A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Varga József: Adatok a szegedi Fogadalmi templom építéstörténetéhez

s így terjeszti azokat a közgyűlés elé. A tanács azonban anélkül, hogy a terv-módosítás valamennyi kérdésében döntene, az építkezés megkezdését sürgeti. 1913. június 5-én elrendeli a Dömötör templom szentélyének lebontását, ill. a megmaradó rész használhatóvá tételét, majd augusztus 2-án kitűzik az alapokat. A tervek jóváhagyása körül ugyanakkor elkezdődik egy huzavona, amelynek talán legjellemzőbb adata, hogy több mint tíz évvel az építés megkezdése után, még 1924-ben sincs Foerk kezében teljes egészében jóváhagyott terv, és még ekkor is folyik a vita a torony megjelenési formájáról. A nézeteltérés legfőbb oka, hogy Foerk meglehetősen szabadon értelmezi szerződésének fent idézett kikötéseit, s ha végigtekintjük az új terveket, azt kell tapasztalnunk, hogy a tervezőnek minden lényeges kérdésben sikerült keresztülvinnie akaratát, amely a templom valamennyi fő részét érintette — sajnos nem is kedvezően. Szükségtelennek tartjuk most a vita részletes áttekintését, amely az érvek és ellenérvek, szubjektív indulatok és higgadt elemzések gazdag tárháza. Belőlük Foerk részsikerei kétségkívül nyomon követhetők volnának, a teljesség azonban könnyebben elsikkadna. Ehelyett inkább azokat a fő módosításokat ismertetjük, amelyek alapvetően befolyásolták a templom esztétikai megjelenését. Az alaprajzon tervezett módosítás minimálisnak tűnik, következménye, annál nagyobb. Schulek a homlokzatot és a tornyokat egy síkban tervezte elhelyezni és a főhajú homloksíját két szárnyfal segítségével összekapcsolta a tornyokkal, az előcsarnok árkádjait pedig öt bejárati nyílással az egész homlokzaton végigvitte. Foerk, hogy az általa még díszesebbre tervezett homlokzatot jobban kiemelje, a tornyokat mintegy két méterrel hátrább helyezte. Ezzel két kedvezőtlen hatást ért el egy csapásra. Először le kellett mondania azokról az építészeti elemekről, amellyel Schulek a tornyok és a hajó egymáshoz tartozását biztosította, az ezek helyett alkalmazott díszítés ugyanekkor az építészeti szervezettség híján a román díszítő motívumok meglehetősen idegen halmazává vált a homlokzaton. Másodszor ezáltal a torony teljesen elszakadt az épület egészétől, olyanná vált, mintha csak mellé lenne állítva. Csak tovább rontotta a helyzetet a tornyok lényeges, 16 m-ről 93 m-re történő megnövelése, amelyek még így hátrább helyezve sem hagyják érvényre jutni a melettük szinte eltörpülő homlokzatot. Egymástól távol helyezve ugyanakkor képtelenek megteremteni a remélt monumentális tömeghatást. Nehezen tudjuk követni a művész szándékát a tornyok óra fölötti részének díszítésénél, hiszen közelről a magasban élvezhetetlenek, távolról nem látszanak, a tégla-kő falazás váltogatása — ami nem a túlzott takarékosságra vall — ugyanakkor inkább tarkítja, mint díszíti az építményt. A torony végződés falazással való kialakítása kétségkívül az időtállóság jegyében történt Schulek hagyományos megoldásával szemben, sokkal kevésbé az óra alatti toronyfal világosszürke vakolt mezőkkel és nem más építészeti eszközökkel való tagolása — sajnos hasonló területek a templom más falsíkjain is megjelennek —, amely a napjainkban kezdődő vakolatpusztulás következtében tovább rontja az esztétikai hatást. Foerk a templom oldalnézetén is lényeges módosítást hajtott végre. Nem azért hibáztatjuk elsősorban, hogy Schulek körablakait hármasosztású nyílásokkal helyettesítette, a nagy körablakot az oldalbejárattól a homlokzatra helyezte, és hogy a nyolcszögletű kupolát tizenhatszögletűre módosítja. Legproblematikusabbnak a magaspontok díszítését érezzük. Elég itt a kupola dupla és tarka árkádsoros beöltöztetésére és Tóth István ősfoglalkozásokat ábrázoló domborműveinek alig látható magasságban való széthintésére gondolnunk. 16