Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)
A gyors polgárosulás következményeként számos bérház létesült, a régebbi eklektikus épületek mellett most már a szecesszió formajegyeit, a dekoratív ornamentikát és a növényi ihletésű díszítő' motívumokat viselik homlokzatukon. A Nyugat-Európában — s gyökereiben Angliában — kialakult stílusirányzat nálunk is elavultnak tekinti a történelmi stílusokat. Ezért több értékes helyi építészeti emléket, mint az Arleth Ferenc által templomból átalakított klasszicizáló Szent György téri tornyos iskolát és a régi, Vedres-féle Rókusi templomot lebontják. Az előbbi helyére a mai jellegtelen iskolaépület került, az utóbbit pedig Aigner Sándor— Rainer Károly tervei szerint a mostani neogótikus Rókusi templom (1910) váltotta fel, mely a hasonló stílusú Újszegedi templommal (Wihart Ferenc, 1910.) együtt nem éri el az eltávolított műemlék színvonalát. Itt említjük meg a század elején Szegedre került — és haláláig itt működő — Máhr Lajos (1860—1913) szobrász nevét, aki a rókusi- és az újszegedi templomok kőfaragó-díszítő munkáit végezte. Brauswetter Jánosról készült bronz mellszobra a helyi múzeumba került. Szeged számára érzékeny veszteség volt a középkori Szent Dömötör templom lebontása. Helyén 1913-ban kezdték építeni a Fogadalmi templomot. Az 1900-as évek kezdetén emelt szegedi épületek közül, a keleties reminiszcenciájú új zsinagóga (1903) a legjelentékenyebb, melyet Baumhorn Lipót (1860—1932) tervezett. Az ő nevéhez köthető még a volt Csongrádi Takarékpénztár főépületének és több bérházának a tervezése is. Ekkortájt kezdik alkalmazni a korszerűvé váló vasbetont, melyre példa Zielinszky Szilárd Tiszapartján álló Bertalan Lajos-emlékműve (1903) és Szegedi Víztornya (1904), valamint a Kárász utca 16. számú épület (1910). A Lechner Ödön (1845—1914) által teremtett magyaros szecesszió szellemiségét tükrözi a Dózsa György út 2. sz. ház homlokzata, mely a kiváló mester kezenyomáról tanúskodik. A század első évtizedében a szecesszió stílusáramlata szerencsésen találkozott a város gazdasági fellendülésével, mely ezidőtájt már kiheverte az árvíz pusztításait. E korszak kiemelkedő képességű építésze az autodidakta Magyar Ede (1877—1912) volt. Legjobb műve a francia „art nouveau" stílusában készült Reök-palota (Leninkrt. 56. sz. (1906—07), mely szobrászi eszközökkel formált szép virágdíszes homlokzatával és lépcsőházával az európai szecessziós irányzat igen jelentős és ritka, épségben megmaradt alkotása. Az épület építőművészeti jelentőségével Bakonyi Tibor foglalkozott. 3 Meg kell említenünk még a figurális díszítésű Tábor utca 5. sz. épületet és a Kárász utca 16. sz. házat, mely forma- és tömegjátékával emelkedik ki a korabeli épületek közül. Magyar Ede munkaközösségének tagja volt Takács János és Sebestyén Endre építész, valamint Tardos Taussig Ármin, aki díszítőművészi feladatokat végzett. Az urbanizáció természetes velejárója volt, hogy Budapest után a vidéki városok is — s közöttük elsőül Szeged — arra törekedtek, hogy a legszebb tereiket szobrokkal díszítsék. Voltaképpen a század első két évtizedében felállított köztéri szobrokkal kezdődött meg a mindmáig tartó plasztikai gazdagodás. A múlt század végéről Köllő Miklós (1861—1900) kőből való Szentháromság szobrát (1896) említjük meg, mely a Dóm téren áll. A század elején a legkorábban Róna József (1861—1939) bronz Kossuth-szobra (1902) került a Klauzál térre. Neobarokkos megoldású művét négy, kőből faragott mellékalakkal tette hangsúlyosabbá. 1904-ben Tisza Lajosnak, Szeged árvíz utáni újjáépítése kormánybiztosának állítottak a Széchenyi téren emléket szintén bronzból, kő mellékfigurákkal, melyet Fadrusz János (1858—1903) realista koncepciója után Szécsi Antal (1856—1904) fejezett be. A Tisza-szabályozó Vásárhelyi Pál emlékművét 1905-ben a Széchenyi téren 3 Lyka Károly: Szobrászatunk a századfordulón. 1896—1914. Bp. 1954. 3. 87
