Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

emlékezni, hanem röviden azokról is szólani szeretnők, akik Szegeden születtek, il­letve átmenetileg itt dolgoztak, de egyéni körülményeik folytán elkerültek városunk­ból és Budapesten vagy éppen külföldön élve fejtik ki munkásságukat. Legtöbbjük viszonya Szegeddel nem szakadt meg teljesen. Sőt vannak, akik egy-egy itt rendezett „vendégkiállítás" vagy műtárgy-adományozás által hűségesen ápolják Tisza-parti Tóbiás György: Tury Mária: Anyám. 1931. o.v. 41x43 cm. MFM Három nő. 1965. o. fl. 81X62 cm. Mgt. városunkhoz fűződő egykori kapcsolataikat. A Szegeden napvilágot látott festők, grafikusok, szobrászok és iparművészek közül legelőbb Tury Mária, majd Rozsnyói Zoltán, Kass János, Király Sándor, Puskás Imre és a szobrával itt is képviselt Mé­száros Dezső tisztelték meg szülővárosukat azzal, hogy alkotásaikat ide is elhozták bemutatni. E szép gesztusukban volt valami az innen elkerült „gyermek" eredményre szert tett büszke-boldog beszámolójából, mely kölcsönösen jó közérzetet váltott ki mind a termésükkel hazalátogató — többen Munkácsy-díjassá lett — művészek kö­zött, mind pedig a város népes tárlatlátogatóinak sorában. Tury Mária (1930—) Szegeden tett érettségije után (1948), tanulmányait a Kép­zőművészeti Főiskolán folytatta, ahol Domanovszky Endre, Konecsni György és Szőnyi István irányítása mellett végzett (1953). Első önálló kiállítását a Fényes Adolf­teremben, majd Vásárhelyen, ezt követően pedig 1956 februárjában a Móra Ferenc Múzeum képtárában rendezte meg. 76 A pályája elején álló Tury Mária akkori poszt­impresszionisztikus kifejezésmódja nemcsak tematikailag, de műfajilag is sokrétű 76 Megnyílt Tury Mária festőművész kiállítása. Délm. 1956. jan. 24. Szelesi Zoltán: Tury Mária kiállítása Szegeden. Délm. 1956. febr. 2. 227

Next

/
Thumbnails
Contents