Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A magas kerítés egyúttal a melléje épített színek, paprikaszárítók, bádogtetőzet, nyárikonyha tűzfalául is szolgál, utcára nyíló ablak nincs rajta. Egyébként megőrzi a régi deszkakerítés beosztását. A faoszlopnak megfelelő kőlábak szintén bálványszerű fejben végződnek. Legtöbbjükön külön van az utcaajtó és a bolthajtásos kapu. Az épületanyagból készült kerítések így sokszor szolgálnak udvari mellékhelyi­ség falazatául is, ezért összefoglaló falkerítés nevük sem ismeretlen. A külvárosi, falusi házak kertjeit elválasztó kertkerítés lécből, sodronyból készül, hogy a szél, nap járja. A kerítés szegénységből vagy bizalmas szomszédoknál el is maradhat. A kerítéshez tartozik a kapu és utcaajtó is. A kapu a ház kocsibejárata. Rendesen két szárnya van, amelyeket a kapubál­vány, kapufélfa néven emlegetett, leginkább akácfából faragott oszlopok tartanak. A szegedi tájon sem ismeretlen: búcsút mondott a kapufélfának. Isten veled kapufélfa. A kapubálványokat sokszor a melléjük vert kisebb karó, név szerint kölök segítségével még feszesebbé, mozdíthatatlanná teszik. A bálványok végeit stilizált emberfejjé vagy virággá is ki szokták régebben faragni, ami nyilvánvalóan eredeti mágikus szerepükre is utal. A múlt század folyamán még színes cserépdísz is került a hegyükbe. Ennek kapugomb volt a neve. A kapuszárnyak az oszlopba erősített pörsöly, tápaiasan sör репу őnéven emlegetett vasfészekben fordulnak. A becsukott szárnyak szilárdan állását az ütköző, tápaiasan kapukődök biztosítja. Ez nem más, mint a kapubejárat közepén a földbe vert ala­csony, de széles fa- vagy vascövek. Amikor a tápai gazda a csikót először fogja kocsiba, kapunyitásnál a kapuköldöknél az ostorral keresztet rajzol a földre. Ha egy lányhoz föltűnő sokan járnak, oda szoktak a legények, ez a tápai szólás járja: vizes náluk a kapukődök. A kapuszárnyakat belülről a kapurúd zárja be: a deszkakapu udvari felének közepére szerelt vízszintes gerenda, amely az egyik kapuszárnyra rá van erősítve, a másikra meg megfelelően ráborul, és az egész kapu bezárására szolgál. Szőregi napsugaras kapu (megsemmisült) 318

Next

/
Thumbnails
Contents