A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

T. Knotik Márta: Dél-alföldi szőtteskendők

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974—75/1 DÉL-ALFÖLDI SZŐTTESKENDŐK T. KNOTIK MÁRTA (Szeged, Móra Ferenc Múzeum ) Népművészetünk egyik legősibb ága a szövés, mely a családban asszonyi munka volt és a kis közösség szükségleteit fedezte. A népitextíliák alapjait képező szőttesek közül ez alkalommal a díszített vászonneműek, az ún. szedettesek házilag szőtt darabjait tárgyaljuk

1

. Vidékünk sima szőttesekből készült vászonneműit és az ágyruhákat a Csongrád megyei múzeumok textíliáit ismertető sorozatunkban már közreadtuk

2

. A takács-munkákkal és a takácskéz közreműködését feltételező szőttesekkel egy következő alkalommal foglalkozunk. Szétválasztásuk alapjául — jelen megítélésünk szerint — rajzi megfogalmazásuk és technikai megoldásuk szolgál. A díszített szőtteseket általában ünnepi alkalmakra készítették és tartogatták, így a ránk maradt szőtteskendők mindegyike mintázott. Ezek, a kevés kivétellel 1900-10 között begyűjtött

3 törülközők, abroszok és szakajtóruhák a múlt század második felében készültek. A népi kelengye e legfontosabb darabjai a levéltárak korábbi végrendeleteiben és vagyonleltáraiban is szerepelnek

4

. Pl. Hódmezővásárhelyről 1742-1801-ig vannak adataink a következő elnevezésekkel: „Egy Törülköző Kendő" „Egy Rúdon való Ruha", ""4 rúdra való"; „öt abrosz", „egy Tiszta pamuk Abrosz", „2 fejtős Abrosz", „Asztal Abrosz", 'Egy Pamukos Abrosz", „3 Sütő abrosz"; „Pamukos kendő", „Egy Szakajtó Kendő", "Hat Szakajtó Ruha". Egy-egy végrendelet a szőtteskendőkből 3-7 darabot tartalmaz. Ezekről a vásárhelyi szőttesekről Szeremlei Sámuel 1911-ben ezt írja:

5 „az abroszokat főleg kék vagy vörös pamutos sávolyokkal szőtték, a „parasztos" (minden díszítés nélküli) asztalneműek leginkább szegény házaknál találtattak. Minthogy a fonás-szövés általános volt, az „új vászon" végekben is állott a házaknál, de ezek egy része eleitől fogva pamutos volt". Szeged környékéről Kovács János 1901-ben sajnálkozva írja

6

, hogy „tűnt el a családi élet legősibb és leghasznosabb foglalkozási két ága: a fonás és szövés, pedig még 5-6 évtized előtt is a leány csak maga fonta, szőtte fehérneműben járt. Ma legfeljebb talán a tanyák egy-két házánál lehet rokkát vagy orsót látni". Szirbik Miklós pedig 1 Vö.: Divald K., Sáros vármegye szövött emlékei. Bp. 1905; Bátky Zs.—Győrffy I.—Viski K., Magyar népművészet. Bp. 1928. XV; Ortutay Gy., A magyar népművészet. Bp. 1941. 41.; ifj. Kodolányi J., Baranyai szőttesek. Pécs 1957; Fél E.—Hofer T.—

K. Csilléry K., A magyar népművészet. Bp. 1969; Tábori Gy., Szőttesek. Békéscsaba. 1973. 2 Ezeket szerző ismertette: A Dél-Alföld női vászonruhái. MFMÉ. 1964—65; A Dél-Alföld férfi fehérruhái. MFMÉ. 1966—1967; Dél-alföldi bevarrott ujjú női ingek. MFMÉ. 1968; Dél-alföldi ágyruhák. MFMÉ. 1969/1; Szabadrajzú szőrös párnavégek a Dél-Alföldön. MFMÉ. 1970/1; Keresztszemes szőrhimzések a Dél-Alföldön. MFMÉ. 1971/1. 3 A szőttesek gyűjtése Hódmezővásárhelyen az 1900-as években Kiss Lajos és Tornyai János

T Szeged környékén és a tót-ajkú falvakban 1906-tól Tömörkény István nevéhez fűződik. 4 Lásd: Tárkány Szűcs E., Vásárhelyi Testamentumok. Bp. 1961. 356, 378, 384, 386, 394. 5 Szeremlei S., Hód-Mező-Vásárhely története, Hmvh. 1911. IV. k. 168. 6 Kovács J., Szeged és népe. Szeged. 1901. 247. 169