Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A tanyaház Egy-egy tanyai birtokegység a századfordulón 25—100 hold között mozgott, és ilyen kis területen is igen változatos felszínt foglalt magában. A tanyafőd, tanyaporta birtoktestében rendesen volt semlyék, szék, és hasznos homok is. A tanyaház а hozzátartozó semlyék, szántó szélére, úthoz közel, a vadvízveszedelmek miatt pedig lehetőleg magaslati helyre épült. Ide került a szőlő, gyümölcsös is. A semlyéken a marha és aprójószág nevelkedett. A széket birka járta, és széksót söpörtek rajta. A tanyaporta, tanyatelek ritkábban szolgál közútra. Innen egy, esetleg két egymással szomszédos vagy rokon tanyához a több néven is emlegetett tanyaút, tanyaköz, bejáróét, a közúttól való megkülönböztetésül olykor családi út vezet, amely a birtokhoz, fődhön tartozik. A fordulónál sokszor küköröszt, köröszt látható, amelyet valamelyik jámbor ős állíttatott. Erről más vonatkozásban szólunk bővebben. A tanyahajlék a családi, vagyoni, birtokjogi körülményektől, a tanyásodás fokozataitól függően a legnagyobb változatosságot, az átmeneti formáknak szinte végtelen gazdagságát mutatja. Majd minden tanya külön emberi és architektonikus egyéniség. Áttekintése, a szerves összefüggésnek, fejlődésnek megállapítása éppenséggel nem könnyű feladat, hiszen még századunk első évtizedeiben is készültek primitív földkunyhók. A szegedi külső határt, járásokat elözönlő agrárszegénység anyagi kényszerűségből még ezekben az időkben is egy ideig fenntartotta a pásztorhajlék kezdetleges, ideiglenes formáit. A mai átlagos tanyai lakóház, tehát a szegedi értelemben középparasztinak tekinthető hajlék tanulságos módon tükrözi a tanyai lakóhely fejlődésének minden lehetséges mozzanatát. A vertfalas, náddal borított, szabadtűzhelyes, öregek ajkán pitar néven emlegetett konyhából és a belőle nyíló, ház névvel illetett lakószobából álló, ereszét nélküli alacsony tanyaépületnek laciház, ъъъ.ъ nyári hajlék a neve, a pitaré pedig olykor még ma is lacikonyha. Ez a forma és megnevezés még világosan az első megszállásra utal. Azokra az időkre, amikor hétközben, illetőleg nyaranta még a Városból művelte a család, főleg a férfinép a földjét. Ebben az időszakban „a tanyaház lakószobájának — írja

139 a szemtanú Sebők Zsigmond — bútorzata sem volt. A lakosoknak a puszta föld volt az ágyuk, bunda (suba) a párnájuk, a kemencepadka a székük." Ez még bizony inkább tanyaverés volt, mint építkezés. A jószágnak ebben az időben még csak rögtönzött nyári istállója volt, esetleg egy kis födél a laciház pitar felőli végéhez támasztva. A laciház lesz majd a végleges kitelepülésnél is az első lakóház, amíg a család anyagi helyzete, gazdasági erőfeszítése lehetővé nem teszi tartósabb, állandó jellegű, a tanyai gazdálkodás folyton növekvő kívánalmainak megfelelő lakóház építését, amely különösen tagolásában föltűnő, de ugyanakkor természetes hasonlóságot mutat az ősi hajlék: az alsóvárosi parasztház polgárosodó beosztásával, méreteivel, ereszetével és napsugárdíszes házvégével. A családi szóhasználatban ez lesz a nagytanya, a mellékhelyiséggé, esetleg az öregek mellett élő fiatal pár átmeneti lakóhelyévé vált régi építmény pedig a kistanya. 3fc Sebők Zs., A tanyák világában. SzN. 1885, 151. sz. 327