A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Bálint Sándor: Az égitestek és természeti jelenségek szegedi hagyományvilága

Az esztendő hangsúlyozott részei: disznóvágáskó, adventba, karácsonykó, két karácsony közt, farsangon, bűtbe, húsvétkó, zöldfarsangon, rakodáskó (paprikapalánta ültetésekor), pünkösdkó, kapáláskó, aratáskó, hordáskó, Aaü/'fcóXhavibúcsú : augusztus 5. táján), szüretkó, kisfarsangon (újbor és Katalin napja között). Az idősebb nép az esztendő napjait az egyház kalendárium szerint emlegeti: a kisfiam pálfordulásra születőit; Gyertyaszentölö után való nap vót az esküdőnk; édösanyám — nyugodjon — fájdalmas péntökön halt mög; Szent György-napi vásár; havira mán mögérik a görögdinyye; dömötörhétön hajtottak be a juhászok. Nem kell bizonygatnunk, hogy az időjárásnak a parasztéletben, általában a szabadban dolgozó emberek: pásztorok, vízenjárók világában különösen nagy a jelentősége. Erre szólásaink, közmondásaink is utalnak. Az üdő a gazda, vagyis munkánkat elsősorban az időjárás szabja meg: Hidegre válik'.fogdosi az üdő,fogi az üdő, befog az üdő, kint hall az üdő. Enyhülni kezd : engedi az üdő, möggyöngül az üdő. Tavaszodik : nyílik az üdő, kinyílik az üdő. Kitisztul: neki borotfálkozikaz üdő.Eső után felszárad a föld és dolgozni lehet rajta: föszíkkad az üdő. Változékony: rángatós az üdő. Időváltozást érez a beteg, beteg testrész, jószág: üdőt éröz. Arra fordul a jószág, ahonnan a szél fúj : üdőnek fordul. Mindjárt esősre, viharosra változik az idő : gyün az üdő. Alkonyodik : barnul az üdő. A levegő önálló hiedelemvilággal a szegedi tájon nem dicsekedhet, kapcsolódik a szél képzetköréhez. Légi tünemény a délibáb, Kálmány Lajos följegyzései szerint

60 még délibába, délibátor. Ezek aligha tartozanak a szegedi ember archaikus szókincséhez. „írók írják, költők verselik — fejtegeti

61 lényegében helyesen Tömörkény —, a nép pedig, amely előtt tavasztól őszig minden napfényes alkalommal ottvan, amely naponta látja a tüneményt, napárnyék néven nevezi, és a délibáb szóról nem is ismeri. Pár órajárással odább napárnyék névben már senki sem tiszteli. Melyik hát az igazi? Mindkettő magyar, de alighanem ezé a kocsisé — akitől az író hallotta — az igazibb, mert ennek értelme is van magyarul. Amazt, a délibábot, a deli babát alighanem a törökök hagyták emlékül, akik az afrikai pusztákról ide fölvergődve, itt ismét meglátták azt a tüneményt, amely nálunk otthonos. Sokkal tovább voltak itt, semhogy mikor eltakarodtak, szó ne maradt volna utánuk". Máshol

62 meg így ír: „A délibáb álom, a föld álma. Magyarul nem is délibábnak nevezik, mert ez rácul van. Az igazi magyar paraszti neve: „földpára". A haszontalan foglalkozású ember délibábon aratást keres. Aratás idején Tápén így bíztatják a késedelmeskedő kaszást: gyün a délibáb, hozi az ebédöt. A délibáb a puszták eltűnése után, a tanyavilág kialakulása ellenére, olykor még manapság is látható. Szintén Tömörkény mondja, hogy „a délibáb a nap ősfoglalkozásai közé tartozik, és nap-nap után pusztul. A városi földeken ,a tanyavilágban már nyoma is alig van. Sűrűn vannak tanyák, sok a fa. Ezek között erejét fejteni nem bírja, legföljebb, ha egyes ,ritkás tisztásokon a messziből némi úszó vizet mutat". Lakatos Károly megemlékezik a régi szegedi halászoknak egy képzelet-szülte, ragyogótollú madaráról is, amely csak akkor tűnt föl, amikor délibáb ereszkedett le a vizek rónájára. Lakatos úgy véli, hogy ezek a madarak voltaképpen cerkók voltak, amelyek hatalmas rajba verődve, megzavarodva a szokatlan fényjátéktól: céltalanul, zsibongva csapongtak e hullámok fölött. 60 Kálmány L., Szeged népe II, 206. 61 Tömörkény I., A Szent Mihály a jégben 406, 407. 62 Melegségben. Szegedi Napló 1911, 192. sz. 91