Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A Rúzsa Sándorékkal is cimboráló juhászok az 1863-ban bekövetkezett határrendezéssel, közlegelők felosztásával mitsem töró'dve, továbbra is széltében legeltettek. Gyenizse Antal halasi parasztköltó' már 1865-ben így panaszkodik: Halas város, mező város, Jaj de csúffá lettél, Szép híredtől, szép nevedtől Jaj de messze estél... Nem hallod a méneseknek Nagy bufogó harangját, Nem a hátas paripáknak Vígan nyerítő hangját. Hol ezelőtt szép hegyeden Gulyáid hevertenek, Most utálatos fülesek Heverik szép füvedet. Nagy Czirok Lászlótól tudjuk, hogy a tanya nélküli tagbirtokok gazdáit a juhászok mindenképpen elriasztották földjeikről. Öt-hat szomszédos gazda összebeszélt, és csak így mert kimenni heteilőre, azaz egy-egy hétre dolgozni. Éjszakára szekérsáncokkal vették körül magukat és nagy kutyákat tartottak. A juhászok mégis elűzték, olykor véres verekedés, sőt gyilkosság árán is ó'ket. Ez a bizonytalan helyzet a halasi gazdák jórészét földjeinek eladására kényszerítette. „A messzi pusztarészeken kapott birtokok nagy része — írja Nagy Czirok — a tagosítás után hamarosan a juhászok kezére került. ElóTordult, hogy 40 holdat is kaptak egy-egy birkáért. A gazdák inkább megváltak földjeiktől, minthogy a juhászokkal küszködjenek. Volt olyan juhász, nem is egy, aki A—500 hold birtokot szerzett ilymódon. Jónéhány még ennél is többet." Az Ő nagyapja Zsanában 40 holdas új birtokát is juhásznak adta el egy szüreti bárányért és két sajtért. Halasi embereknek végül is alig maradt birtokuk az ó'si határ szélein, vagy a távolabbi pusztarészeken. Egy másik halasi népköltó', Gózon István a juhászok hódításáról így emlékezik meg : Sok ősi családnak így ásták meg sírját, Juhászból lett gazdák szívják most a zsírját. Hogy mire jutottunk, nincs hely elsorolni, Szabadságból gyászba hogy kellett borulni.. .

85 A betyárvilágot Ráday Gedeon felszámolta, a közbiztonság megszületett. Halasi szállóige volt ebben az időben: otthagyhadd mán afőded végin az ekét, mögőrzi Ráday. Ez az új állapot is azonban már a dolgos kezű, tarhonyáshasú, azaz igénytelen szegedieknek kedvezett. Az 1879. évi szegedi árvíz után feltűnó'en nagyszámú szegedi, leginkább alsótanyai család telepedik meg a halasi határ déli részén, főleg a kilencvenes évektől kezdve bankkölcsön segítségével fölparcellázott, nemrég tagosított halasi úribirtokokon. Volt azonban természetesen pásztor, feles, dohánykertész bérló' is a szegediek között. Erró'l már máshol is szólottunk. Ez a folyamat egyébként még aprólékos vizsgálatra, illetőleg feldolgozásra vár. Mellékesen megjegyezve, Vargyas Lajos halasi népdalgyűjtése zömében alsótanyai bevándorlók ajkáról származik.

86 85 Nagy Czirok 18, 19.; Gyenizse Antal és Gózon István versei. 86 Régi népdalok Kiskunhalasról. Bp. 1954. 173