A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Juhász Antal: Átokháza. Egy tanyasor települése és közösségi élete

bízott ember hívta meg a temetésen résztvevőket a torra, melyet a halottasháznál vagy a tanyaközpont kocsmájában tartottak. Ha a rokonság szétszórtan, messze lakott egymástól, akkor inkább a temetkezés helyén, kocsmában toroztak. Tömörkény István olyan esetről ír, amikor a tort az alsóközponti templom melletti tágas mezőn ülték meg : „Láttam, hogy nagykendőket szednek le a kocsikról — Az asszonyok és az emberek körülülik... Előbb kenyeret szedtek le a kocsikból; az emberek karajokat vágtak az asszonyoknak, emezeknél nem volt bicska. Azután húst, szalonnát, bort és túrót szedtek ki a saroglyák szénájából. Ettek és ittak békességesen..."

22 A tor étele régebben túró fehérkenyérrel, az utóbbi évtizedekben pedig mindenütt birkát vágnak. Emlegetik, a „fehérkenyér újság vót a nép közt, torkenyérnek monták" — az átokházi homokon ugyanis jobbára rozst termeltek. A tisztabúzakenyeret vagy -lisztet a városon vásárolták. A tort ma is megtartják, oly erős a megkötő hagyomány, hogy a halottnak járó végtisztesség elképzelhetetlen nélküle. A családi összejövetelek jobbára télen szokásosak. Ilyenkor ért rá a tanyák népe szomszédolni, rokont látogatni, úgy mondják az átokháziak: emöntünk farsangóni. A disznótorok, farsang háromnapok és a névnapok nyújtottak erre alkalmat. Disznótort minden tanyán tartottak. Kisparasztnál kevesebb volt a meghívott, módos gazdahelyen 10—15 ház is összejött, „olyan volt a disznótor, mint egy kisebb lakodalom". Minden családban, szűkebb rokonságban akadt férfi, aki értett a böllérmunkához. Rajta kívül a disznóvágáson csak a szülők, testvérek segítkeztek. A torra, vagyis a vacsorára külön hívták a komákat, jószomszédokat : ,,Mikó mögfőtt a paprikás, utána möntem hívogatni. Olyan kis legényke vótam. Vittük a kóstolót a szomszédoknak, egyúttal estére möghívtuk űket: tiszt öli kendőket édösapám, gyüjjenek el vacsorára." (F. L.) Más helyen már a disznóvágás előtti napokban meghívták a vendégeket. A disznótor hagyományos étrendje: tyúkleves, szárma (töltött káposzta), sült hurka-kolbász és rétes, zsíros pogácsa vagy kalács. Vacsora után daloltak, mulatoztak hajnalig. Gyakori volt a tamburazene, de nem általános, módosabb helyen viszont cimbalmos, néha rezesbanda is muzsikált. Vacsora közben kopogtattak be a torra a szűrösök: hívatlan vendégek, akik rossz, elhasznált ruhába öltöztek — a nők férfiruhába, a férfiak női ruhába — és nagy zajkeltéssel érkeztek kéregetni. Úgy emlegetik a tanyaiak : fölőtöztek cigánynak. A háziak hurka-kolbásszal kínálták őket. A hívatlanok ettek-ittak s rövid tréfálkozás után zajos lármával távoztak. Mesélnek olyan esetet, hogy miközben egy legény a disznótorba beköszönt és énekszóval tartotta a vendégséget, azalatt társai kiásták a ház falát és ellopták a házban lerakott disznóegyetmást. A hívatlan legény avval adott jelt a házásóknak, hogy dalolta: „Ássad Tamás, kapard Balázs, mulat a vendég..." Házásások utoljára a múlt század végén fordultak elő a tanyák között, amikor a csendbiztosok a várostól távoli határban még alig tudtak idejében s eredménnyel nyomozni. Néhány megtörtént esetet ma is sokfelé emlegetnek. Farsang utolsó három napja vagyis húshagyó a rokonlátogatás egyik jeles alkalma az esztendőben. Az átokháziak ilyenkor kerítettek sort arra, hogy meglátogassák szüleiket, idősebb testvéreiket, az idős szülők pedig hazavárták máshová származott gyermekeiket. Közelre gyalog mentek, de ha távolabb lakott a rokonság, a családfő befogott a kocsiba, s így több rokonhoz is betérhettek. Házpásztort mindig hagytak a tanyán. Vasárnap este a fiatalok báláztak, húshagyóhétfőn pedig embörbált 22 Tömörkény I., Temetések rendje a szegedi határban. Munkák és napok a Tisza partján. Bp., 1963. 340. 100