból csak a nagy körvonalakra telik. Jellemző azonban, hogy messze tájakra is kiterjed. Hogy a szőlő- és bortermelés már az Árpád-korban sem lehetett Szegeden ismeretlen, arra a szávaszentdömötöri (ma Mitrovica) kolostor XIII. századbeli birtokösszeírásában találunk rövid utalást.

1 A monostor birtokainak, terményeinek felsorolásában egyik tiszamenti helyről, amely nem lehetett más, mint Szeged városa, megemlíti, hogy szőlőföld is van rajta. Az Árpád-korban bontakozó szegedi sóhaj ózás lehetővé teszi a már kialakult bortermelő vidékekkel való közvetlen kereskedelmi kapcsolatot. így az aradi Hegyalja egyik részén, egy szegedi polgár szőlőszerzéséről történik említés: egy pankotai polgár a Ménesi, Ménes mellett emelkedő Makrahegyen (in monte Macra supra villám Menései) levő szőlejét Bugar veje, András gróf (comes) szegedi polgárnak 12 márkáért eladja (1302).

2 A szerémségi borvidékkel, Fruskagorával való kapcsolatok föltétlenül csak a XV. század elejétől bizonyíthatók, de nyilván régebbi időkbe nyúlnak vissza, hiszen egyik királyi oklevél (1471) azokra a hasonló jellegű kiváltságlevelekre hivatkozik, amelyeket a szegediek Béla, András, Károly, Lajos és Zsigmond királytól nyertek. A szerémi szőlőhegyeket a hagyomány szerint Probus császár telepitette, tehát a termelés még a római időkben elkezdődik. Rapaics Raymund szerint

3 a furmint és kadarka a középkori Magyarországon először a Fruskagórán jelenik meg. Innen terjed el mindkettő szerte az országban. Ez a szőlőkultúra a magyar középkorban szorosan összefügg a mai Pétervárad helyén állott bélakuti cisztercita apátság (abbatia Beatae Mariae Virginis Belefontis) gazdasági tevékenységével. Amikor a rendre annyira jellemző grangia-renâszer, azaz a földnek laikus szerzetestestvérekkel való megművelése bomladozni kezdett, az apátság kiváltságokban részesítette azokat, akik az itteni szőlőtermelés munkáját vállalták. Először nyilván csak bérleményről volt szó, később azonban e szőlőterületek örök tulajdonba is kerülhettek. „Hazánkban — írja

4 Kalász Elek — a bélakuti monostornak volt a legnagyobb borkereskedelme. A híres szerémségi bort, amit a Fruskagora lankáin a magukültette és idegenek által saját területükön ültetett szőlőkben szüreteltek, főleg szegedi borkereskedőknek adják el. A Szerémség borát az egész középkoron át a borok királyaként emlegették, mint ma a tokajit. Nem csoda, ha a szegedi kereskedők maguk is 1 Györffy Gy., A szávaszentdömötöri görög monostor XII. századi birtokösszeírása. A magyar Tudományos Akadémia Társadalmi—Történelmi Osztályának Közleményei, 1952, 360; 1953, 103. 2 Juhász K„ Egy dél-alföldi hiteleshely. Aradi regeszták. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai. IV. 31. Szerkesztette Dankó Imre. Gyula 1962. A gróf'itt patrícius polgárt jelent. 3 Rapaics R., A magyar gyümölcs 174. 4 Kalász E., Vázlatok a magyar földön 800 éves ciszterci rend múltjáról. Baja 1943, 87. 568