A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

László Gyula: Magyarok és szlávok

Szerencsénkre Melich János csaknem kötetnyi terjedelemben foglalkozott a magyar kereszténység szláv jövevényszavaival. Tudvalevő, hogy a magyar műveltség igen lényeges szláv hatáson ment át, olyannyira, hogy egyik magyar folklorista — Róheim Géza — e hatás nagyságát úgy fogalmazta meg, hogy: „egyáltalában nem túlzás, ha röviden ezt mondjuk: a magyar néphit szláv néphit."

20 Hadd magyarázzam meg, hogy miért éppen a kereszténységre vonatkozó szavaink bemutatását tervezem. Azért, mert történeti forrásokból ismerjük a magyarországi térítések időrendjét s a térítőket, remélhető tehát, hogy a szláv hatások korára becses adatokat nyerünk. Hadd mondjam meg előre: ebben a várakozásban nem is csalódunk, bár az eredmény váratlan lesz. Még azt is szeretném előrebocsájtani : magam nem vagyok nyelvész s ezért kiváló nyelvtudósaink eredményeit szilárd alapnak tekintem. Nem a nyelvészeti részhez szólok hozzá, hanem a történeti-régészeti kérdések hátterét, egykorú tanúját keresem a nyelv emlékezésében. Nézzük a legfontosabb szavakat. Kniezsa István egyik dolgozatából

21 idézem a következőket: „Hogy a magyarság kitől vette át a kereszténységet, a magyar kutatást már régóta foglalkoztatja. Krónikáinkból és legendáinkból úgy tudjuk, hogy Géza udvarának megtérítésében német papokon kívül Adalbert prágai püspöknek volt nagy része. Ebből tehát az következnék, hogy a keresztény terminológia is főként német, esetleg cseh eredetű volna. Azt azonban határozottan lehet állítani, hogy a magyar keresztény terminológiában német elem alig van, ezzel szemben annál több a szláv. Azokon a kifejezéseken kívül, amelyek még a pogány korból származnak és honfoglalás előttiek (pl. Isten, ördög, boldog, táltos, bojt, búcsú, bocsánat — a régi bocsánik igéből —, bűn, gyón, áld, átkoz, imád, javas, orvos, boszorkány, bölcs, bű.. .bűbáj, réül, részeg, vasárnap, hétfő, kedd stb.), a kereszténységre vonatkozó kifejezések legrégibb rétege a szlávból származik: kereszt {görög-keleti szláv: krbst), keresztény, régebben a katholikusoknál is keresztyén (krestjan), bérmál (birmati), szent (svet), malaszt (milost), pap (pop), apát (opat, a németből, ez pedig a latin abbasból), apáca (opatica), érsek (arsik: szláv képzés a görög archi-episcoposból), barát szerzetes' (brat), zsolozsma (sluzba), zarándok (strannik), parázna (prazna), zsidó (zidov), szövétnek (svetnik), karácsony (kracun). Szlávból való a szerda (sréda), csütörtök (cetvrtbk), péntek (pçtbk), szombat (sobot, ez végeredményben a héber sabbath-ra megy vissza). A kifejezések egy része (kereszt, érsek) határozottan görög szertartású szláv nyelvből származik, míg a másik része latin szertartású délnyugati szláv nyelvekre (szlovén, horvát) mutat és egy sincs, amelyik cseh eredet mellett szólna.'" Vegyük ehhez még hozzá ófelnémet-bajor szavainkat: zsoltár, pünkösd, püspök, kehely.

22 Jegyezzük meg azt is, hogy mind a szláv, mind a bajor szavak nagyrésze igen korai X. századi, de lehet, hogy korábbi hangalakot mutat. Ez a „lelet" úgy értelmezendő, hogy a szavaknál a X—

XI. század csupán terminus ante quem. Ennek értelmében vezetjük tovább gondolatunkat. Nézzük most előbb magyar szavainkat. Ezek annyira gazdagon illeszkednek rá az új hitre, hogy az egyházi méltóságokat, a rendtartást, az ünnepeket nem számítva, akár egész bibliafordítás kitelnék belőlük. Ez arra mutat, hogy a magyarságnak a kereszténység felvétele előtt is mély élménye volt a hitéletről, az új tan csak új tartalommal töltötte meg a régtől ismert fogalmakat. Olyan szavaknak mint a búcsú, böjt, bocsánat, bűn, gyón stb. semmi keresnivalója valamiféle samanista hitben, de értelme van valamelyik nagy világvallásban például az iszlámban, vagy egy keresztény ono20 Róheim G., A magyar néphit és népszokások. Bp. 1925:335. 21 Kniezsa /., Magyar-szláv nyelvi érintkezések (A magyarság és a szlávok kötetben, Budapest, 1942): 175—176. 22 Kniezsa, SzlJSz. i. m.: 788, 929, 930 és 665. 288