Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
gyár motívumok, csupa magyar régiségek, egyszerű meg cifra, de a magyar stílus művészetét mindig hirdető tárgyak körülöttünk négy szobában... A legnagyobb, legbelső szoba : összegyűjtött igazi magyar művészeti kincs. Minden, de minden magyar, többnyire szegedi magyar stílus hirdetője. Nagy öreg asztal, tulipános, rozmaringos, rojtos terítővel. Zöld faszékek, piros tulipánnal. Kicsi tornyú, bástyás ágyak. Szívalakú tükör. A nagy falon pedig hemzseg, egymást öleli a sok régiség. A szabadságharcból, azelőttrol, azutánról összehordott csákók, magyar sipkák. Cifratokú, hatalmas markolatú kardok. Túlnehéz puskák. Kétcsövű revolverek. Magyar címert, Szeged címerét mutogató heves színű tarsolyok. Vannak kulacsok, sokfélék, sokszínűek, mulatásra csábítók. Vannak ostorok, karikások, kígyótermetet utánzó szíjjúak, olyan nyelűek, amilyen a királyi pálca..." Külön falon a csat-kiállítás. A magyar érccsatok gyűjteménye. Ez páratlan. De van ott még más is. Halnyelű szegedi bicskák. Mindegyik eredeti, művészies. Pipák : szegedi makra, alföldi táblabírói, tót táblabíró pipa, miskolci, selmeci, kecskeméti. Fokosok : szegedi betyáré, tanyai legény ünneplője, aztán bakonyi acélfokos, rézfigurákkal pöttyentett. Botok: karcsú somfabotok, öregnek, vőfélynek valók. Eredetiek. Olyanok, amilyeneket a ma magyar fiai nem hordanak, talán nem is ismernek. Béklyók. Az egyik lóbéklyó lakatjába olyan kulcs való, akár a Wertheim-zárba, noha 1805-ben készült. Malonyay Dezső — nyilatkozott Beck Pista — elküldte hozzá Juhász Árpád festőt. Juhász illusztrálja a könyvet, ő pedig a szöveget írná. A piktor már rajzolt Szegeden és nagyon meglepte a szegedi nép művészete. Ebből a kissé túlszínezett újsághírből is kitűnik, hogy Beck Pistát elsősorban a nép tárgyi világának mutatós, művészi elemei érdekelték. Érezte a hanyatlását, elmúlását, tehát gyűjtögetni, sőt rekonstruálni kezdte. A később annyira divatossá lett őstehetség-kutatás révén iparkodott egyes tárgyaknak életét iparművészeti alkotás formájában meghosszabbítani. Bár Beck Pista nem lehetett különösebben művelt ember, mégis ösztönösen megérezte korának egyik nagy, a technikai és társadalmi átalakulásból adódó problémáját és kísérletét, amelynek főleg Ruskin, hazánkban pedig a Magyar Iparművészet közössége, továbbá Lechner Ödön, részben Malonyay Dezső kivételes jelentőségű vállalkozása volt a szószólója. 153 Beck Pista árucsarnokot tervez szegedi mesteremberek népies műalkotásai számára. A bicskanyél és faragott bot készítését szegedi háziiparrá szeretné fejleszteni. Seelenfreund Salamon ércvésnök gombkötődíszes csatokat készítene kardra, nadrágszíjra, ruhára. Makovics Mihály, kisteleki gulyásból lett ezermester szíjjártó karikásostorokat remekelne. Kabók Imrét a szegedi gombkötődíszítés megörökítésére ösztönzi. Erről a kiváló munkáról a mesterségnél még bővebben is megemlékezünk. Itt csak a távolabbi célzataiból idézünk: „A zsinórdíszítésnek a magyar ornamentikába való átvitele a magyar műépítészeinek és általában azoknak, kik a díszítő stíllel foglalkoznak, lesz a feladata, és rajzon a műszaki feldolgozáshoz csak anyagul fog szolgálni." Elmondja, hogy gyűjteménye a vasiparban rács vagy kapubetét, a fémiparban díszítés, a faiparban pedig dombormű mintájául szolgálhat. Ajánlja tapétadísznek, szőnyegmintának, ruhamustrának, majolika-, gipsz-, porcelándísznek, továbbá nyomdai dekorációnak. Felhasználhatónak véli az ötvösségben, kertészek virágágyainak kiképzésében, szobafestésben. Egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy 153 Nagyobb összefüggésben tisztázandó kérdés, volt-e Lechner Ödönnek, Huszka Józsefnek Beck Pistával és körével közelebbi kapcsolata. V с AítfZfcO**
