Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

PÁKÁSZAT, MADARÁSZAT A Tisza és hatalmas régi kiöntései, árterei, mellékágai évszázadokon át félelmetes világként ékelődtek a szegedi tájba. „A víz hatalmas volt — emlékezik

1 Tömörkény — és terjeszkedő. Nyár közepén, szárazság idején megvonult a mederbe, hogy messziről nézve bárki azt hihette volna, hajói nekiszalad, át is ugorhatná: a víz ilyenkor gyermekies álmokat alszik. Más időben földuzzadt és elhatalmasodott, a partra kilépett és tovább legelt. Kiment a rétbe. Rokonait, az elhagyott mocsarakat új vízzel köszöntötte. Körülölelte a nádasokat. Megmosta tocsogó, apró hullámaival a fák törzseit és rejtelmes titokzatos csendű vízi életet teremtett a sumárok, morotvák, erdők messzi tájain. Útját nem állta más, csak a magaslatok, amik maguktól voltak ott, ahol voltak, mert nem vitte őket oda senki. Úgy álltak ott, ahogy időtlen idők előtte odatétetettek mennybéli hatalmak által, s ezek ellen küzdeni valamit merne-e bárki is? Nem mertek az emberek, inkább tökéletesen bele voltak állapodva, hogy úgy helyes minden, ahogy van. Hogy a víznek maradjon hatalma, de annak a határát magának a földnek a tulajdon hatalma szabja meg. így volt ez sok ideig, míg nem a föld hatalmát a földtől elvette az ember és harcba állott a vízi világgal. Az embernek kevés volt a föld és sok volt a víz. Próbálta tehát, hogy elvegyen ennek a birodalmából valamit. Mint a pusztaszéli nem egyeneslelkű ember, aki évente el-elszánt a szomszéd földjéből egy-egy barázdát, azonformán lépésről lépésre próbálgatták elvenni a víz birodalmát." Nyilvánvaló, hogy a vízi gyűjtögetés, vízi vadászat, pákászat,

2 madarászat, továbbá gyékényszövés, nádvágás, kaskötés, homokhordás ősidőktől fogva virágzik a szegedi tájon. Első, nagyon jellemző megörökítését a már többször emlegetett Bertrandon de la Brocquiére burgundi lovagnak köszönhetjük, aki a Város egykorú életéről szólva (1433), többek között ezeket írja: „Itt sok darvat és túzokot fognak. Egész piacot láttam tele e madarakkal." A pákászkodásra utalnak az 1522. évi tizedjegyzék következő családnevei : Gémes, Varjas, Füres, Fürjekes, Madarász, Púzsa ('csigabiga'), Rákos, Gyöngyér ('lilimadár'), Kereset ('sólyomfajta'). Takáts Sándor, törökkori népéletünk nagyérdemű kutatója mutatott rá

3 egyrészt arra, hogy a régi magyarságnak mennyire szívéhez nőtt madara volt a daru és kedvelt ékessége a darutoll, másrészt pedig, hogy a régi szegedi madarászok, darvászok valamikor milyen hírnek örvendtek országszerte. Mint Takáts elmondja, a hódoltság korában a táj elvadulása, azaz a mocsarak szaporodása és a lápok terjedése nemigen búsította ez embereket. A nádasok jó vé1 Tömörkény /., Egyszerű emberek. 250. 2 A szót magyarázza Nyíri A., Pákász szavunk története. Néprajz és Nyelvtudomány II. (1958), 33—42. 3 Takáts S., Rajzok III, 74. 360