Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Az eskü így hangzik : Én N. N. esküszöm az egy élő Istenre, Telly es Szent Háromságra, Atya Fiú Szent Lélekre, Boldoghságos Szűz Máriára, és Istennek minden Szentéire, hogy az idén mint csikós igazán fogok szolgálni, az reám bízott Lovakat restség nélkül itatni és legeltetni fogom helyessen, azokat minden kártul megh őrizöm, és mind betegségiben, s mind pedigh egésséges korában mint igaz Pásztor dajkálni fogom, minden tehetségem szerint és sem abbul, sem másébul akár minemű szín alatt el nem síkasztok, vagy lopok, más által sem síkasztatok és el nem lopatok, tolvajokkal nem társalkodók és nem czimborálkodok, orgazda nem leszek, sött ha valamiképpen megh tudnám az ollatin vagy más gonosz tévőit is áztat ha tőlem megh eshetik, megh fogom és az Nemes Városnak kezében adom, vagy legalább, hogy megh fogattathassék a Nemes Város elő járóinak, vagy Szolgáinak föl adom. Az előttem levő Lovakhoz mást bujtárjaimon kivül nem is eresztek, Korcsmában, Csárdában, vagy eögyéb gyülekezetekben koborlani s korhelykedni, ide haza tekeregni, az időtt tölyteni nem fogom, gonoszt tévők ellen más Szegedi Pásztorokat vagy e Nemes Város Szolgáit segíteni s oltalmazni, bitang lovakat azonnal föladni, a beteg lovaknak gongyát viselni. Bujtárjaimra, hogy rosszat ne cselekedhessenek, hanem igazán szolgáljanak, szorgos gondom lészen. Rövid szóval: igaz pásztor leszek. Isten engem úgy segíllyen, Boldogh Asszony és Istennek minden Szentjei. A kötelességek: 1° Minden igyekezettel tartozik az Lovakat legeltetni s itatni annak idejiben. 2° Minden lopásiul magát megh tartóztatni. 3° Tolvajokkal és rossztévőkkel nem társalkodni, sőtt azokat föl adni, és ha lehet, megh fogni vagy megh fogattatni. 4° Azok társaságiul magát óni. 5° A tobzódást és korhelkodást kerülni, Tolvajok megh fogattatásában segítség lenni. 6° A Bujtárokat Tolvajságtul és Kóboriástul tilalmazni, az Lovaknak gyors gondviselésére ébrezgetni és jó rendben azokat tartani. 7° A kövér Lovakat zsírjáért megh ne öllye, se pedigh más lovát útra fizetésért vagy ajándékért ne adgya senkinek, és gazda híre nélkül meg ne nyergellye. A lovakat a gazdák rovással adták a csikósok kezére. 1763. Osztálybul esett 43 darab Lovak estek részemre apró csöpröstül 762 dik Esztendőben számadáskor dmidőn rovás Szerént Csikós elejbe számláltam. Tömörkény hallomása szerint a múlt században lóról, ökörről ritkán készült rovás, inkább birkáról, de mögsütötték, mögbillogozták, azaz bélyeg, billeg, billog nevezetű átizzított sütővassal oldalukra nyomták a gazda nevének kezdőbetűit, esetleg tulajdonjegyét. Nyilván még pásztor eredetű az a változatos, gazdag szókincs, amellyel a lovat a színe, színfoltjai szerint is megkülönböztetik.

36 Színek: szürke, almásszürke, daruszürke, seregélyszürke, vörös, fehér, sárga, sütétsárga, almássárga, gidránsárga, pej, világospej, sütétpej, aranypej, almáspej, pirospej, feketepej, szattyánpej, meggypej, hermelinpej, deres, almásderes, feketederes, r'èzsdásderes, vasderes, fakó, almásfakó, pirosfakó, sütétfakó, világosfakó, zömlyefakó, zsufafakó, egérszőrű, daruszőrű, kékszőrű, feketeszőrű. Színfoltok szerint: kesely, keselylábú, keselyhátú 'sötét, bokáján, hátán fehér foltokkal', hosszúkesely 'lábán hosszú, keskeny fehér csík,' hódas 'homlokán fehér folt', hóka, hókás 'színtelen', hókaórú 'orrán kis fehér folt', hókalábú 'a lábán ugyanaz 36 Előfordulásuk idejéről, körülményeiről a SzegSz. címszavai tájékoztatnak; Yö. Herman О. A magyar pásztorok nyelvkincse; Szabó K., A kecskémét állattenyésztés szókincse és szólásmondásai. NK. X (1965) 45; Nagy Czirok L., A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon. Uo. 131. 454