Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

fűzték. Aligha esünk túlzásba, ha azt állítjuk, hogy halászatunk rendszerezéséhez szegedi, tiszai tapasztalatai, élményei is jelentős tanulságul szolgáltak. Alapul ter­mészetesen mindenütt fölhasználjuk, de lehetőségeink szerint ki is egészítjük Herman Ottó anyaggyűjtését és ábrázolását. * Először mi is a rekesztő halászatról szólunk. A vejsze, 60 alsóvárosiasan veiz, Dugonicsnál veisz, Nátly Józsefnél vész vagy lésza, tápaiak ajkán vejsz, vejsze már a dömösi prépostság alapítólevelének egyik szolganevében fölbukkan: weices. Ez nyilván Vejszés alakban olvasandó. A vejsze nádból, vesszőből készített, ma már elvétve csak tápai halászoknál lát­ható halfogó rekesztek. A szegedi vejsze eredeti alakjában sokszor 2 m magas, hogy a hal ki ne tudjon ugrani belőle. Ha alul elkorhad, akkor lejjebb verik, és így magas­sága fokozatosan csökken. Kora tavasszal leginkább dögvizekben állítják föl, őszre elkorhad. A következő esztendőben azután újat kell állítani. A vejsze részei: a kürtő, más néven még fiók, kamra, vagyis belső öblös rész, ahol a hal megreked. Az udvar a kürtő előrésze. A lésza, ritkább nevén szárny nádból vagy vesszőből készített, gyékénnyel összefont sövény. A pelőce a kürtő kitáruló, lészához igazodó vége: a hal terelésére szolgál. A hosszabbnak nagypelőce vagy térítő­pelőce, a rövidebbnek pedig kispelőce a neve. A vejsze készítéséhez Tápén használatos egy ősi szerszám, a mintegy 60 cm hosz­szú veiztövőrokka, veiztövőráma, vagyis erős deszkalap, amelyet vízszintes irányban alkalmazva, a veiz kiformálásához használnak. A vejsze kürtőjéből a halat hosszúnyelű szákkal szokták időközönként kiszedni. A rekesztő halászatnak másik ősrégi, bibliai eszköze a varsa (sagena). Ez is a halak betévedésére számít. Könnyen vihető ide-oda. Kötélhez kötve a part szélén szúrják ki. 61 A vele való halászat, varsázás középkori szegedi virágzására utal az 1522. évi tizedjegyzékben kétszer is előforduló Varsás családnév. A varsát a szegedi Tiszán is vagy teljes egészében vízmenti fűzvesszőből fonják, ez a ritkább, vagypedig a váza készül vastagabb vesszőből, amelynek varsaabrincs, röviden abrincs a neve. Közeit hálóval kötik be. Tölcsérszerűen keskenyedő belső hálóján át téved a hal a zsákba. A külső bejáratnak száj, a belső elszűkülő résnek vörsike, vörcsök a neve. A varsához a szárny, azaz hálóból való fal is hozzátartozik a halnak a varsába terelésére. A kitűzésre szolgáló szárnykaró helyzete szerint lehet fejkaró, másként farkaró. Ehhez kötik a varsa csúcsos végét. A középkaró a szárnyas­varsa belső szárnyát és magát a varsát tartja. A varsának Szegeden több fajtája ismeretes. A dobvarsa döghalászok szerszáma, akik holtágban, nádas mellett halásznak vele. Két bejárata van, szárnya nincs, két karóval szúrják ki. К fenékvarsa olyan fajta, amelyet súlyokkal ellátva, rákötözött zöld gallyakkal, kötélen a vízfenékre eresztenek le. Különösen hídláb mellé, úszóházak alá, gödrökbe kötik ki, és leginkább harcsára vadásznak vele. A kétszárnyú varsa, másként szárnyasvarsa szájához V-alakban két, hálóból font terelőfal, szárny szolgál. A belső vége a varsához van kötve, a külső pedig a szárnykaró segítségével a partra van kiszúrva. Különösen kiöntésekben használatos. A kisvarsa olyan kicsiny varsa, amellyel horogra való halat fognak, vagy akkor halásznak vele, amikor sekélyes a víz. A rekeszvarsa elhelyezésére fokoknál, kifolyásoknál kerül sor. 60 Herman O..I, 155. ei Kovács J., 267. 430

Next

/
Thumbnails
Contents