Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A XVIII. századból inkább csak pusztai kutakra van adatunk. Valamikor, jó száz éve a Városban, Tápén nem volt minden háznál kút, csak inkább útkereszteződéseknél: jószágitatásra, főleg a gyakori tüzek eloltására. A múlt század legelején a hajdani Búzapiacon, a mai Dugonics téren két gémeskút is állott, hogy a piacozók lovai inni tudjanak. Ismeretes 1813-ból az Aranykút is,

97 a mai Attila utcában épült első zsinagóga közelében. Ellenőrzésük valamikor a számos utcakapitány feladata volt. A kapitányvíz azt a hordóban, dézsában álló vizet jelentette, amelyet tűzvész ellen minden házban készen kellett tartani. A polgárokat egyébként bürvödör beszerzésére is kötelezték, amelyet hozzáférhető helyen kellett kifüggeszteni. Ez a vödör azután a polgári házak megkülönböztető jelévé, szinte címerévé is vált egyúttal. A királybiztosság a Víz után előírja, hogy ásott kutak ezentúl minden külvárosi háznál legyenek. Ezeket az artézi kutak általánossá válásával, a vízvezetéki hálózat kiépítésével már jó félszázada ivásra nem használják. Gémjük tünedezik, de megvannak, mert a kerti öntözésre, jószágitatásra, a hajlék tisztántartására most is belőle merítenek, a tanyán pedig egyenesen nélkülözhetetlenek. A kút nemcsak vízzel szolgál, hanem hűtőszekrényül is. Tejet, tejfölt, levágott jószág még meg nem főzött húsát, finomabb ételmaradékot, paprikást, dinnyét megfelelő edényben az ostorfán le szoktak engedni a víz színére. Semmi sem érheti, éjjel viszont kellemesen lehűl. Nappalra a kút használata miatt ki kell venni, vagy ha ott marad, külön kötélen kell leengedni. Ha van pince, akkor oda viszik, ha nincs, akkor a kamra földjét meglocsolják és rosta alatt a vizes földre teszik. Este ismét lebocsátják a kútba. Ki szokták meríteni a kút vizét, ha jószág, ember fullad bele, vagy ha valaki beleölte magát. Tanyán az ilyen kutat be is tömik, és másikat ásnak helyette. Századunk derekán történt, hogy Mórahalmon ott osztottak házhelyeket, ahol azelőtt régi temető volt. Kútásás közben emberi csontok bukkantak föl, éppen ezért innen ivó- és főző vízért máig máshova járnak el. Kálmány Lajos temesközi kéziratos adata szerint a vályogverők az első kivetett vályogot a kútba dobják, hogy munkájukra ne legyen eső. A kút természetesen ősrégi szimbólum is, az életnek, vegetációnak forrása. Ha a szőregi fiatalok Szent András éjszakáján, éjfélkor belenéznek a gémeskútba, akkor meglátják benne, hogy ki szereti őket. A karácsonyesti hagyományoknál bővebben is szólunk arról, hogy a család nemcsak ivópoharába, hanem gémeskútjába is szép piros almát vet, és erről iszik újév napjáig, olykor vízkeresztig. Deszken aki újesztendőkor leghamarabb fölkel, elmegy a kútra és vizet hoz. Amikor belép a szobába, megkérdezik tőle, hogy mit hozott. Ő erre háromszor ezt mondja: erőt, egészségöt, áldást, békességöt, szöröncsét. A nagyheti tisztálkodás a tavaszi lusztráció ősrégi hagyományának és emberi készségének megnyilvánulása. Nagypénteken régebben a Tiszára mentek az emberek mosakodni. Most is — ha még ilyen van — az udvarban levő gémeskútnál mosdanak meg. A pünkösdi zöldágazás a gémeskútra is kiterjed. Akinek árpa nőtt a szemén, három szem árpával háromszor megkerüli a kutat, majd e szavakkal veti bele: akkor lögyön árpa a szömömön, mikor ezt kivöszöm. A tanyai lakodalmak hajnali tréfái közé tartozik, hogy az új embert leeresztik és megfürdetik a gémeskútban. Rendesen kútról, ritkábban a Tiszáról való volt a bűbájoláshoz használt szólatlan víz. 1744. A szólatlan víz annyit tészen, hogy a szolgáló míglen a vízért oda- és 97 Inczefi Géza adata. 304