Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

megművelhető földterületek növelésére, így szükségszerűen a homoki mezó'gazdasági élet fokozatos kibontakozására is. A hegyek mellé épült tanya, amely — mint már említettük — a halászat fogalomköréből válik itt is általánossá, nemcsak a szőlőművelés érdekeit szolgálja, hanem hamarosan a mezőgazdaságot is. A szegedi kertök, vagyis az alföldi cívisvárosokra annyira jellemző „juhszéli" aklok, szérűk, gazdasági udvarok, amelyek a Matyót Város felől övező Feketén még megérik a XIX. század közepét, lassan, de föltartóztathatatlanul tünedeznek. Települési sajátosságaikat azután a nagy árvíz mossa el örökre. Egy-egy régi tanyához, tanyaházhoz a hogy mellett hozzátartozott még a szék, semlyék és a rozstermelésre alkalmas homok is. Alkalmasabb összefüggésben természetesen ezeket is még részletesen megvizsgáljuk. Valóságos honfoglalás ment itt végbe a szegedi homokpuszta megszállásával. Nem tudjuk, de bizton föltehetjük, hogy azelőtt is voltak kisebb, megnevezett részei, egységei. Ezekből azonban nem sok ismeretes. Ősi középkori magyar névadó gyakorlat nyilvánul most itt meg, amikor a kivándorló, homokra települő családról nevezik el azt a területet, homokrészt, amelyet birtokába vesz, használ, megmunkál. Ez egyúttal nyomatékosan utal a tanyásodás egyéni, családi, társadalmi kezdeményezéseire is. A hogy összetételű határnevekből kiolvasható mind társadalmi hátterében, mindpedig történeti sorrendjében a szegedi tanyavilág egész benépesedési folyamata.

115 A legtörzsökösebb, hódoltságot is átélő szegedi családok kezdik meg ezt a munkát. Legkorábban Domaszék homokját szállják meg. Az elnevezés családnévi eredetű. Már az 1522. évi tizedlajstromban szerepel a Doma család: Gregorius Doma, Bernardus Doma, később a Szent Antal Társulat anyakönyvében (1673): Susanna Domäne. Tősgyökeres, később azonban kihalt szegedi család volt, amely jószágtartással és talán tőzsérséggel is foglalkozott. A hódoltság után bukkan föl 1722. Doma homokja, azaz szállás. 1737. Doma Homokon levő régi kaszálón. Az elnevezés tehát már régóta fönnálló, esetleg évszázados birtokállapotot, használati hagyományt örökít meg. A terület birkalegelőül szolgáló, szikes, tavas részét Domaszék néven emlegették. Ez vált azután az egész határrész végleges nevévé is. Bár Székely—

Rainer térképén csak éppen a múlt század végén bukkan föl először a Domahögy, Kisdomahögy helynév, mégis számot kell vetnünk azzal a lehetőséggel, hogy az éppen a legrégibb, magán az egykori birkalegelőn, járáson telepített szőlőhegyek közé tartozik. Domaszék korai megszállásának, tanyásodásának számos jelentós oka van. Földje átmeneti kitűnő homoktalaj. A Baja felé irányuló fuvarozás, továbbá a DélDunántúllal, főleg Baranyával való szárazföldi közlekedés Ősi soron, talán még a római idők óta Domaszéken át történt, és így az útviszonyok már régóta viszonylag kedvezőek és megszokottak voltak. Ehhez járul még a Városhoz való 10—15 km közelség is. A hegyek föltűnésének domaszéki sorrendje: 1760. Babarczyhögy, Hódihögy. 1796. Királyhegy. 1802. Ördöghögy. 1819. Árkádhögy (< Árkádi szegedi szerb polgárcsalád). 1824 Sárkányhögy, 1826. Bulláshögy (a XVII. században felbukkanó alsóvárosi család, amelynek neve nyilván a hódoltsági bula, 'török hímzonó" szónak magyar, ragadványnévi származéka). 1831. Kazihögy. 1833. Szászjancsihögy, később Szászjánoshögy. 1838. Batancshögy. 1840. Ábrahámpálhögy, Ábrahámhegy, Csamangóhögy, Csontoshögy, Farkashögy, Fazekashögy, Harangoshögy (nevét onnan kapta, hogy imádságra szólító, viharűző harangja volt), Kászonyihögy (nemes család, de itt 116 Ez a közben még kiegészített rész már önállóan is megjelent : A szegedi tanyavilág benépesedése helyneveinek tükrében. Néprajz és Nyelvtudomány 1963. 119