A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Szigeti György: Az apátfalvi nép táplálkozása. I.

A beteg, sírós és ótvaros gyereknek rendszeresen főztek mák hajat, pálinkás kenyeret azonban nem adtak neki. Féléves korában már rágtak a gyerekeknek. Leginkább kenyeret, krumplit, porhanyós pogácsát, de később megrágták neki a húsfélét is. A gyerek első önálló étele az anyatej után a tehéntej lett. Elsősorban a már említett kisfias tehénnek a teje, mert az ritkább lévén, könnyebb eledel volt. Később szívesen ették a gyerekek a tejbe főzött apró tarhonyát, újabban búzadarát. Az elválasztás úgy történt, hogy a gyereket elvitték a dajkájához (nagyanyjához) vagy körösztanyjához és ott volt legalább két hétig. Télen jobban ráértek és jobban is szerették elválasztani a gyereket, mint a nyári nagy dologidőben. Ha a dajkája „egy kenyéren" (közös háztartásban) élt a családdal, akkor ő vigyázott a gyerekre. Ilyenkor az anyja legalább két hétig nem mutatkozott a gyerek előtt. Ha a gyerek választás után újra szopni kívánt, az anyja kefét tett a mellére, hogy azzal riassza el. Ha mégis akadt, aki újra szopni kezdett, akkor az olyan gyereket másodszor már nehezebb volt elválasztani. Az ételreszoktatás és etetés régen úgy történt, hogy az anya megrágta az ennivalót, amit azután a nyelvével tolt a gyerek szájába. Mások az ujjúkra vettek keveset a megrágott ételből és azzal tették a gyerek szájába. Később kis kanálka segítségével igyekeztek a gyereket etetni. Napjainkban szinte kizárólagos az utóbbi etetési mód. Kétéves korukban a gyerekek már ettek-ittak maguktól még szalonnát is, csak abból nagyon kis falatokat adtak nekik. A régebbi időben még kis virágos fatányéron kaptak enni, később pedig bádogból készült zománcos tányérok lettek általánosak. Az anya rendszerint az asztalnál ülve ölében tartotta az étkező gyereket. Ahol több gyerek volt, ott a földre tették nekik egy nagyobb tálban az ennivalót és abból ettek, nem egyszer nagy veszekedés közben. Az apátfalvi kisgyerekek étkezéssel kapcsolatos szókincséből: csócsó — étel ; csócsó mëg = Qdà meg; kácsi = kalács ; didi = csecs ; papa = kenyér ; tütü = víz. A gumicucli az 1920-as években terjedt el. A 40-es években pedig az anyatejet pótló, gyógyszertárban kapható különféle tápszerek is általánosak lettek. Az adatközlők egybehangzóan úgy vélekedtek, hogy a mostani asszonyok leginkább kényelemből nem szoptatják a gyerekeiket. Régen a ma már közkedvelt babapiskóta helyett perec-et sütöttek a gyereknek úgy, hogy kb. fél liter lisztet 3 tojással és 10 dkg cukorral összegyúrtak, majd ezt az egészet zsír nélkül megsütötték. Régebben megrágva adták a kicsiknek. „Vótojan gyerek is, amik megette még a fődet is!" A körmével megásta a földet az ágy alatt ha bemászott. Az ilyen gyerek anyja panaszkodva mondta másoknak: „A fene a fajtáját, annyira ëszi ez a büdös kölök a fődet, hogy nem bírok vele!" Némelyiknek a nyers krumpli is kedvenc étele volt. Nyáridőben nyersen szentiványi almát adtak neki, csemegének pedig aszalt almát és szilvát főztek. Étkezésnél még ma is a gyerek az első és a gyereknek mindig annyit adnak, amennyit megeszik. Régebben ha napközben megéheztek, délelőtt vagy délután rendszerint téfölös (tejfölös) vagy lekváros kenyeret kaptak enni. Napjainkban a községünkben is működő bölcsődében, óvodai és iskolai napközi otthonban változatos és bőséges ennivalót kapnak a gyerekek. Ahol kevés volt a gyerek, ott a finomabb falatokat nekik adták (csirkecomb, csirkének a szárnyatöve stb.). Természetesen szegényebb helyeken és ahol sokan voltak, nem nagyon válogathattak a gyerekek sem és örültek, ha paprikás krumplival jóllakhattak. Iskolában a múltban a gyerekek rendesen kenyeret, kolbászt, pogácsát, poroját, 218