Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A gém (ardetta), népünk ajkán genes, gemecs, egyike volt a legismertebb és sokféleképpen megkülönböztetett vizimadaraknak. Vegyük szemügyre őket. Afaszkagém (Ixobrychus minutus) neve nyilván összefügg a fehértói Faszkaszigettel. A görbegém, görbelábú gém, továbbá a kanalasgém (Platalea leucorodia) nevét Lakatos Károly, illetőleg Tömörkény örökítette meg. A genes szót a tápaiak önmagukra értve, különösen sértőnek találják. Lakatos a madárnak tápai elöljáró tréfás nevét is hallotta. Ha a gencsek böfögtek, akkor a vízi emberek meleget vártak. Tömörkény följegyzése szerint gencsokádék volt a Tisza nyáron kiszáradó kiöntésének neve, mert ezernyi ezer apró hal pusztult el benne. A törpegém (Ardetta minuta) népi neve fakutya volt. Ugatásra emlékeztető' hangjának árnyalataiból a halász részben szélre, részben jó időre következtetett. A gojzer (Numenius arquatus) öregek ajkán gujzer, olykor póling, szokottabb neve szélkiátó. „Ha szokatlanul sokat kiabált és darvadozott a rétszéli apadásos helyeken, akkor a halász biztosra vette, hogy szél lesz." A kánya (Milvius korschun), Cserzy Mihály szerint

25 kurhéjja. Fajtái a bagolyszömű kánya (Circus veruginosus), hókánya (Circus cyaneus), kerekszárnyú kánya (Astur palumbarius). A szomorúkánya nevét Tömörkény említi. A kárakatona (Graculus carpo), tápaiasan kárkatona Lakatos értesítése szerint

26 népünk körében baljóslatú madár volt. Ha szokatlan időben, helyen, avagy szokatlan nagy számban jelent meg, árvizet, döghalált, háborút jósoltak belőle. Repülő alakjuk ugyanis fekete keresztek sokaságának látszik a magasban. Lakatos azt állítja, hogy „ez a madár volt régente a parasztság tengöri herkentyűje." Akinek folyton jár a szája, az a tápaiak szerint úgy csérog, mint a kárkatona. A lilimadár (Totanus calidris), más népi néven, szegedi vízenjárók ajkán lidike, esősnyejf, réti snyeff. Lakatos szerint éjszakának évadján a legnagyobb sötétben is bejelentette a bujkáló alakokat. Egyik rokona Lakatos hallomása szerint tyütyüke (Totanus glarcola). Ismeretes volt a lotyó (Limosa melanura) is.

27 A lütyü (Recurvirostra avosetta) újabb gulipán neve is meghonosodott népünk ajkán. Közismert a partifecske (Clivicola riparia) is. A sárszalonka (gallinago) helyi neve nyeffentyű. A szárcsa (Fulica atra) tojása legjobb a tésztába. A tatártyúk (Syrhaptes paradoxus) nevét már nem hallottuk.

28 Máig számontartott vízimadár a vadlúd, vadliba, amelynek Lakatos szerint három fajtáját ismerték a szegedi tájon. Ezek a voltaképpeni vadlúd (Anser segetum), a nagy vadlúd (Anser cinereus), és a lilik, nagylilik (Anser albifrons), Dugonics Andrásnál lilik. Mint olvassuk: a szárnyas vadállatok, főképpen a virrasztó darvak és Lilikek.™ Lakatos Károly szerint a lilik hangutánzó eredetű, mert vékonyan, sikoltósan folyton ezt hangoztatja : klilik, kiklik. Mészöly Gedeon Uli, Uli alakban emlékezik a hangjára és szintén hangutánzónak tartja — Lakatos nézetét nem ismerve — a nevét. Ezt azonban nem tartja ősinek, finnugor eredetűnek. Miután népünk csapatban látta őket, így szokta meg : lilik, és akkor is így emlegeti, amikor csak egyet akar belőlük megnevezni. Egyébként így nevezte a nagykunsági nép is.

30 25 Cserzy M., Vasárnap délután 15. 26 Lakatos K., Tiszamenti madárnevek. Természet 1897, 6. sz. 27 Természeti és vadászképek 124. 28 Természeti és vadászképek 8. 29 Dugonics A., Jólánka I, 24. 30 Mészöly G., Uralaltáji szó- e a UH vagy lilik madárnév? NNy. 1929, 292, 1930, 125; Vö. még Györffy L, Nagykunsági krónika. Karcag 1922, 29. 370