Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Fölsőpálos, az utóbbié pedig Alsó- és Fölsőcsólyos. Kiterjedése 1967-ben 11 313 kat. hold, lakosainak száma 2805. A hely Szegeddel való legkorábbi kapcsolatai a török hódoltság korából mutat­hatók ki. Mint hajdani, elnéptelenedett kun szálláson ősi jogon a Város legeltet. Megváltozik a helyzet a XVIII. században, amikor a kun pusztákért folytatott pörben a feudális hatalmasságokkal szemben a szegedi tanács alulmarad. Arinyit tudunk, hogy Jászkisér meghatalmazottjai, Sülly Márton és Tóth János 5 ezer rhénes forin­tért a pálosi pusztát Szeged városának „inhypothecálják", azaz elzálogosítják. Elhatározza a tanács azt is, hogy a Pálos és két Kömpöc pusztáért járó 550 forint árendát 1746 Szent György napig kifizeti a „Kisírieknek". További adataink nincse­nek. A puszták későbbi történetéről sem sokat tudunk, de ez most még nem is tar­tozik ránk. Mindenesetre Jászkisér, Jászberény és Jászladány közös birtoka volt, amelyet a messze Jászságból alig lehetett eredményesen gyümölcsöztetni. A tagosí­tás után a jogosult úri birtokosok hamarosan túl is adnak rajta. Amikor a szegedi parasztrajok a múlt század utolsó negyedében itt megjelen­nek, még a legeltetés járta. Alsótanyán már alig lehetett örökföldet venni, itt meg még a határtalan, kevés birtokos kezében lévő puszta várta a maga munkásait. Az első, Mórahalomról ide induló raj — visszaemlékezés szerint — három sógor volt : Fodor Ferenc, továbbá az о két lánytestvérének ura, Szekeres Sándor és Kiss Ferenc. Házuk népével jöttek e kietlen homokpusztára, az idegennek érzett jászkun földre. Rokonaik elsiratták őket, annyira reménytelennek látták sorsukat. Nem telik el azonban néhány esztendő és máris mind többen követik példájukat. A kilátások kedveztek: 1 lánc, azaz 1200 négyszögöl szegedi örökföld árából itt törlesztésre 18—20 hold (holdanként 1600 négyszögöl) alsópálosi pusztát vásárolhattak. Hazul­ról hozott vesszővel hamarosan szőlőt telepítettek, fát ültetnek, hozzáfognak a pap­rika- és dohánytermesztéshez. Dohánypajtákat is építenek. A dohány művelését kukás néven emlegetett kommenciós majsai kertészekre hízzák azok, akik ebben a pionir korszakban még húzódoznak az állandó, téli-nyári tanyai élettől. Miután a szögediek pusztára jöttek, továbbá Csólyos és Kömpöc egyelőre még szinte egészében legelő volt, belevágtak a jól jövedelmező pusztai jószágtartásba is. Maguk már földmíveléssel foglalkoztak, de kapóra jött, hogy a szomszédos pusz­tákra kiadhatták juhaikat, marháikat, lovaikat, amelyeket a maguk mezőgazdasági munkájában nélkülözni tudtak. Birkáik híres juhászdinasztiák kezén voltak. Máig emlegetik a kisteleki Rozsnyaiak nevét, akik világembörei lévén díszes rajthúzliban jártak, és bőrduda, fapikula, vagyis furulya hangjára mulattak. A két szomszédos világ kezdeti különbségeire jellemző, hogy a csólyosi pásztorok ekkoriban még a dorozsmai és csólyosi határ közé ékelődött, és Szögedi sarok néven emlegetett szö­gedi földre mentek gyümölcsöt lopni, mert közelebb nem találtak. Az úttörő mórahalmi családok csólyosi, pálosi gyökérverése nyomán azonban mások is : elsősorban rokonaik, tanyaszomszédaik, továbbá Zákány, Csórva, Szaty­maz, Balástya, elvétve Kistelek tájáról is követik példájukat. A közeli Majsa, Dorozs­ma, Félegyháza más törzsökű népe csak később, máig elenyésző százalékában osz­tozik e megszállásban. A mostani öregeknek e visszaemlékezéseit vitathatatlanul igazolják a majsai római katolikus plébánia mintaszerűen vezetett anyakönyvei : a lelki gondozása alatt álló Csólyos, illetőleg Pálos népe a szegedi tanyák világából, főleg az alsó részről, különösen a mórahalmi és csorvai kapitányságból rajzott ki. Ezek a családok név­szerint a következők: Ábrahám, Bárkányi, Barna, Bitó, Bodor, Borbola, Bozóki, Börcsök, Budai, Csányi, Csikós, Csi­pak, Csókási, Csóti, Csukonyi, Csűri, Daka, Darázs, Dékány, Dobó, Dudás, Dücső, Erdélyi, Faragó, 157

Next

/
Thumbnails
Contents