A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Szigeti György: Az apátfalvi nép táplálkozása. II.

kai, almával, lekvárral, fügével, túróval, de volt aki nagyszőlővel (mazsolával). A béles szélét ollóval vagy késsel kicakkozták, villa hegyével mintát rajzoltak vagy gyüszűvel nyomkodtak rá. A szalagarés bélés is úgy készül mint a gyúrott béles, csak tesznek beleszalaikálit is. Itt említjük meg a szalagárés (fújtatott) pogácsát is, ami lényegében olyan mint a cúkoros pogácsa, csak szalalkálit is tesznek bele. Mikor pogácsaszaggatóval kiszaggatták, tojáshabot is tettek rá, arra pedig cúkoros diót szórtak. A piskóta és torta mintegy 40 évvel ezelőtt kezdett teret hódítani, de széleskörű elterjedése és házi készítése csak a második világháború után lett általános. Ma már béles helyett tortát visznek a lakodalomba is, amit nem egy esetben száz tojásból készítenek. A torta átmérője akkora mint, a tepszié. Ezért tréfásan kocsikerék tortának is nevezik. A hatalmas torta díszítése népművészeti szempontból is figyelmet érdemel. Mint nem kelesztett tésztát, utoljára említjük a sósbodagot. Úgy készült, hogy sósvízzel, liszttel, kevés tojással gyenge tésztát gyúrtak. Amikor elnyújtották, késsel bevágták, megsózták, tojással megkenték és a kemence fenekén sütötték. Böjti időszakban sokszor készítették. KENYÉRSÜTÉS Alig két évtizeddel ezelőtt az asszonyi munka próbaköve és fokmérője a kenyérsütés volt Apátfalván is. Ha egy asszony nem tudott kenyeret sütni, nagy szégyen volt számára. A rosszul sikerült kenyeret pedig csak dugva lehetett elfogyasztani, nehogy meglássa valaki. Szűk esztendőben — rossz termés, vagy háborús ínség idején — a kenyér pótlására több köleskását és kukoricakását, valamint a kemencében cserépfazékban hússal főzött árpakását fogyasztottak. Kukoricalisztből a kenyér pótlására főzték a pulickát és sütötték még 50—60 évvel ezelőtt is az ökölnyi nagyságú poroját. Kevesebb kenyér fogyott télen is, amikor többféle pogácsát, nagyböjtben (farsangtól húsvétig) pedig sósbodagot és olajos kavart pitét fogyasztottak. A Maros partjára települt Apátfalván valamikor tizennégy vízimalom őrölte a búzát, de a fejlettebb technikájú gőzmalmok fokozatosan kiszorították azokat. Az utolsót 1932 márciusában törte össze a Maroson zajló jeges árvíz. A nagyobb tanyai családok ősszel, még a sáros és hideg idő beállta előtt annyi búzát vittek őrletni a vízimalomba, amennyinek az őrlése 2—3 napig is eltartott. Ilyenkor, ha ügyes citeras is volt a malomban, rendszerint előkerült a hangulatkeltő citera is. A falusiak búzáját a csúvárok fuvarozták a malomba, és azok vitték haza az őrleményt is. A régebben korpásán őrölt lisztet otthon az asszonyok megszitálták. A legnagyobb, ún. bodor korpából készítették a korpaélesztőt úgy, hogy a leforrázott korpát komlóval, kevés vöröshagymával, néhány csöves paprikával és kovászszal összegyúrták, majd félmarokban kiszaggatták és pászárítóra téve a napon keményre megszárították. Mivel tartottak a rontástól, korpaélesztőt kölcsön nem adott és nem is kért senki. Kenyérsütés előtt a lisztet megszitálták, majd szakajtóban a kemence padkájára, langyos helyre tették. Délután 4—5 óra tájba élesztőt áztattak, este 8—9 óra között pedig kovászoltak, vagyis a széklábra helyezett sütőteknyő jobb oldali végében levő lisztre körösztvesszőre tett szitán átszűrték kenyerenként 2 dkg sörélesztő hozzáadásával a leáztatott korpaélesztő levét és azt kovásznak verték föl. A kovász hat óra alatt kelt meg. Éjfél után 2—3 óra között kezdte meg a háziasszony a dagasztást, 137