A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 2. (Szeged, 1974)

Bálint Csanád: A honfoglaláskori lovastemetkezések

Az egyik veszedelmes ellenféllel kibékülve a másiknál jelentkező belső ellenzéket támogatni — ez jól illett a nagy politikai koncepciójú III. Mihály terveibe.

159 Tehát forrásunk szerint a leírt belháború az uralkodók személyének szerencsés azonosítása esetén 863—7 között, de mindenképpen a IX. sz. második harmadában zajlott le. Egyéb feljegyzések is szólnak arról, hogy ebben az időben a kazárok belpolitikai nehézségekkel küzdöttek. Al-BaladhurI azt írta, hogy H 240-ben (854—5) Örményország kormányzója újjáépíttetett egy elhagyott várost, ahol 300 családot telepített le. Ezeknek a jövevényeknek az „iszlámhoz való vonzódásuk miatt" kellett elhagyniok Kazáriát.

160 Czeglédy K. előkészületben levő munkájában ezt az eseményt hozza kapcsolatba a kavar lázadással. Más szempontból, de hasonló gondolatot vet fel Boga I. is.

161 A másik adat Dimasqi-tól származik. Arról tudósít, hogy H 254-ben (867-8) palotaforradalom tört ki a kazároknál. Egy ismeretlen nevű török törzs támadta meg az országot. A korezmi katonaság szerzőnk szerint csak azzal a feltétellel volt hajlandó felvenni a harcot, hogy a kazárok térjenek át az iszlámra. Amikor ez megtörtént, visszaverték a támadókat.

162 A mohamedán hit felvételével kapcsolatos rész természetesen elfogadhatatlan. Az eseményt J. Marquart különösebb indoklás nélkül H 354-re (967) keltezte.

163 Ha azonban Dimasqi valóban erről az évről szólt volna, nem feledkezhetett volna meg Szvjatoszláv sorsdöntő kimenetelű hadjáratáról, sem, s valószínűtlen, hogy a ruszokat összekeverte volna valamilyen „türk" törzzsel. így az asz-alánok, a türk-magyarok, egy ismeretlen nevű nép és a pajinil-besenyők közös lázadása egy már korábban megindult folyamatba tartozik bele, s — a kazár győzelmet látva — annak végső mozzanata volt. Nézetem szerint a Cambridge-i Névtelen közölt sorai a kavar felkelésről szólnak, a bizánci császár szövegénél (DAI) részletesebben. A történészek egy része erre az időszakra (860 körül) helyezi a kavar csatlakozás idejét.

164 A genizatöredék további mondatait a magyar őstörténet ismert eseményei erősítik meg. A Benjámint követő uralkodó (Áron) feledve a pártütést, az alán király szembeszegülésekor a türk-magyarok vezérét hívja segítségül. Arra a népre támaszkodik, melynek hadereje számottevő kellett legyen, s mellyel a kapcsolatok szövetséges jellegűek voltak. Jól illik ide a Levédi és a kazár kagán viszonyát jellemző helyzet, amikor az utóbbi magához kérette a magyar vezért. Összhangban áll ez az időrendi szempontokkal is: Konstantinosz szerint Levédi látogatására néhány évre törtek rá a besenyők a türkökre. A magyar fejedelem bízvást utazhatott 870—80 körül kazáriába, s így fia, Kurszán, meglett férfiként lett a honfoglalás idejére népe egyik vezére.

165 A Cambridge-i Névtelen azon adata, hogy besenyők és magyarok szövetségesként harcoltak, két, korábbi gondolatot erősít meg. Egyrészt tehát van alapunk feltételezni, hogy a besenyők egy része már 889 előtt is beköltözött Európába. Másrészt alátámasztja a történészek megfigyelését: nem véletlen, hogy a kavarok a sikertelen felkelés után éppen a magyarokhoz csatlakoztak, ez ui. gyanítani engedi, hogy utób159 A fiatal császár alakjáról: Vasiliev, A. A., The Russian Attack on Constantinople in 860. Mediaeval Academy of America, 46. 1946. 152—9. 160 Marquart i. m. 24. 161 Boba, I., Nomads, Northmen and Slavs. Wiesbaden, 1967. 115—7. 162 Macartney i. m. 133. lee Marquart i. m. 4. 164 Pauler Gy., A magyar nemzet története Szt. Istvánig. Budapest, 1900. 14, Zichy I., Magyar őstörténet. Budapest, 1939. 26, 34, 74, Czeglédy K., A magyarság Dél-Oroszországban. [Ligeti L. szerk.: A magyarság őstörténete.] Budapest, 1943. 100—24, Macartney i. m. 124, Minorsky in: Hudud, 124, Bartha 1968. 114, 125. j., Győrffy 1959. 50—1, 79. 165 Győrffy 1959. 142. 102