Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A szegedi marhatartást főleg a kun puszták említett évszázados birtoka, királyainktól többször megerősített legeltetési joga teszi lehetővé. Emlékeztetünk Bertrandon de la Brocquiére följegyzéseire is. Minden valószínűség szerint a szegedi határ, homokvilág középkori, illetőleg hódoltsági helynevei, pusztái közül Csöngőié, Szatymaz, Gajgonya, Őszeszék, Kereset, Zákány, Mórahalom, Bojárhalom, Domaszék, Rúzsajárás, Öttömös, Atokháza, Nagyistván még az itt legeltető régi kun, illetőleg törzsökös szegedi magyar tőzsérnemzetségek nevét tartotta fönn napjainkig. Legújabban Székely György mutat rá, hogy a középkor végén Szeged volt az Itáliába irányuló hazai állatkivitel kiinduló pontja. Ilyenként emlegeti a Várost egy olasz marhakereskedő (1515). Lehetséges, hogy a XV. század folyamán Szeged városában felbukkanó Anthonius Bolonia (1429) és Valentinus Italiens de Zegedino, másként Valentinus Olaz dictus de Zegedino (1460 táján) éppen az itáliai marha-export megszervezése érdekében élt Szegeden.

47 Ez a fejlett jószágtartás magyarázza a marhakereskedelemmel, tőzserkedéssel is foglalkozó szegedi mészárosoknak a hódoltság korába mélyen belenyúló kiváltságos helyzetét is. Ezt a török is kénytelen tudomásul venni, mert hasznosnak találja. Ennek a kapcsolatnak meglepő bizonysága az a térkép is, amelyet Lázár deák, Bakócz Tamás esztergomi bíborosérsek titkára szerkesztett.

48 Föltűnő módon egyetlen útvonal van pontokkal belerajzolva. Szegedről indul ki, fölmegy Kecskeméten át Pestre, Vácra, majd Nógrádverőcén, Nagymaroson át a Duna mentén Komáromba. Innen a Csallóközön át visz az út Győrbe. Ezután: Bánhida, Bicske, Velence, Martonvásár közt elhaladva, Simontornya közelében átvág a Sárvízen, és a Zengőhegyet nyugatról érintve, lemegy Pécsre, majd továbbhalad délnek. Valpónál átkel a Dráván, és Eszéket elkerülve halad Diakovárra. A szegedi jószágtartás, tőzsérség e különös jelentőségéről az 1522. évi tizedjegyzék névanyaga is tanúskodik. Mindjárt föltűnik a Mészáros családnév nagy száma (18). Ezt a családnevet viseli Pál, Bálint, Gál, Márton, kétszer Tamás, kétszer Fábián, Benedek, Vince, Miklós, István, László, Balázs, János, Ambrus, Sebestyén, Elek. Ezek nyilván nemcsak a helyi húsellátásról gondoskodtak, hanem leginkább tőzsérséggel foglalkoztak. Ez a céh hódoltsági tekintélyét is előkészíti. Föltétlenül erre a munkakörre, foglalkozásra utal még Kasza Domonkos, Kasza Fábián, Kasza Máté neve, amely eredetileg nyilván Kaszab alakban hangzott. Ilyen lehet továbbá Bakó Balázs, Bakó Mihály és Tagló Dénes, továbbá Sörés Zsigmond, Sörés Pál, Sörés Bálint neve, vagyis aki a söre néven emlegetett fiatal ökörrel kalmárkodott. A szegedi tőzsérek a szegedi veszedelem, más egykorú kifejezéssel szögedi had (1552) után nagyszámmal hagyták el szülővárosukat. Debrecenbe, Kassára és Nagyszombat városába húzódtak. Nyilván már megelőzőleg is eleven gazdasági kapcsolatban állottak e városokkal. Debrecen Szeged mellett az alföldi marhakereskedelem másik fő helye volt. Nem véletlen, hogy Tóth Mihály főbíró Szeged eleste (1542) után Debrecenbe mene71. §. Bojtároknak, valamint szinte a juhászoknak nyájaiknál lovat tartani egy áltálján tilalmaztatik. 72. §. Pásztoroknak s akármelly külső cselédeknek pisztolyokat, karabint tartani nem szabad, s azok, kiknek fegyverrel kell a jószágot őrizni, csupán csak hosszú puskát tarthatnak. A füzet könyvritkaságnak számít, ezért idéztünk bővebben belőle. 47 Kardos T., Velencei vonatkozású gazdaságtörténeti adatok a Jagelló-korból (1502—1518). Száz. 1951, 437, 442. Székely Gy., Vidéki termelőágak és árukereskedelem a XV—

XVI. században. Agrártört. Szemle 1961, 320. 48 O. Harmos E., Magyarország térképe 1528-ból. Térképészeti Közlöny 1931, 165, 170. 461