A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Hegyi András: Szeged gyáripara a Gömbös-kormányzat idején 1932–1936

Ennek során az elektrifikálás 1934-ben fejeződött be, s ez a gyár versenyképességét nagymértékben fokozta.

22 Az Angol-Magyar Jutafonó és Szövőgyár Rt. esetében a ma rendelkezésre álló források alapján a válság hatása nehezen mutatható ki. A gyár mérlegeit vizsgálva számolnunk kell a mérleghamisítás tényével is. Az 1932—1933—1934-es mérlegek tetemes veszteségről adnak számot. Ez — új gyáralakulásról lévén szó — részben kezdeti nehézségnek is tekinthető, természetesen a válság hatását is beleszámítva. A valóságos pénzügyi helyzet elleplezésére utal, hogy már a korabeli lapok is kétségbe vonták a gyár ilyen nagy veszteségének valódiságát. Másfelől viszont igaz az is, hogy a gyár — értékesítési gondok miatt — csökkentett munkaidővel dolgozott.

23 E nehézségek világosan kitűnnek az eladott áru évi összértékéből:

24 Ev Eladott áruk értéke 1931 1863 015 P 1933 1 176 659 P 1935 1398 176 P Viszont a helyzet ellentmondásosságát mutatja, hogy a belföldi értékesítés mellett éppen a válság éveiben élénkült a gyár exporttevékenysége. Míg 1929-ig csak Törökországba, Németországba és Jugoszláviába szállítottak, 1931-ben már Perzsia, Görögország, Egyiptom, Olaszország, Bulgária és Románia üzleteiben is megjelentek a gyár termékei, 1932-ben pedig betörtek a latin-amerikai piacokra, Uruguayba és Brazíliába is.

25 A gyár a válságból más jutagyárakkal együtt — egyéb kísérletek mellett — monopolszervezet kialakításával próbált kilábalni. A Kendre-, Juta- és Textilipari Rt., a Magyar Kender-, Len- és Jutaipari Rt., valamint az Angol-Magyar Jutafonó és Szövőgyár Rt. 1930-ban megkötötte az ún. bizományi szerződést. Ez az említett gyárak és a bizományosok között jött létre. Lényege az volt, hogy a gyárak vállalták: bizományi üzeleteiket csak a fenti szerződésben szereplő bizományosokkal bonyolítják le, a bizományosok viszont csak tőlük vesznek árut. Ez a kartell-szerződés egyik példája annak a fejlődési folyamatnak, amely a válság idején is megfigyelhető volt a monopóliumok kialakítása tekintetében.

26 A gyár tehát súlyos nehézségek közepette ugyan, de kilábalt a válságból és a harmincas évek közepén termelése élénkülni kezdett. A Magyar Kender-, Len- és Jutaipar Rt. újszegedi gyártelepe szintén sikeresen vészelte át a krízist és saját kimutatásai szerint 1933-ban 28 450 P, 1934-ben pedig 60 389 P nyereséggel zárta a nehéz üzleti éveket. 27 A textilipar viszonylag kedvezőbb helyzetére utal továbbá, hogy csak néhány kisebb üzem számolt fel. (Pl. a Kirchenmayer és Társa cég, Zwickl Ferencné, illetve a Winternitz M. és J. Confectiogyár Rt. szegedi gyártelepe.)

28 Eltérően a textilipartól az építőipar válsága ezekben az években sokkal súlyosabb volt. Az 1934-es kamarai jelentés így jellemzi ennek az iparágnak a problémáit: „Sajnos az utolsó esztendőkről nem sok jót lehet mondani. Önálló építkezés, különösen pedig magánépííkezés az egész kerületben alig volt és állandóan a legkeserűbb 22 Szabolcsi, i. m. 45. 23 Gáti Gy.-né, Adalékok az Angol-Magyar Jutafonó történetéhez. Szeged, 1969. 12. 24 Uo. 33. 25 Uo. 36. 26 Uo. 15. 27 Kompasz 1935—1936. Ili—

IV. 448. 28 Uo. 887. 220