Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A rúdnak egyébként rudasfa volt a neve. 1 petrence megfelelője viszont 20—25 csirke, 1 csirke pedig 5 v'éllahögy levágott széna, illetőleg gabona. Az így összerakott boglyafélét azután a rudasfák és az inas néven emlegetett, mintegy 80 cm hosszú kétágú fa segítségével emelték a tréfás bolondkocsi névvel is illetett vontatókocsira. Öreg tápaiak a vontatóról nótát is tudnak : Én Istenöm tögyé csudát: Ezrösökbü szénaboglyát, Százasokba vontatókat, Ötvenesbű rudasokat! A nyomtatószűrű rendesen a gazda földjén, közeli tanyáján volt. Valamikor a Várost övező nyomásokon, így a mostani repülőtér helyén is nyomtattak. Legrégibb adat: 1764. Szállására Zákányba nyomtatóra vitetett egy nagy pej kancza lovat. Itt is először megnyesték a helyét, majd lelocsolták, és törekkel megszórták. Azután a lovakkal olyan keményre járatták, hogy később a gabonaszemet ne tudják a patájukkal beletaposni. Amikor megszáradt, olyan kemény és sima volt, mint az aszfalt. Olykor nagy szérűt és nagy ágyást készítettek, amelyet azután két karika ló járt. Ezután készült az ágyás: 10—15, Györjjy értesülése szerint

62 6 öl átmérőjű köralakban helyezték el, és egymásra rakták, beágyazták a kioldott gabonakévéket, kalászos részükkel kifelé. Egy régi szemtanú szerint az ágyazás, vagyis az ágyás elkészítése az asztagról a némötv'élla, ószentivániak ajkán tótvella, vagyis olyan favilla segítségével történt, amelynek három ágából a középső a nyél szerves folytatása, két oldalsó ágát pedig úgy csapolták bele a nyélbe. Az ágak összetartására a körösztléc szolgált. „A lehajigált kévéket — írja 63 Schmidt Sándor — apraja-nagyja vonszolja. Föloldják a kötelékből, mely a kaparékhoz jut. Az első sort a szérű szélén félkörben lefektetik, a többit talpra állítják, hogy a kalászok az égre nézzenek. így készül el az ágyás, amely néha tökéletes dombbá növekedik, és hasonlít egy óriási sündisznóhoz. Ekkor azután az apróságból valakit a lovakért szalajtanak. Az alig ökölnagyságú gyerkőcök fölfogják a tarlón legelésző lovakat, és sebesen száguldva állanak elő. Most megkezdődik ajártatás. A tüszkölő lovakkal előbb az ágyás széleit kezdik jártatni, majd lassanként letiportatják a halmot. Megkeződik a haj ló haj! gyi te haj! haj, haj, haj nóta. Kedvező időben, amikor sem nagyon szívós, sem nagyon száraz a szalma, négy óra alatt végeznek egy ágyassal. Legalább négyszer átforgatják az egészet, míg a szalmát lehúzni lehet, a kitaposott szem pedig alól gyűlik össze. Néha-néha változatosság kedvéért egy-egy medvét is fognak: amikor az ágyást megkeresi az eső, ami azután elég bajt okoz. Rendesen estefelé szokták a kigázolt szemet összetakarítani. Előveszik a kisefát. Elibe fognak egy lovat, melynek farkába kapaszkodva egy legény reá hág az így előálló szemvonóra, és neki akasztva a szérűt befödő búzának, ügyes kanyarulatok és komikus jelenetek közben vontatják azt a garmada helyére, mely helyettesíti a fogyó asztagot. Végre elfogy az asztag is. Most Aeolus apánkhoz fordulna a földmíves, ha ismerné ez urat. így csak a jó Istent kéri egy kis szellőért, hogy szórhasson. Ez a szórás pedig nem valami könnyű dolog. A fölszórt szemet a hosszú nyelű fölözővel gondosan tisztogatják, majd a kelepelő (? B. S.) rostába kerül, és végül beméretik."

64 62 Györffy 14, 24. 63 Schmidt S., Tanyai képek. SzH. 1876, 129. sz. A szegedi Schmidt Sándor (1855—1904) az ásványtan professzora volt a budapesti Műegyetemen. 64 így hallotta Györffy is, 24. 554