A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Dömötör János: Negyedszázados a Zentai Művésztelep

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974—75/1 NEGYEDSZÁZADOS A ZENTAI MŰVÉSZTELEP DÖMÖTÖR JÁNOS (Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum) Zenta (Senta) 35 000 lakosú város a jugoszláviai Vajdaságban, a Tisza jobb partján. Történelmi eseményként a zentai csata kapcsolódik nevéhez, melyben 1767. szept. 11-én Savoyai Jenő vezényletével döntő csapást mértek a török seregekre. A nagyhatárú város fejlődése a közép-európai mezővárosi fejlődés útját követte. Csak az utóbbi néhány évtizedben erősödött az ipar (cukor, bútor) jelenléte a város gazdaságában. A város kulturális életében kiemelkedő helyet foglal el a Művésztelep, amely Jugoszláviában elsőként, 1952-ben kezdte meg működését. Ma már 70 körül jár a művésztelepek száma Jugoszláviában, és bár vannak másutt díszesebb épületekben, kastélyokban meg modern környezetben is müvésztelepek, mégis a kezdeményezés, a magvetés érdeme vitathatatlanul Zentáé. Azonban nemcsak a művésztelepi mozgalom elindításában volt első Zenta, hanem abban is, hogy a politikai rendezés nyomán úttörőként teremtett kapcsolatot a magyar művészeti élettel, jelesül a vásárhelyi művészekkel és a Tornyai János Múzeummal. Ez az együttműködés ma már tíz éves, hiszen 1966 január-februárban nyíltak meg Zentán és Vásárhelyen a cserekiállítások. Ez a második jubileum, a tíz éves munka és együttműködés teszi igazán indokolttá és érdemessé, hogy a Zentai Művésztelepről magunk részéről is megemlékezzünk. Természetesen nem monografikus igénnyel, — ez a zentaiak megvalósulás előtt álló feladata, — hanem csak a főbb eseményeket, a müvésztelepi rendszer jellemzőit, a kezdeményezések sajátosságát és a magyarországi kapcsolatokat kívánjuk történelmi hűséggel, tömören összefoglalni. Ha a művésztelep negyedszázados útját vizsgáljuk, a dolgok logikája szerint a két első kérdés: Miért éppen Zenta? És miért 1952? Az első kérdés annál inkább jogos, mert hasonlóan Vásárhelyhez, itt sincsenek különleges tájbeli adottságok, de Vásárhelytől eltérően itt erőteljes művészeti múlt sem magyarázza a miértet. Lényegét tekintve egyetlen magyarázat van: néhány lelkes ember ügyszeretete, tenni akarása, lelkesedése. A kis városokban, ahol nincs széles körű intézmény-hálózat, a kulturális élet mozgását, gazdagságát, színességét kivétel nélkül ezek a lelkes emberek teremtik meg. Ács József a „fiahordó" féltő szeretetével hozta magával megvalósításra a gondolatot. Igazi segítőtársra talált a zentai múzeum igazgatójában, Tripolszky Gézában. Ács József következetessége, Tripolszky Géza kiváló szervezőképessége nyomán a a kisváros annyiszor tapasztalt „kéne", „jó lenne" álmot, tervet sárba tipró kényelmessége helyett munka és tettek következtek : 1952 nyarán hívó szavukra már együtt volt az alapítók értékes gárdája. Teljesen jogosak, indokoltak tehát a kiváló esztéta, Bori Imre megállapításai: „Mondjuk azonban azt is meg, hogy nem ok nélkül éppen Zentán valósult meg ez a kiállítás, amelyet jó lenne a Vajdaság minden nagyobb városába bemutatni. Ismételten azt láthatjuk ugyanis, hogy Zenta a legvitálisabb olyan városa tartományunknak, amely kultúránk ügyét szivén viseli, s a centralizációs-decentralizációs vitából távol tartva magát, többet tesz kultúránk affirmációjáért, mint a szavakba haló nagyobb közösségek." 16 Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 241