Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Jó félszázaddal ezelőtt a nagyobb tarlókat kiadták birkalegelőnek állítás végett. A mögállított főd előnyösen vált el a többitől, az útonjárók is rögtön ráismertek. Erről a juhászainál bővebben már szóltunk. Jegyezzük itt meg, hogy az állítást a járásokban a gulyások is ismerték. Az a kerítetlen hely volt, ahol az odaterelt marha éjszakára lepihen. Ennek természetesen ekkoriban még nem volt mezőgazdasági jelentősége, legföljebb a füvet javította. Mindszentiek a birka mogyorószerű ürülékét az udvar tiszta helyén összesöprik, megszárítják. Utána ponyvában vagy zsákban megtapossák. Olyan puha lesz, mint a tubák. Ezt szórják takaróul az elvetett dohánymagra, majd lelocsolják. így kövéren kel ki a dohánypalánta. A disznótelek is igen tápláló. Tanyaiak magvetéskor a tökfészök, dinnyafészök, kukoricafészök, krumplifészök aljára vetnek belőle egy jó maroknyit. Sokat nem szabad. A lóganét rendesen marhatrágyával szokták összekeverni, mert önmagában igen heves, mindszentiek szava szerint tüzes, és esőtlen időben a földet mégjóbban kiszászárítja. Jól szigetel. A tanyaiak télidőben fagy ellen lótrágyával szokták berakni a céklásverem száját, az alacsony föld színére nyíló pinceablakot. A fias disznó ólját is körülrakják vele, ha nagyon hidegre fordul az idő. Melegágynak, gombaágynak, korai veteménynek mértékkel hasznos a lótrágya, mert nem fagy meg könnyen, és jobban hajt. Hátránya, hogy könnyen férgesedik. Az aprójószág, galamb ganéja is mindennek használ. Tanyaiak megszárítva vödörből hintik a földre, semlyékre, mint a búzamagot. Városi háztartásokban a gyümölcsfa tövébe szórják. A tyúktrágyát régi mindszentiek megfelelően előkészítve nagymosásnál is használták. Erről máshol szólunk. A marhagané egyik régebben emlegetett fajtája az árvagané, tréfás néven tótkalap, marhalepény : a szabadban pusztán legelő marha tányér alakú száraz hulladéka. A szót emlegeti

57 Móricz Zsigmond is. Egyik regényalakja árvagané tüzénél pirít kenyeret, közben kijelenti: „nagyon szeretöm az ízit neki. Ha egy kicsit mögpörkölődik, füstösen antul jobb. Árvaganyén füstölve mög még a legjobb." Tanyai pásztorgyerekek manapság is sütnek a tüzénél csöves kukoricát. A legelőkön találó árvaganét régebben téli tüzelőnek gyűjtötték össze. Tömörkény úgy tudja, hogy a hajdani gulyások az árvaganéval szított pásztortűz füstjével meg tudták a ménest riasztani. Erről máshol szólunk bővebben. A tanyaiak szívesen cserélnek borért marhatrágyát. Városi, tápai, szőregi, ószentiváni kevés földű, de marhatartó gazdák — különösen amikor gyermekük lakodalmára készülnek, de egyébként is — trágyafölöslegeiket koratavasszal ki szokták fuvarozni a tanyára, ahol ismerőseik előzetes megegyezés alapján bort adnak érette. Általános volt régebben jószágtartó gazdáknál a tőzegvetés is. Amikor a földmívelés még csak a családi, helyi szükségleteket elégítette ki, meg a földeket is pihenésül parlagon hagyták, a felszaporodott trágyából Ganévető Szent János (május 16) táján téli tüzelőt készítettek. Ennek módjáról más összefüggésben lesz szó. A mindszentiek valamikor gilvára, kelevényre ruhába kötött meleg tehénszart borítottak. Ez megérlelte, kifakasztotta. Köszvényes, reumás betegeket derékig meleg trágyába ásták bele. Melléülve vigyázták, legyezték, szívére pedig nedves ruhát kötöttek. Ki kell térnünk arra is, hogy az emberi ürüléket miként használja föl a nép a maga gazdasági életében. A pöcegödör sejt néven emlegetett tartalma értékes trágyaanyag. Tisztítását gazdaházakban a fiatalabb férfi családtagok végzik. A kihordott trágya helyére 57 Móricz Zs., Rózsa Sándor I, 213. Ш