A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Keve András–Marián Miklós: Vasvári Miklós

madártan terén szakember. Saját ismereteit, melyeket az egyetemen, majd később szorgalmas és tervszerű tanulmányai során szerzett, lebecsülte. Sokszor előfordult, hogy a szakembereknek meghatározásra küldött gyomortartalom-anyagok analízise csak előzetes vizsgálatának eredményét erősítette meg, sőt saját meghatározása pontosabb volt. Ezt csak azok tudták, akik vele együtt dolgoztak. Ornitológusról írunk, tehát csodálkozhat az olvasó, hogy Vasvárinak egyéb irányú kutatásait mutattuk be először. Ennek két oka van: egyik, hogy disszertációját herpetológiából írta. A második, hogy ezzel kívánjuk hangsúlyozni, mennyire tágak voltak ismeretei a zoológia egész területén, ami jellemzi Vasvári beállítottságát. Mindig kihangsúlyozta, hogy a madarakat nem szabad az állatvilág egyéb tagjaitól elkülönítve vizsgálni. Amikor vizsgálatai megindultak, a magyar zoológia még alig hallott valamit az élelemláncokról, a cönológia is kevésbé ismert fogalom volt. Vasvári azonban megérezte a fejlődés jövő irányát. Chernél halálával egyidőben került a Madártani Intézethez, Chernél munkássága hatott rá legerősebben. Azé a Chernelé, aki világosan kifejtette örökbecsű könyvében, (Magyarország madarai, különös tekintettel gazdasági jelentőségükre, 1899), majd későbbi munkáiban is, hogy az alkalmazott zoológia nem lehet értékes elméleti alapok nélkül, viszont éleslátással minden elméleti tudományból leszűrhető annak gyakorlati felhasználásának lehetősége is: „...alapfeltételét nem csupán a madarak életének, hanem kiválóan táplálkozásának és táplálékának ismerete képezi, felölelve mindazokat a viszonyokat és vonatkozásokat, amelyek a szárnyasok világát az emberrel, más állatokkal és növényekkel, sőt az egész természet háztartásának bonyodalmas hálózatában külön és azokat egymásközött is összeszövik." Chernél nyomdokain Vasvári is azt hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt jobban meg kell ismernünk faunánkat és annak összetételét. Tőle tanultuk, hogy útijegyzeteinkben pontosan, példányszám szerint kell feljegyeznünk a madarakat. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, milyen évszakos fejlődésú állapotban van a természet, milyen az időjárás, hiszen ennek megfelelő az állatmozgás is. Már somogyi madártani eredményei is mutatták, hogy a magyar ornisz ismeretének csak az alapjai vannak lefektetve, igazi felkutatása még csak most következik. Ezért utazgat annyit. Ismételten felkeresi Somogyot, jár a Duna—Tisza közén, a Tisza mellett, stb. Vasvári világít rá a magyar szikesek állatföldrajzi jelentőségére, de rámutat arra is, hogy az ember alkotásai, mint pl. a halastavak, hogyan befolyásolhatják a madárvilág összetételét. így kerül össze az 1930-as évek elején Beretzk Péterrel, akit gyakran felkeres, hogy együtt járják a Szegedi Fehértót, mely akkor még szikes puszta, majd még Vasvári idejében fokozatosan és egyre gyorsabban halastóvá alakul át. Vasvári itt madárgyűrűzést is végzett. Alföldi vizsgálatai közül különösen a kékcsőrü récére (Oxyura leucocephala SCOPOLI) vonatkozót kell kiemelni. Sok évi kutatás után sikerül csak egy elhagyott fészekalj tojást szereznie az Örkény melletti Madarasi-tóról. (Kéve azonban emlékezik, hogy amikor Vasvári és Vezényi Árpád társaságában az 1920-as évek végének egyik augusztusában felkeresték a tavat, még több mint 30 öreg és fiatal kékcsőrü récét figyelhettek ott meg.) Volt preparált kadávere, az alkalmilag elejtett példányokból sokat sikerült megszereznie, de a tervezett monográfiát megírni, illetőleg befejezni már nem tudta. Vasvári belátta, hogy az egész ország területét egymaga nem tudja áttekinteni, és ezért iparkodik a fiatal érdeklődőket megnyerni a madártannak. Napi levelezése egyre növekszik. Ezekben a levelekben buzdít, lelkesít, az új eredmények közlésével irányít. A halála után előkerült levelekből, melyeket Beretzknek, vagy Sághy Antalnak írt, számos értékes és csaknem elkallódott adat került napvilágra. Ha Vasvári 281