Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

hazatérő nagylányról készült az első világháború előtt. Erről más vonatkozásban, bővebben is szólunk. Az esküvői kép az újpárnak az esküvő alkalmával készített fényképe. Bekeretezik, és olykor a menyasszonyi koszorútól övezve a falra akasztják. Ennek rakottkép az apácai neve. Ürményházán a lakodalmi koszorú szögre akasztva a tisztaszobában függ. A katonakép sajátos fajtája Ferenc József idejéből származik: csak a fejet kellett rámásolnia a fényképésznek egy hadi emblémákkal díszített színes olajnyomatra, amelyen ezt a szöveget lehet olvasni : szolgálati időm emlékére. A képeket sok tápai házban nem közvetlenül a karikájuknál fogva akasztják a szögre, hanem a képmadzag segítségével. Ez egyszínű pipiszőr kelméből hasított szalag, amelyet a karikán áthúznak, majd csokorra kötik, és ennél fogva függesztik a képet a falra. Itt jegyezhetjük meg, hogy régimódi parasztok pár évtizeddel ezelőtt még nem szívesen készíttettek magukról fényképet, mert attól féltek, hogy akkor hamarosan meghalnak. A szentképek mellett foglaltak, részben foglalnak ma is helyet a szentelmények. Más, megfelelő helyen is jellemezzük szentelésük körülményeit, továbbá felhasználásuknak egyéb alkalmait. Itt egyszerűen csak felsoroljuk őket : Háromkirályok vize, virágvasárnapi barka, Gyertyaszentelőkor vagy János és Pál napján szentelt, felpántlikázott, sokszor a kenyérkosár fölé akasztott gyertya, úrnapi virág, búzaszentelőkor szentelt búza, aratókoszorú, Sarlós Boldogasszonykor szentelt fodormenta, Nagyboldogasszony napján szentelt virág, főleg comborka, karácsonyi morzsa, valamikor még az ablaküvegek közé rakott radnai ág is. Ezeket és más füveket, háziorvosságokat a gazdasszony gondozza. Most pedig vegyük egyenként sorra őket, és ismerkedjünk meg a ház, otthon világában való liturgikus rendeltetésükkel is. A szobaberendezéshez régebben hozzátartozott a házajtó és kemence közötti falrészre függesztett szentöltvíztartó, amely hosszú ideig cserépből, a múlt század utolsó éveiben pedig már gyári porcelánból is készült. A beletöltött szenteltvízzel lefekvés előtt még századunk elején is a gazdasszony mindig meghintette, főszentölte a szoba, illetőleg ház négy sarkát. Ha valamelyik családtagnak — mint más vonatkozásban már említettük — közeledett a halála, az ajtókilincset is. Manapság — ha még van belőle — a szenteltvíztartó már szobadísz és üresen tartják. Szenteltvízzel telt üveg azonban ma is van a háznál. Használatáról, alkalmazásáról a Háromkirályok napjánál bővebben is megemlékezünk, csak a csókái hagyományt idézzük itt belőlük: a legidősebb családtag hozza a templomból. Először a kenyeret hinti meg vele, majd az egész házat, végül minden házbeli iszik belőle. Mindenesetre a régi hagyomány csökevénye az a gyevi hiedelem is, ha a Háromkirályok vizével telt üveget az ember a feje, párnája alá teszi, akkor azon az éjszakán nem hal meg. Nem akadt minden házban, de a Máriát különösen tisztelő jámborabb asszonyok tisztaszobájában ott volt a szombati mécs is, amelyről a hét napjainak hagyományvilágánál bővebben is szólunk. Itt csupán annyit említünk meg, hogy csak szombatokon gyújtották meg Mária képe, szobra előtt. Amíg égett, az olvasót imádkoztak előtte. A barka inkább kint marad az ereszét alatt, kívül a konyhaablakban, mindenesetre föltűnő helyen. Eredeti célzata szerint tehát az egész hajlékot oltalmazta, a bejáratot védte. Felsőtanyán, Deszken régebben szentelt gyertya lángjánál meggyúj279