A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Rapcsányi László: Kelt levelem Ambrózfalván.... (Szociográfiai rádióriport)

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974—75/1 KELT LEVELEM AMBRÓZFALVÁN...* RAPCSÁNYI LÁSZLÓ (Budapest, Magyar Rádió) Kedves hallgatóink, tényleg Önökre gondoltam, amikor betévedtem a makói járás egyik községébe, Ambrózfalvára. No nem véletlenül mentem, akadt ott ilyen-olyan tennivalóm, üldögéltem néhány családnál és többnyire az öregeket találtam otthon. Mindig szívesen hallgattam az idős embereket, akik nem emlékeznek esetleg a tegnapra és a tegnapelőttre, de pontosan tudják a 60—70 év előtti dátumokat, napra, órára, percre. Történeteiket százszor elmondták már egymásnak, gyerekeiknek, unokáiknak, szomszédaiknak és most csak ülnek az ablak mellett vagy a lócán és hallgatnak. Úgy örülnek, hogyha vendég jön, hogyha újra elmondhatják. Ezért kapcsoltam be a magnót, megőrizvén ezeket a beszélgetéseket, amelyekben benne van az emlékezet színe, az ősz hangulata, a béke derűje és népünk története. A régi árkus papírra írt levelek tisztes szólása szerint azt kívánom, hogy kedves hallgatóinkat friss jóegészségben találja ez a levél, és a fiatalok, hogyha majd tisztes öregek lesznek, ugyanilyen világosan és józanul lássák saját tegnapjukat, csak sokkal derűsebben. Beszélgető partnereim keskeny szemű, fehér hajú, sovány, öreg munkásemberek, hírük a proletár utókoré. Es érdekes a község neve, azt hiszem, hogy kevesen ismerik. Kérdezem is az egyiket, honnan jött ez a név: Ambrózfalva? — Hát kérem ennek nagy története van. Ez a község telepes község. Békéscsabai szlovákokat telepítettek ide, mégpedig az úgynevezett Dolináról, vagyis arról a helyről, ahol munkás és szőlőápoló, meg ilyen emberek voltak. És idecsábították őket, azt mondták mindenki kap 20 holdat, mindenki kap egy házhelyet, nem kell fizetni, örök váltság lesz, csak majd nem tudom én hány év múlva kell fizetni. — Mikor volt ez a telepítés, a csábítás? — Hát ne tessék haragudni, régen volt. Akkor az volt a helyzet, hogy dohányt kellett termeszteni nekik. Mindenkinek volt pajtája és aztán a dohányt beszolgáltatta. Aradon volt egy Ambrózi nevezetű ilyen fő ember valaki, aki irányította az egészet, és arról nevezték el. Mert először ez a község Kiscsaba volt, azután Pitvarosnak volt az egyik tagközsége, és végül arról az emberről, aki elláta azt a községet sokmindennel, tanácsosa volt, elnevezték Ambrózfalvának. Az egyik házban a Fő út mellett, takaros kis sarokház, az öreg Csillik János él feleségével. A régi világban afféle keze-lába embere volt a falunak és a községnek. Volt summás, cselédember és hosszú ideig postás. Erre a postás korára a legbüszkébb, hiszen jóformán mindenkit ismer. Vitte hófúvásban és izzó nyárban egyes egyedül a nagy táskát, pergőtűzben háború alatt a tábori levelezőlapokat. Persze, hogy az emlékezetében is a legfrissebb élmény a nagyon távoli: 1914. * Szociográfiai dokumentumriport. Elhangzott a Kossuth adón 1974. október 3-án. — Az utóbbi évek folyamán kialakuló gyakorlat szerint egy-egy megyét érintő, annak társadalmával-történelmével foglalkozó rádióriport megyei kiadványban jelenik meg nyomtatásban. Ezért közöljük Rapcsányi László riportját, ahogyan a hangszalag rögzítette. (Szerk.) 229