Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A négy kazalos, másként kévehányó páronként, illetőleg csoportonként váltogatja egymást. A kazalosok csak akkor dolgoznak mind a négyen egyszerre, ha a kévéket messziről kell eljuttatni. Erre a hajazás leszedésénél, majd a fenék föltakarításánál kerül sor. Egyenként az egyik az asztagon állva adogatja a dob közelében álló másikának, aki viszont a kévevágó keze alá veti. A kévehányó vasvillával dolgozik. Aki pihen, az a molnár mellett zsákol, vagy az elcsépelt gabonának a gazda kocsijára rakásánál segédkezik. A két szalmahúzó, tanyai nevén faros az etetőkkel egyidőben váltja egymást. Az ő dolguk a dob szalmarázójából kiömlő szalmának afarosvëlla néven emlegetett, hullámosra görbített fogazatú vasvillával való eligazítása, tápaiasan débölése, mindaddig, amíg egy rudasra való nem lesz belőle. Ilyenkor azután emberünk beleszúrja a villáját és annyira elhúzza, hogy a következő rudas készítésénél ne akadályozza a munkában, meg hogy a rudashordók is könnyen elvihessék. A nem sikerült, szétcsúszott rudasnak medve a tápai neve. A rudas, rudashordó néven emlegetett, egymást párosával váltogató munkás feladata a dobból kiömlő szalmának kazalhoz hordása. Ez a rudasfa nevezetű két vékonyodó rúdon történik, amelyeknek egyik vége hegyes. Az egyik rudasfa végéhez vékony rudaskötél, régiesen rudallókötél néven is emlegetett kötél is hozzá van erősítve. Az egy alkalommal elszállítható szalmarakásnak szintén rudas a neve. A hátulsó rudas ember a rudasfát a rudasnyi szalma alá szúrja, és a dob felé tolja. Az első rudas éppen fordítva irányítja a rudasfát. A két rúd párhuzamosan fekszik egymásmelleit a földön. Most a hátulsó rudas ember előre, keresztben átveti társának a kötelet, aki a maga rudasfájára erősen rácsavarja. Egyúttal azonban a rúddal együtt a kötél végét is jól megmarkolja, nehogy menetközben eresszön. Most a gépnek mindketten hátat fordítva, a rudasfák közé állanak, és a szalmát a készülő kazalhoz szállítják. Vannak olyan bandák, ahol a rudas megrakását külön rudascsináló végzi : begörbített hegyű villával a rudasok számára kikaparja, szarvat gyűlés elrendezi a rudasra adagolt szalmát, amelynek különben olykor csikó neve is hallható. A kazlat a tükörnek a gazdától kijelölt részén tapasztaltabb munkás, a kazalos, másként szalmarakó készíti, rakja. Abból, hogy hány keresztből állott az asztag, már tudja, hogy mekkora feneket kell kezdenie. Ő irányítja a rudasokat, hova fordítsák a csikókat. Amikor már a kazal magasodik, akkor előkerül a főjáródeszka, szalmafőjáró, Tömörkény hallomása szerint kazaljárda: jó erős pallódeszka, lépésnyi távolságban keresztben rászögezett lécekkel. Ezekben kapaszkodik meg fölmenet a láb. A feljárót egyébként szükség szerint mindig magasabbra helyezik. Ilyenkor természetesen megnehezedik a rudashordás, mert a feljáróról lelépve, belesüppednek a rudasok a szalmába, és csak keservesen haladnak előre. Ha a csikó a kazalostól kijelölt helyre kerül, akkor az első rudas ember fölengedi a kötelet, a hátulsó pedig kihúzza alóla a rudasfákat. Egyiket magához veszi, a másikat pedig társának engedi át. A legtöbb gazda a kazalosnak, de olykor a rudasoknak is külön borravalót szokott adni, hogy minél rendesebb, takarosabb kazal kerüljön ki a kezük alól. Magának a gépes gazdának is érdeke, hogy a bandában jó szalma-, illetőleg polyvakazalos legyen. Ez már a gépfogadásnál számításba jön. A szalmakazalos legfőbb munkája a sarkok, szélek igazgatása, ahol szarvakat csinál. A szarvgyűrés а. szalma rakásának az a módja, amikor a villahegyen lévő szalmát möggyűrve, azaz megtekergetve, mintegy szarvakat készítve teszik a kazal szélére, hogy az egész szét ne hulljon. Ez a mód ismeretes egyébként a kocsirakománynál is. A kazalrakó a kazal többi részét, belsejét tapossa, villájával legföljebb csak högyözi, verögeti. A többi a rudasok dolga. Külön művészet a kazal tetejének behögyözése, 560