Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

ifjú korának paraszti színtere és az ottani egyszerű emberekhez kapcsolódó viszonya határozzák meg. Családi környezetéhez fűződő gyermekkori emlékei éppoly elmélyülten foglalkoztatják, mint a fiatalság és öregség, megújulást és elhalást kifejező életigazságok szimbolizálása. E gondolatkörbe tartozó művei közül az „Apám, anyám" („Levél annak, aki elment", 1965) kettős című festménye emelkedik ki, melyen a szülői-fiúi szeretetről tesz hitet. Az 1966-os egyéni tárlatán szereplő műveinek jónéhányán („Szénagyűjtők"), már tükröződik a látványtól való elszakadás, s a létet összefüggéseiben megjeleníteni tudó, új képi-világ kialakítására törő igyezekezet. A már kezdettől fogva jelentkező monumentális igények, struktív formaalakítás és színkontrasztokkal hevített drámai feszültség, Dér művészi előrehaladásának eredményeként alföldi természet-ábrázolásaiban erőteljesen lépnek fel. Festményein a naturalista részleteket mértani alakzatokra bontja, és a szerkezetileg elemzett tárgyaknak téri elrendeződést ad. Az Alföld tája és népe iránti érdeklődése nem azonos az etnográfiai témákat hajszolok olcsó felületességével. Alkotásain a sík vidéken élő parasztok ember- és természetanalízise mutatkozik. A Móra Ferenc Múzeumba került „Ártér" (1965) с festményével, a pikturájában kibontakozó szimbólum-rendszer egyik állomását éri el. „Az odvas, görcsös, repedezett fatörzsek — írja Papp Lajos — vagy kizöldült fűzlombok helyett csaknem hasábokká egyszerűsített s mégis e korhadt, romlott fák érzetét keltő szimbólumokként sorakoznak elénk az ártérnek téli jégzajlással, tavaszi vízáradással küzdő, pusztuló, megkínzott fái. A kiszolgáltatottság, a pusztulásra ítéltség szimbólumaként. S e jelképes értelmüket csak erősíti, még szuggesztívabbá teszi az absztrahált fatörzs-víziók felületének már jellemzett módon való kimunkálása, a repedezettség, a korhadás, a kiszáradás festői érzékítése."

339 Az a megfigyelhető szándék, amely az élettörvények képi, allegorikus közlésére irányul, Dér István filozofikus, intellektuális szellemiségéből ered. Kompozícióinak némelyikén a körülhatároltság érzetét kelti, mint a „Három kendermagos tyúk" (1965) с formai és színellentéteket mutató alkotásán. Az itt sugallt zárt állapotból Dér István: Ártér. 1965. o. A. 70x146. cm. MFM 339 (Papp Lajos) pia.: 40 fegyelmezett látomás. (Dér István kiállítása.), Tiszatáj, 1966. 10. sz. okt. 880. 309