Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A magyarok — bár közvetlen bizonyítékaink egyelőre nincsenek — föltétlenül szegedi gányóivadékok, hiszen a falu a szegedi tájszólást beszéli, és hosszú ideig kihelyezett alsóvárosi barátok pásztorolták. Spurnyai Adiutus páter jellemző históriáját Földdeáknál mondjuk el. Beodra szülöttje Borbély Mihály, Kálmány Lajos híres mesemondója is, aki juhászként itt töltötte fiatalságát a faluhoz tartozó Kisbikás, Nagybikás, Aladár és Kerektó majorokban. Beodra népéletéről — Lambrecht Kálmán néhány szóadalékát

31 nem számítva — egyelőre semmit nem tudunk. BÉB, másként Béba, Óbéba, Romániához tartozó, román többségű temesközi falu. Magyarsága 1773-ban idetelepült szegedi dohány kertészek ivadéka. A falu a középkorban a Csanád nemzetségé volt, majd kunok kezére jutott. A Béby név ötször fordul elo az 1522. évi tizedjegyzék szegedi családjai között. A hódoltság idején megritkult magyar népét az alsóvárosi barátok misszionáriusként gondozzák. Később, ismeretlen körülmények között a bébi magyarság kipusztul. A XVIII. század folyamán görögkeleti románok szállják meg. 1781-ben a kincstár a bébi uradalmat Batthyány Ignác erdélyi püspöknek adta el. Hozzátartoztak: Béb, Oroszlámos, Valkány faluk, továbbá PusztakörÖsztúr, Kocsorhát prédiumok. A püspök halála után az uradalmat testvérei örökölték és 1918-ig birtokolták.

32 A püspök Oroszlámos határában szegedi családokból még négy dohánykertész magyar falut alapított, amelyek a szabadságharc viharaiban pusztultak el. Ezek: Kisszüget, Verbovicaszüget, Podlokány, Újhely. Kissziget népéből települt újjá Oroszlámos, továbbá Sasülés, amelyekről önállóan szólunk. * BÉGASZENTGYÖRGY, röviden Szentgyörgy, szerbül BegejSveti Djuraj vegyes ajkú, Kikindától délre eső falu, ahova az eleméri és ittebei Kiss-család a múlt század elején, 1810 táján szegedi iparosokat és cselédséget telepített.

33 A falu népéletéről, interetnikus kapcsolatairól sajnos nincs értesülésünk. BOCSA újabb, hatalmas határú tanyaközség, középkori kun szállás helyén, hatalmas nyárfaerdők és járások, továbbá homokbuckák világában. Soltvadkert közelében. A hajdani pusztaság egykori birtokosai sorrendben a Wattay-, Redl-, Sigray-, Beniczky-család. A múlt század második felében áruba bocsátják és a pusztát feltörik. Azok közül, akik nagyobb földdarabokat vásároltak, béreltek, emlékeztek Bagi, a kecskeméti Szappanos, Faragó, a vadkerti Katzenbach, Greskovics, Fischer nevére. Ezek később jórészt szintén törpebirtokosok kezére jutottak. A bócsai határ több kisebb egységre tagolódik. Soltvadkert felé esik Nagybócsa, egyik része Tetűhögyös, továbbá Kisbócsa, majd az említett német birtokosok után Katzenbachbócsa (Oncsatelep). Ezeknek egyházias, de már a nép között is hallható összefoglaló neve Szentmargitbócsa, mert templomuknak Árpádházi Szent Margit a védőszentje. 31 TorMon. 24; Lambrecht K., A magyar szélmalom. Ethn. 1911. 32 Szentkláray J., Plébániák 303. 33 Ua. 329. 152