A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Rapcsányi László: Kelt levelem Ambrózfalván.... (Szociográfiai rádióriport)

gyobb gondot fordítottak az állatokra, mint az emberekre. Hát többek között olyan, hogy az állatoknak szinte kiírt pihenőjük volt. Ki kellett kímélni az állatokat, mert azok értéket képviselnek. Az ember, az nem képvisel értéket. Minden két kerülő, vagy három kerülő után, ha szántottak, meg kellett állni a lovaknak azért, mert pihenni kellett. Tehát ennyire ki voltak kímélve. Volt ilyen is, erről csak hallottam. Hát az emberrel nem nagyon törődtek, mert nem volt érték. Ha több emberrel elbeszélget az ember, mindegyik egyformát mond, olyan téren, hogy nagyon rossz volt az akkori emberek sorsa. — így kopott el a fiatalságuk, az életük javarésze... — Igen, így telt el az életük, a semmibe dolgoztak, lebegtek az életben. Esteledik, lámpát gyújtunk, közelebb ülünk egymáshoz. Hallgatom a történeteket és már tudom azt, hogy napokig nem mozdulok majd ki ebből a községből. [Csillik]: — Ambrózfalván semilyen munkalehetőség nem volt az ilyen proletár személyekre, vagy Makai pusztán, ott voltak a jó gazdák, vagy Mezőhegyesen, — ez volt. És Mezőhegyesre is ha elmentek, akkor napfelkeltekor már ott kellett nekik lenni. Mert én is próbáltam már a 30-3l-es években, amig a postára nem kerültem, én is próbáltam, volt úgy, hogy nem voltam ott, mikorra jött fel a nap, elkéstem, akkor már azt mondták, hogy betelt a fölvétel. Pedig nem telt volna, csak hát már kimaradtam, mert a többiek már elmentek munkába. — Azok már hajnalok hajnalán odamentek. — Igen. És ha tíz kilométerre volt a falutól, amikor a nap lement, akkor engedték el a munkából. Énnekem sem volt nagy fizetésem a postán, mert nem volt, csak 30 pengőm egy hónapra. — Meg a ruha, nem? — Semmi sem! Akkor nem adtak semmit a világon, még csak családi pótlékot sem adtak, csak már a negyvenes éveknek az elején, akkor kezdtek. Csak egy nagy táskát, és a nagyéri állomáson felvettem, ha 40 kilo volt, fölvettem a csomagot, összekötözgettem, és úgy iparkodtam, hogy nehogy letegyem az úton, mert akkor nem tudom felvenni. Akkor csak itthon tehettem le. így aztán kénytelen voltam ott lenni, pedig én ott szolgáló is voltam, ugye először őket kellett kiszolgálni, a postát már reggel, mikor hazajöttem, kisöprögetni, vizet hozni, tűzre bekészíteni, meg minden és aztán már volt kilenc, fél tíz is, mikor elengedtek, nyolc órától, elengedtek kézbesíteni. De kénytelen voltam, mert a család szaporodott, a feleségemnek minden szombaton kellett neki takarítani, és egy napot meg mosni egy hónapban. Ezért adott neki 3 pengőt, így aztán volt 33 pengőm egy hónapban. — S mikorra fogyott el a 33 pengő, ha megkapta elsején? — Úgy iparkodtam, mindig azt mondtam a feleségemnek, hogy első a kenyér meg a bolt, mert maszek boltosok voltak, de azért adtak könyvre, hitelre, könyvre vásároltunk és amit egy hónapra bevásároltunk, azt amikor kikaptam a fizetést, kifizettük. — A 33 pengőből mennyi ment el? — Hát volt úgy, hogy elment tíz pengő is, meg tíz pengőn fölül is. — Akkor már csak 23 maradt. — És az egy mázsa búzát okvetlen meg kellett hogy vegyem. Az volt az egy hónapi fejadag. — Az mennyibe került? — Hát az belekerült abban az időben 18-20 pengőbe. 231