A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Grynaues Tamás: Engi Tüdő Vince – a legenda és a valóság

KÉT ARCKÉP „Mit látni mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat-é?... Puha ruhába öltözött embert-é?... Prófétát-é?" (Luk. 7:24—26.) Klasszikus tömörséggel fogalmazta meg Tömörkény azt, amit ma „beállítódásnak", „várakozásnak" (elvárás) nevezünk, (nem véve észre, hogy ő maga is áldozatává esett): „Furcsa hitélet ez... egy darab az ősiből, egy darab az újból. És lelkek, amelyek a természetfölöttit sóvárogják, könnyebbülnek meg általa... Ködös, világtalan faluszéleken ilyen történelmek történnek. Elhagyott lelkek vigasztalásért és testi bajokban való okulásért tanácsadó lelkekhez eljárnak. A tanácsadó lelkek pedig adnak tanácsot. Olyant, amilyent bírnak" (15/387). Nyilvánvaló, hogy mindenki azt látta, kapta, találta meg, amit várt, amit keresett: akinek misztikus-kathartikus-vígasztaló élményre volt szüksége éppúgy, mint aki visszaélés után szimatolva keresett népbolondító lélekkufárt. Az írásos dokumentumok kisszámúak, szegényesek.

23 Sem a kortárs-írók műveiből, sem a szájhagyományból nem rekonstruálható valamiféle sosemvolt „objektív valóság", Engi Tudó' Vince archetypusa. Csak az volt, ami pórnak-úrnak szemében, szívében, hitében, eszejárásában adva volt. A két arckép: az ideális és a torz nem egyesíthető. Mást jelentett Engi Tüdő Vince a „választottak" és mást a „hivatalosak" számára, másként élték meg, emlékezetük, képzeletük másként szépítette, torzította vonásait. E változtatás tendenciája, iránya, mozgató erői a lényegesek, ezeket tudjuk működésük közben, folyamatukban: in statu nascendi megfigyelni. Kiss Gyula Alsótanyáról keltezett, „Alsótanya prófétájá"-ról szóló írásába (1) nyilván a századforduló spiritiszta divatja hatására került bele a föntebb (8. j.) már idézett materializációs tünemény. Tömörkény és Móra közvetett, kétkezi emberektől származó élményei, értesülései az első szűrőn áthaladva, az ő szkeptikus-ironikus egyéniségükön szűrődve át irodalmi, magas műveltségi elemekkel gazdagodott, ebbe az irányba torzult. Folyamata elég jól megfigyelhető, ha Tömörkény Engi Tüdő Vincéről szóló híradásait időrendbe állítjuk, s utána tesszük még Móra elbeszélését a harmincas évek elejéről, így került bele az ő Tüdő Vince-képükbe a Rasputin és Mohamed analógia, illetve motívum, az „apostoli mozdulatok", a beteg ajtóra fektetésének története, a „püspökség", a gyóntatás, a trachoma-gyógyítása. Ezekről sem korábbi írásaik, sem a népi adatközlők nem tudósítanak. (176. 1.). Előbb már néhány adattal jellemeztük az egykori Domaszék gazdaságföldrajzi és szociális helyzetét. Hozzá kell ehhez tennünk még azt is, hogy Domaszék ma a szegedi táj egyik legintenzívebben művelt területe, kiváló terméseredményekkel, a dán parasztokéra emlékeztető magas és modern mezőgazdasági kultúrával, életszínvonallal (39). Ez a vidék ma még sokhelyt békésen, szervesen és elevenen együtt él Szeged népe archaikus paraszti kultúrájával, úgy amint azt a szegedi folklór kutatóinak műveiből ismerjük.

24 Ez az a teljes szociokulturális miliő, melyben a Tüdő Vince-hagyomány keletkezett, gazdagodott, s amely élteti ma is. így vonzotta maga köré Engi Tüdő Vince lassanként a halottlátó, tudós, jós, táltos attribútumait és ezen mondakörök számos elemét — úgy, amint ezt más 23 A Szegedi Levéltárban Engi Tüdő Vincével kapcsolatos adat nem található. 24 Az itt szereplő tápai adatközlők hiedelemvilágát illetőleg utalunk a Tápé с monográfia megfelelő fejezeteire (24). 12 A Móra F. Múzeum Évk. I. 177