A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Marián Miklós: A gólya populáció-dinamikája Magyarországon (1963–1968)

fészekből kilökték. Az ilyen harcok természetesek. (Rendszerint abból keletkeznek, hogy a fészekben felnevelkedett párválasztó fiatalok szeretnék tavasszal a fészket birtokukba venni.) A jelentésekből azonban kitűnik az is, hogy a verekedések száma és intenzitása nagymértékben nőtt, ami a tojások, tehát a szaporulat kiterjedt pusztulásával jár együtt. A harcok számának emelkedését minden bizonnyal fokozza az alkalmas fészkelőhelyek mennyiségének csökkenése. Néha a verekedésben több pár egyszerre vesz részt. így Csepregen 8 gólya egész tavaszon át, június közepéig harcolt a fészekért. Előfordult, hogy a gólya „szándékosan" pusztítja el fajtársainak tojását. Gesztelyen elvesztette párját egy gólya, miután két tojást rakott. Idegen gólyapár megtámadta, fészkéből kiverte, tojásait kilökdöste. A győztes pár azután fiakat nevelt a fészekben. Egy helyen csókák ették meg a tojásokat (Terehegy), másutt ragadozó emlős pusztította el azokat (Vasas). Sok helyről jelentették, hogy a gólyapár egy, esetleg két fiatalt kidobott a fészekből. Ezek rendszerint parazitáktól ellepett, elgyengült, beteg, esetleg már elpusztult fiókák. A gólyapárok és az ivadékok létszámának áttekintése után kíséreljük meg a teljes gólyapopuláció meghatározását. A gólyapárok, magános gólyák és fiatalok feltételezhető számának összegezésével arra az eredményre jutunk, hogy Magyarországon 1968 júliusában 18 731 gólya élt. Fél évtizeddel ez előtt még 25 828 gólya jelenlétét tételeztük fel hazánkban. Öt év alatt tehát az állomány létszáma 27,48 %-kal esett, ami az állomány rohamos csökkenését jelenti. AZ ÁLLOMÁNYCSÖKKENÉS OKA Az előbbiekben láttuk, hogyan változnak, az egyre jobban előretörő technikai kultúra hatására, a gólyák fészkelési lehetőségei. A populáció életfeltételeit tovább vizsgálva szemügyre kell vennünk tápterületeiket, táplálkozási lehetőségeiket. A gólya eredetileg a nedves területek madara. Vizes legelőkön, elmocsarasodott holtágakban, kiöntésekben táplálkozott. A vízrendezési munkálatok erősen csökkentették az ilyen tápterületeit. Az utolsó évtizedekben elterjedőben levő rizsföldek, öntözött legelők, csak kismértékben pótolják az ősi vizes területeket. Táplálékot nyújtó állatviláguk csak töredéke az előbbieknek. A megmaradt vizes területeken már a nyár elején nagyszámban gyülekeznek a gólyák. Lajosmizsén 80—100 példány csoportosult naponta. Okorágon, VII. 28-án 52, Sopronhorpácson VII. 5-én 72 gólyát figyeltek meg. A környezet fokozatos kiszáradása következtében a nagy alkalmazkodási képességű gólya fokozatosan „szárazföldi" madárrá alakult. Táplálékának nagyobb részét legelőkön, megművelt földeken (lucernásban, gabonavetésben), szedi össze. A gépekhez is alkalmazkodott. Lassan már megszokott látvánnyá válik az arató kombájn vagy a szántó traktor nyomában csapatosan egerésző gólya. Néhány jelentés közli a csapatok nagyságát: Sitkén 50, Iklódbördöcén 120—200, Letenyén 37, Jakabházán 46, Nagykanizsán 70, Liszón 30 gólya csoportosult. A madarak létszámából következtethetünk az elfogyasztott zsákmányállat mennyiségére. Különösen, ha tudjuk, hogy milyen nagy étvágyú a gólya. Dr. Rékási József egy Bácsalmáson 1964. VIII. 14-én elpusztult gólya begyében és gyomrában 166 rovar, 2 béka, 8 egér maradványát találta. (Részletezve: 51 gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides GOEZE.), 4 gabonafutrinka lárva, 100 májusi csere43