A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Juhász Antal: A parasztság tárgyi ellátottsága

dalmát. Nagy Antalné a legtöbb edényről ma is elősorolja, kitől, melyikük rokonától kapták nászajándékba. Paraginé Kovács Katalinnak nem volt lakodalma, vagyis csak Balástyán, a vőlegény szülei tartottak lagzit, ezért kevesebb a nászajándéka a szokásosnál. Szőke Erzsébet megőrzött nászajándéka megfelel a család gazdasági-vagyoni helyzetének. Kimutatás készült a három család tárgy- és eszközbeszerzéseinek megoszlásáról : Nagy Antal Paragi Péter Csányi Antal helyi iparos, specialista készítette 64 54 77 vásáron, piacon, búcsún vette 96 94 135 helyi boltban vette 46 45 25 városi, más falubeli boltban vette 389 224 137 A táblázat többféle összevetésre alkalmat ad. Vizsgálatunk célja szemszögéből fontosnak ítéljük a vásáron- piacon-búcsúban és a városi boltban történő beszerzés összehasonlítását. A beszerzés hagyományos formái láthatóan mindhárom család életében fontosak voltak, de más-más mértékben. Míg Csányiék majdnem ugyanannyi tárgyat vettek vásárokon, piacon, búcsúban, mint Szegeden boltban, addig Paragiék városi boltban két és félszer, Nagyék háromszor többet vásároltak, mint vásáron, piacon, búcsúban. Ennek a magyarázata is eltérő anyagi helyzetükben kereshető, s csak annyit tehetünk még hozzá, hogy a szegedi rongypiacon egyedül Csányiék vásároltak, használt bútort és viseleti darabokat. A helyi iparosok, specialisták — kádármester, kosárfonó, varrónő — szolgáltatásait közel egyező arányban vette igénybe a három házaspár. Bolt Nagy Antalékhoz esik legközelebb, a tanyához 300 méterre lévő nagyszéksósi „népház"-ban, melyet az 1930-as években a gazdakör építtetett. Mégis kevés használati tárgyat vásároltak itt, akárcsak a másik két tanyai házaspár a hozzájuk 3-4 km-re eső Szatymaz boltjaiban. Az utóbbi években viszont emelkedik a helyi beszerzés aránya. Mennyiségét tekintve elenyésző a község tanyáiról kéz alól történő vásárlás, de mivel szokásban van, számot kell adni róla. Csányi Antal 3 bútort, 1 öltözet ruhát és 2 ruhadarabot vásárolt a tehetősebb szomszédoktól, Paragi Péter szőlőprést és darálót, Nagy Antal kukoricamorzsolót vett hasonló módon. Vizsgálatunk fényt derít a paraszti önellátás mértékére is. Közkeletű az a vélekedés, hogy a megbontatlan paraszt életforma keretei között, tőkés gazdasági, kereskedelmi hatásoktól érintetlen területeken parasztságunk sok tekintetben önellátó volt. Ez kisebb-nagyobb zárt közösségekről — hegyi falvakról, a vásározó kereskedők, iparosok útvonalaitól távol eső községekről — a 19. század közepe táján még elmondható, de később már aligha. A tájak, települések között élénkülő árucsere, a vasúti közlekedés egyre inkább bekapcsolta a termékek forgalmába a korábban elzárt vidékeket, helyiségeket is. A dél-alföldi városok parasztsága — főleg a 19. század elejétől — sok más tájat megelőzve kilépett a viszonylagos táji önellátás világából. (L. öltözködési, lakásberendezési kultúráját.) A városból kirajzó tanyai nép sem élt gazdasági elszigeteltségben, mivel rendszeresen fölkereste anyavárosát, különösen az árutermelő földtulajdonos réteg. Milyen fokú önellátással számolhatunk akkor az 1930-as évektől fogva a három szegedi tanyán? Előbb azokat a tárgyakat foglaltuk kimutatásba, amelyeket a tanyák mai tulajdonosai maguk készítettek. 162