Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

Hungaricumban töltött egy esztendőt. Színes, oldott festó'iségű virágcsendéletét a Móra Ferenc Múzeum őrzi. Megemlítjük még — a már szóbakerült — Szemenyei Ferenc festőt és a szobrász Vágó Gábort, akik mint fenti társaik a felszabadulás előtti évtizedben Szegeden önálló kiállításokat rendeztek.

129 Későbbi elhallgatásuk okai közé tartozott, hogy az akadémikus és naturalista szemléletben megrekedt ábrázolásaikkal, az 1945 után megváltozott művészi igényeknek sem tartalmi, sem megjelenítési vonatkozásban nem tudtak eleget tenni, jóllehet Vágó akadémikus képzettségű rutinos portrészobrász volt, akinek a Városi Zeneiskola hangverseny-termében Bartókról és Kodályról mintázott mellszobrai (1948) ma is láthatók. Hasonló volt a helyzet azoknál a helyi rajztanár-festőknél, akiknek ereje — pedagógiai munkájuk mellett — csak egy-egy itteni kollektív tárlaton való szereplésre futotta. Nevük, mint Szili-Török Dezsőé — a hozzája hasonló művészekkel együtt — érdemtelenül, egyre inkább a homályba vész.

130 A második világháborút megelőző évtizedtől, a helyi városi vezetőség kultúrpolitikájával szemben a progresszív szellemű értelmiségiek és képzőművészek egyaránt felléptek. Nyilvánosságra hozták, hogy az egy emberre eső kulturális kiadások tekintetében hét város előzi meg a nagyságrendben Budapest után következő Szegedet.

131 A Móra Ferenc halála után jóidéig gazdátlanná lett múzeum sorsa miatt Tonelli Sándor és Beretzk Péter aggódtak. Cikkeikben

132 hívták fel a figyelmet a szegedi múzeum fejlesztésének szükségességére, mert a közgyűjteményre szánt igen alacsony városi ellátmány miatt ez vegetálásra volt ítélve. Jellemző a hivatalos közszellemre, hogy ilyen körülmények között hirdette meg nagyhangúan a Turáni Társaság, hogy „...országos Attila Múzeum lesz Szegeden."

133 A második világháború egyre jobban érződő szele vitte magával a szegedi múzeumból azt a közel harminc, állami letétként — 1902 óta — itt szereplő reprezentatív festményt (Csók István: „Báthory Erzsébet", „Thorma János: „Békesség veletek", Madarász Viktor: „Zápolya Izabella", Hegedűs László: „Rabiga" stb.), melyet 1941-ben a Szépművészeti Múzeum visszakért.

134 Gazdag képtárának törzsanyagát pedig jórészt a városi tanács hivatali szobáiban helyezték, a várható bombázások elől „biztonság"-ba.

135 129 Szemenyei Ferenc képkiállítása. Délm. 1940. dec. 22.; Szemenyei Ferenc képkiállítása. Délm. 1942. jún. 2.; Szemenyei Ferenc képkiállítása. Délm. 1943. máj. 11.; Csányi Piroska (es. p.): Vágó-házaspár kiállítása. Délm. 1943. dec. 5. 130 Lásd a 96. jegyzetben felsorolt „befutott" és „elfelejtett" szegedi művészek névsorát. 131 „Több mint egymillió pengő Szeged évi kulturális kiadása." Délm. 1926. okt. 26. 132 Tonelli Sándor: A szegedi múzeum sorsa. Délm. 1935. jan. 11.; Beretzk Péter: A szegedi múzeum. Délm. 1936. nov. 29. 138 Országos Attila Múzeum lesz Szegeden. Délm. 1938. júl. 24. 134 Lásd: a „Szeged városi múzeum szépművészeti osztályának Lajstroma" által nyilvántartott „állami letét"-ként szereplő műveket, melyeknél a következő megjegyzés található: „Orsz. Szépműv. Múz. 633/1940. sz. a. visszakérte és elvitte. Itt.; 28/1941." 135 Ideiglenesen a városi hivatalokban helyezték el a múzeumból kiszorult értékes képeket. Délm. 1941. okt. 3. A „Szeged városi múzeum szépművészeti osztályának Lajstroma" szerint: 1920—1944 között az alábbi fontosabb művek kerültek a helyi közgyűjteménybe: 1921 Landau Alajos: Gyermekarckép (akv.-) Ltsz.: 216.; Heller Ödön: Parasztmadonna (of.-). Ltsz.: 221.; Joó Ferenc: Szeless József arcképe (of. 1860. к.). Ltsz.: 222. 1922 Lippay Bertalan: Mikszáth Kálmán arcképe (of.-). Ltsz.: 226.; Bánszky Sándor: Galamb (kő, 1917.). Ltsz.: 40. 1923 Joachim Ferenc: Oskola utcai részlet (of. 1923.). Ltsz.: 231. 1924 Dinnyés Ferenc: Részlet az Ipar utcából (of. 1924.). Ltsz.: 233. 202