Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

István, Kiss József és Elek, Borúzs Ambrus, Bozó Balázs és János, Szabó Antal és Ferenc, Tóth Mihály, Fekete István, Nagy János, akit édesanyja neve után inkább Kispöre Jánosnak emlegettek. A Tízházi utcában Pusztapéteri, Pétervására, Dorogháza sarjadékai, továbbá Eger vidékiek: Papp József, Tóth János, Pósa György, Tomanicska János, Sipos Mihály, Molnár János, Bakos Pál, továbbá a Bécsi és Nyerges család. A hajdani csanyteleki, azaz szegedi szülőföldről származott mai családok: Bali, Ballá, Barát, Bodó, Búrús (< Borúzs), Csipak, Domonkos, Fodor, Forgó, Gál, Gera, Halál, Huszka, Juhász, Lippai, Lőrincz, Puskás, Rácz, Rúzsa, Sípos, Víg, Virág, Zsótér. Egy numerus 20 katasztrális hold volt, beleszámítva a házhelyet, belsőséget, legelőt, szántóföldet. A falu 1876-ig Kevermes leányegyháza. Az ottani plébánosnak évente minden pár adott egy-egy véka jól kitisztított búzát és árpát, továbbá hat csomó dohányt. * DOROZSMA, hivatalosan Kiskundorozsma, tréfásan Dërëzsma, büszkélkedve Kisszöged még nemrégen is hatalmas határú mezőváros Szeged nyugati szomszédságában. Határa 1967-ben 11 313 kat. hold, mintegy 10 000 lakossal. Az Árpád-korban a Dorozsma-nemzetség ősi fészke kéttornyú templommal és monostorral, amelynek egy házépítésnél pár éve kiásott gyönyörű román kőfaragványon kívül már semmi nyoma. Köveit a törökök a szegedi várba építették. Innen került volna a dorozsmaiak szerint a vár falába a híres román stílusú kőbárány is, amelyet a kun puszták körében sokat emlegettek. Erről más vonatkozásban szólunk bővebben. A hódoltság alatt az elpusztult falu határában szegediek legeltettek. A XVIII. század elején hatalmi szóval elvették a Várostól és mint a Kiskunság részét, a német lovagrendnek adományozták. Énnek ügyintézője Orczy István Jászapáti, de főleg Jászfényszaru vidékéről, kisebb részben a Mátra és Bükk vidékéről származó palócokból, néhány szlovák családból új lakosokat telepített ide. Dorozsma 1876-ig a jászkun kerületekhez tartozott, azóta viszont Csongrád megyének, majd 1973-tól Szeged megyei városnak közjogi sorsában osztozik. Mária Terézia 1745-ben lehetővé tette, hogy a jászkun ok függéseiktől megválthassák magukat. Ez volt a máig emlegetett redempció. A kivetett 11,800 rajnai forint kifizetését 160 dorozsmai család vállalta magára. Ezeknek ivadékai a redemptusok. A megváltott területnek mintegy fele 17 ezer hold megmaradt közös legelőnek, a másik felét részletekben a redemptusok szerezték meg maguknak. A járás felosztása csak 1899-ben ment végbe, tehát itt a tanyásodás a szegedi határhoz képest egy-két évtizedet megkésett. Ekkor osztották föl és adták el, ami lehetővé tette Alsótanya élelmes szegedi népének a dorozsmai földre való özönlését. A rajta keletkezett új tanyaközségek : Üllés, Bordány, Zsombó, Forráskút lakossága a dorozsmai ivadékok mellett átlag fele arányban szegediekből tevődött össze. A két néptörzsök között régebben villongásokig fajuló feszültség, házasságtól való idegenkedés az utóbbi évtizedekben megenyhült, de teljesen még napjainkban nem tűnt el, bár ez inkább már csak tréfás formában nyilatkozik meg. Kétségtelen, hogy a virágzó dorozsmai tanyavilág példaképe, tanítómestere a szegedi tanyák népe volt: a kései tagosítás a dorozsmai népet évtizeddel visszavetette a mezőgazdasági fejlődésben, korszerű tanyásodásban. Ennek a különbségnek azonban napjainkban már alig van nyoma. 164