Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

méterre szokás megvásárolni, kitermelni. Ez azonban nem szokott elzárkózni a környékbeliek, szomszédok kérése elől. A darázskőnek a mészégetésben, házépítésben, továbbá a várerődítésben való egykori jelentőségéről megfelelő helyen még megemlékezünk. A terjedelmesebb tanyabirtokhoz a szék, székföd, azaz szikes terület is tartozik. Az elpárolgó vadvizek széksót hagynak maguk után, amelyen állandósulhatnak. A székfőd egyes részei, nagyobb egységei máig az első tanyai megszálló családok nevét őrzik, és földrajzi névvé állandósultak. Ilyenek: 1855. Ábrahámszék (Feketeszél), Bezurszék (Sándorfalva), Biteszék (Nagyszéksós), Bodorszék (Dóc), Botkaszék (Gajgonya), Domaszék, Jerneyszék (Dorozsma), Kancsalszék (Nagyszéksós), 1717. Királyszék (Zsombó), Kisivánszék (Domaszék), 1760. Makraszék (Szatymaz), Móraszék (Feketeszél), Müller szék (Balástya), Négyökrűszék (Mórahalom), Őszeszék, Padokszék (Sándorfalva), 1785. Rúzsaszék (Szatymaz), 1785. Szatymazszék, Sziliszék (Tápé), Tandariszék (Szatymaz), Vödrösszék (Balástya).

144 Természeti jelenségtől kapta nevét: Büdösszék (Sövényháza, Mocsaras), 1785. Gencsszék (Tápé), Görbeszék (Sövényháza), Kapcaszék (Sándorfalva), Kerekszék (Ásotthalom), 1737. Kétszék, Kettősszék (Csöngőié), Sárgaszék (Domaszék), Sárosszék (Csórva), 1785. Tápaiszék, Teknyősszék (Zákány), Városszék (Domaszék), az újabb Zákányszék, továbbá a Székalj (Fehértó), 1722. Székhalom (Fehértó), Székhát (Fehértó). A szék terméketlen terület,

145 ezért mondják tréfás gúnnyal, hogy a székbe csak bukfencöt lőhet vetni. Okkal-móddal mégis hasznosítható. Növényzete csenevész, ezért a székeslegelő leginkább birkajárás, bürgejár ás volt. Itt nem kívánta a jószág a sót. Megkülönböztetésül édöslegelő, őszipuszta volt a neve az olyan birkalegelőknek: homokföldnek, tarlónak, ősszel a tiszai árterületnek, amelynek nem volt székes a talaja. Ilyenkor marhasó került a birka vályújába. A székszéna székes talajon kaszált, különösen tápláló takarmány. Az olyan széknek, amelyen a növényzet nem él meg: vakszék, kopaszszék a neve. A székes és termőföld találkozása, átmenete a székszél. „Székes síkság következik — írja

146 a szék világáról Cserzy Mihály —, melyen foltok gyanánt fehérlik a szék. A földnek ez az istenáldott virága, mely tele van erővel, maró lúggal, ami szívja, erősíti az ember minden részét, idegét. Oly szép, oly megkapó ez a darab föld itt, hogy önkéntelenül megragadja az arrajárót. Pásztásan, szalagonként húzódik itt egymás mellett a fekete föld, a szürke homok és a fehér szék. Amazokon dús növényzet virul, itt sima acélas fehér lap kedveskedik. A vize is szép, ha olykor megszánják a felhők, és apró tavacskákat bocsátanak reá. Ezek is fehérek, mint a tej. S ha meg később leszaladnak róla a kis tavacskák, virágzani kezd : kiveri az erőt, az igazi széksót. A fehér, zsíros, porszem földet, melynek különös lúgos szaga és íze van. Ezt azután a dolgos kezek szépen összesöprögetik, együvé gyűjtik, és eladják, így lesz pénz a föld fehér virágából." A széksó hasznát Tömörkény

147 jellemzi: „A szíkföld (szék, széki föld) a tanyák aszfaltja, sajátságos anyag, tudtommal Európában csak a mi Alföldünk némely 144 Érdekességként megemlítjük, hogy derékon fölül erő, bővizű ér folyik ezen keresztül, amelynek Vesdlëgatya a tréfás neve. Miután ugyanis hídjához olykor nagyot kellene kerülni, ezért a férfiak nadrágjukat, gatyájukat, lábbelijüket levetve és magasan kézben tartva szoktak átgázolni rajta. 145 Jellemzése Rapaics R., Székeseink életjelenségei. Föld és Ember 1921. 146 Cserzy M. [Homok], Hazulról. Budapest 1907, 99. 147 Tömörkény I., Munkák és napok 322. 336