Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
apadás folytán már zöldelo szigetek voltak. A tápai lakosság egy része a Víz idején ide menekült. Térjünk azonban vissza a numerushoz, amely tehát átlagban 20 hold terjedelmű bérlemény volt. Ebből 2—4 holdra épült a ház, pajta, istálló. Itt volt mellette a palántáskert, de természetesen maga a dohányföld is. Az ilyen portának Temesközben máig belövök neve is hallható. Ennek megfelelően a falu alaprajza széles, nagy kiterjedésű, az utcák messzire esnek egymástól. Nyomait ma is világosan őrzik személyes tapasztalataink szerint Száján, Torda, Újkígyós, Gyulafalva belsőségei. „A kisebb, leginkább dohányültető községek — írja a múlt század nyolcvanas éveiből Kálmány Lajos 152 — mint Torda, Száján, Jázova négyszögűek, elég széles utcájúak s csinos házúak, de a házak egymástól messzisen vannak. Minden háznak van udvara, kertje és végiben szántóföldje, mi összesen minden háznál két-két láncot tesz ki." így az egyik ház kiabálja a másikat, amint mondani szokták. „Mikor káplán voltam Szajánban — írja máshol — kocsin voltam kénytelen a faluban járni a betegekhez." Kertészeink — főleg újkígyósi tapasztalatainkat összegezve — úgy mondták, hogy dohányra építőitek. Ezt úgy értették, hogy a gányóház, kertészház megfeleljen foglalkozásuknak. A kezdeti nehéz anyagi körülmények miatt a lakóház eredetileg csak két helységből állott. Az utcára néző szoba méreteit föltűnő nagyra szabták : az épület hosszában rendesen 8X5 négyszögöl volt. Itt folyt ugyanis a hidegek beálltával a kemence melegénél, amelybe dohánykóróval is fűtöttek, a simítás, csomózás olykor két párhuzamosan felállított hosszú asztalon is. A konyha valamikor szabadtűzhelyes volt. Az ereszét, színalja újabb, jó félszázados fejlemény. Az udvar belső részén foglalt helyet a szokott mellékhelyiségek mellett a dohánypajta, amelynek kezdetlegesebb, rögtönzött fajtája a repülőpajta, színpajta szegényebb portákon máig látható. Ennek négy oszlopon álló teteje volt, oldalai nincsenek. Mindenfelől járja tehát a szél. Tartó oszlopainak potos, azoknak a vízszintes rudaknak pedig, amelyekre a kuka segítségével a dohányköteleket fölakasztják, szërgyia a neve. Teteje sokszor csak szár, szalma. Az udvar egyik sarkában a sövény-, olykor vertfallal övezett palántáskert, palántás. Mindjárt mellette a földek felé a szűrű, majd közvetlenül a még meg nem osztott belsőségekhez tartozó néhány holdnyi szántó, dohányföld. E leginkább temesközi, bánáti kirajzások társadalmi jellege kétségtelen. Csak néhány település történik közöttük hivatalos, állami szervezéssel. Valamennyit jellemzi azonban, hogy legtöbbször nem az ország minden részéből összeverődött családok keresik itt boldogulásukat, hanem közösségekről van szó. Kirajzott településeink folklórja és gazdasági élete az újabb helyi fejlemények mellett tanúskodik a szegedi népélet archaikus jellegeiről is. Ezt a kérdést itt nem vizsgáljuk tovább, de a megfelelő helyen a rendelkezésünkre álló anyagot mindenütt beleépítjük a munkánk egészébe. Különösen jó szolgálatot tesznek azok az archaikus elemek, megrögzött régiségek, amelyeket az anyavárosban már régóta hiába keresünk. Itt a történeti szemlélet fokozott alkalmazására is lehetőségünk adódik. A jugoszláv Bánátban élő népünk megőrizte nyelvének ö-zo színeit. Még él benne a mesemondó készség. Hagyományvilága is sok tanulsággal szolgál. Gazdasági élete a dohánytermesztés nyomán fejlesztette belterjes, állandó kísérletező, kertészkedő jellegét. Otthonán, korszerű viseletén, könyvszeretetén viszont már a civilizáció modern igénye is tükröződik. 139
