Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

vaszán Tóth első kiállításának megnyitásán,

241 Tápai Antal szeretettel méltatta fiatalabb pályatársának érdemeit, s a mester örömet-nehézséget egyaránt tapasztalt szavakkal bíztatta őt további alkotóútján való helytállására. Tóth plasztikai munkásságának szellemiségét — miként a szegedi szobrászokét általában — a reális valóságfelfogás hatja át. Lemezdomborításainak gondos felület-megművelése által árnyaltan fejeződnek ki a szerelem, az anyaság és a család gondolatkörébe vágó mondanivalói. Szobrászatának kiszélesülését tükrözik az utóbbi években készült bronzportréi, kisplasztikái és érméi. Munkáit műfajilag a terakotta-szobrai és ceruzarajzai egészítik ki. Alkotásainak egyéni sajátosságot a lírai belső hang és a kemény mintázás által teremtődött érzelmi-formai feszültség ad. A műveit többször méltató Papp Lajos szerint: „...pózok nélküli, természetesen emberi művészet a Tóth Sándoré. Ő maga idegenkedett mindig fölvett modoroktól, mesterkéltségtől, modernkedéstől. Keze alatt csak olyan érzések és gondolatok mintázódnak alkotássá, amik az ő érzései és gondolatai, amik emberi egyéniségében, művészi felfogásán, meggyőződésén és a világban önmaga helyét kereső és megtaláló őszinte állásfoglalásán átszűrve is megállják a próbát, s érdemesek a megmaradásra, a maradandóságra."

242 A miskolci születésű Tóth Sándort szintén a már diák korában megnyilatkozó művészhajlama ösztönözte, hogy tanulmányait 1951-től a Képzőművészeti Főiskolán folytassa. Tekintve, hogy a monumentális művészet iránt érzett akkor vágyat, az általános rajztanszékre került, ahol két évig Hincz Gyula és mások voltak a mesterei. 1953-ban átment a szobrász főtanszakra, ahol Gyenes Tamás, majd öt évig Kisfaludi-Stróbl Zsigmond keze alatt dolgozott, de rajtuk kívül Pátzay Pál is hatást gyakorolt rá. 1959-ben — diplomája megszerzésének évében — tanácsköztársasági pályázatot nyert szobrát a fővárosi tanács vásárolta meg. Ezt követően Hódmezővásárhelyen telepedett le, amely nem volt ismeretlen számára, mivel főiskolásként a nyarakat Szabó Iván vezetése alatt az itteni művésztelepen töltötte. 1961től járt át Szegedre, hogy részt vegyen az akkor alakuló Tömörkény István Ipari Szakközépiskola megszervezésében. 1962-ben telepedett le Szegeden. Itt tartózkodása óta másfél évig (1966—67), a városi tanács művészeti főelőadójaként is működött. Tevékenységével Szeged képzőművészeti életének szervezettségéért sokat tett. Ezt követően ismét visszatért — a közben művészeti gimnáziummá lett — Tömörkény István Szakközépiskolához. Művészet-pedagógiai munkásságát e helyen kívül, a Szegedi Képzőművész Kör szobrász-vezetőjeként is kifejtette. Tóth Sándor alkotó-tevékenységének 1959—1964-ig terjedő szakaszában rézdomborításokat készített. Első ilyen munkája, mely „Önarckép"-ét (1960) ábrázolja, a rézlemez tulajdonságaival való ismerkedését tükrözi. Az óvatos stúdiumprofil után már meghatározott közölnivalót igyekezett kifejezni. A Mártélyon létrehozott „Béke" (1960) és a „Tavasz" (1961) с munkáin, az anyagot küzdve formáló művész bíztató eredményessége mutatkozik meg. Az ezt követő kompozíciók, mint — többek között — a „Juhász Gyula emlékére" (1962) és a „Szonáta" (1963) с alkotásain a vonalak már szabadabban, lágyabban futnak, s a mintázás merevsége feloldódott. A mű tartalmának megfelelően az előadás is mind érzékletesebbé, harmónikusabbá lett („Család", 1964). E műveken keresztül Tóth megtalálta saját hangját, melyhez Olaszországban tett tanulmányútja is hozzájárult. Rajzai és rézdomborításai ettől kezdve a tiszta szerelem és a családi öröm érzésében fogannak, melyek nemcsak témájukban, de megjelenítésükben is konkrét egyértelműségről tanúskodnak. Mondanivalói a görög-reneszánsz formakultúrán alapuló realista szemléletmóddal vannak ábrázolva, s klasszikus eszményképeit a modernista törekvések 241 Szelesi Zoltán: Tóth Sándor tárlata. Délm. 1964. máj. 22. 242 Papp Lajos: Szobrok és gondolatok. Tóth Sándor kiállításáról. Tiszatáj, 1966. 7. sz. júl. 559. 270