A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Bálint Csanád: A kutya a X–XII. századi magyar hitvilágban

bériai népnél az állat szelleme a gyógyításnál segédkezik, de a mondákban és hőskölteményekben a vadászaton kívül többnyire csak kisebb jelentőségű eseményeknél emlékeznek meg róla. A párhuzamok nagy része földrajzilag és etnikailag egyaránt távoleső.

61 Mint láttuk, ugyanez az adathiány tapasztalható a hazai régészeti és néprajzi anyagban is. Ezt az ellentmondást látva úgy gondolom, a kutyának az eskünél juttatott, és az egykori élet más területein betöltött szerepe közti ellentmondás csakis a pápának írt levél szó szerint értelmezésével oldható fel. Jelentőséget kell tulajdonítanunk annak, hogy a forrás egymást helyettesítő értelemben beszél kutyára vagy farkasra (per canem seu lupum) tett esküről.

62 Fehér G. ezt a helyettesítést magától értetődőnek vette.

63 Nézetem szerint, ha ezt mint kényszerűséget elfogadjuk is, még mindig nem tudjuk megmagyarázni — túl a két állat származástani rokonságán — miért a kutyát tartotta erre megfelelőnek a bolgár, a magyar, a kun és a mongol. A kérdés tisztázása a néprajzosokra vár. 5. Egyelőre arra sem tudok választ adni, mi lehetett a tartalma a XI—

XII. század fordulóján ennek a teljesen pogány gyakorlatnak. A jánosszállási leletet a bajor püspökök levelétől majd kétszáz év és egy társadalmi változás választja el. Ugyanekkor a források szólnak a pogány szokások továbbéléséről is, ld. Szt. László híres törvénye (I. 22.), Kinnamos 1165-re vonatkozó feljegyzése

64 és a vitatott hitelű Kassai Kódex anyaga.

65 Lépten-nyomon tapasztalható, milyen gyakran fordulhatunk a pogány hitvilág értelmezésénél a még a XX. században is e/ó'

66 mesevilágunk adattárához, hogy maradt fenn évszázadokon át a népi ábrázolásmód,

67 s bukka61 pl. Harva, U., Die Religiösen Vorstellungen der altaischen Völker. Helsinki-Porvoo, 1938. 117—119, 321, 324, 339, 365, Tagán G., Adatok az altáji népek sámánizmusához. Ethn. XLIII. 1932. 34, — A kutyának a vadászaton való felhasználása gyakori: pl. madarai szikladombormű lovasát kísérő kutya ábrázolása, utalás az ujguroknál : Das Kudatku Bilik des Jusuf Chass-Hadschib aus Balasagun. II. St. Peterburg, 1910. 452. (152

28

), a mongoloknál juhászkutyáról esik szó: Ligeti i. m. 173, és a hazai, XII. századi aquamanilékre mintázott kis kutyák ugyancsak a vadászatot idézik: László Gy., A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben. Kolozsvár, 1943. 80—81. 62 A vogul medveünnepen titkos szavakat mondanak a medve és testrészei, valamint más élőlények megnevezésére, s ilyenkor a kutya farkasként szerepel, ld. Kannisto A., A vogul medveünnepek. MNy. XXXIV. 1938. 201. Úgy tűnik, Permben ez a helyettesítés régebben is előfordult, ld. Чарнолусский В. В.: "Ящер" пермского стиля. Труды Инст.-а Эти. им. M. М. Миклухо-Маклая. LXXVIII. 1962. 262—263, 265. 63 Fehér G. i. m. 46. Ezt vallja általános, vallástörténeti alapon M. Eliade is: Le chamanisme et les techniques archiaques de l'extase. Paris, 1968. 363. — A mongol adatokból ugyancsak erre kell következtetnünk, mert ott is a magyaroknál megfigyelhető kettős magatartás mutatható ki : a „kutya" becsmérlő jelző (1. Ligeti i. m. 165.), de az esküáldozatukhoz kutyát is vágnak (1. fentebb), és az állat-ciklusban az egyik évet róla nevezik el (1. Ligeti L., Sárga istenek, sárga emberek. Budapest, 1934. 437—439.). Hasonló okból „elégedhettek meg" a baskírok, a karakirgizek {Németh Gy., A honfoglaló magyarság kialakulása. Budapest, 1930. 69—70.) és a kirgizek {Munkácsi В., Farkastisztelet az ókor törökjeinél. Ethn. XL1I. 1931. 33.) a kutyától való származás hitével, míg a wuszun, k'ao-csö és a türk nép {Shiratori, K., Über den Wu-sun Stamm in Centralasien. KSz. III. 1902. 135, 139.) őseit farkasra vezette vissza. Dzsingisz kán farkas és szarvas őseiről szóló hagyomány (MTT) közismert. — A farkas-kultusz legújabb összefoglalása: Eliade, M., De Zalmoxis à Genghiskhan. Paris, 1970. 13—30. 64 László Gy., Varázslat egy középkori falusi templomunkban. Kolozsvár, 1947. 9—10. 65 Fehér M. J., Képek a magyar sámáninkvizíciók történetéből. Warren, Ohio, 1967., Uő; Középkori magyar inkvizíció. Buenos Aires, 1968. A latin szöveget 1. a Magyar Tört. Szemle (New York) I. 1970. 3—5. füzeteiben. Hazai kritikája: Schräm F., A középkori sámánperekről. Ethn. LXXIX. 1968. 281—284. 66 Bosnyák S., „A Föld úszik a tengeren..." A Gáspár-házaspár világképe. Világosság, 1970. 7. 432—437, Képes G., A magyar ősköltészet nyomairól. ItK. LXVIII. 1964. 191—192. 67 Méri L, A nadabi kályhacsempék. Arch. Ért. 1957. 199, Nagy K., Alakos kályhacsempék Kevermesről. MFMÉ. 1968. 92—97. 313