A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Kulcsár Péterné: Bellosics Bálint levelei Herrmann Antalhoz

kább még hadbavonult tanártársait is helyet­tesítette." A Tátrából ,,már félig holtan ér­kezett haza", a következő esztendőben, ja­nuár 15-én tüdővészben meghalt. Öt évtizedet sem ért meg, s ebből hármat hihetetlenül szorgalmas, szenvedélyes mun­kában töltött. Tanulmányai befejeztével egy évig állás nélkül marad, a kellemetlen idő­szakot azonban néprajzi anyaggyűjtésre hasz­nálja fel, kirándulásai során a falusi tanító­kat, papokat igyekszik megnyerni az ügy szá­mára. Amikor végre megkapja bajai kineve­zését, nemcsak a biztos jövedelemnek örül, hanem annak is, hogy a városban és környé­kén kitűnő vadászterületet talál szenvedélye számára, az egymás mellett élő nemzetiségek (magyar, sváb, bunyevác, sokác) valósággal öntik a néprajzi témákat, nyomban megra­gadja fényképezőgépét, s megy a bajai, kun­bajai vásárba, búcsúba „zsákmányt ejteni". Bellosics Bálint Szimpatikus egyéniségével könnyen beleillesz­kedik új környezetébe, kollégái, diákjai sze­retik, ő pedig beleveti magát az iskola mun­kájába. Tanít földrajzot, lélektant, természetrajzot, magyar és német nyelvet, raj­zot, szépírást, vezeti a tanítási gyakorlatokat, az önképzőkört, könyvtáros, ellátja az internátusi felügyeletet, az iskolai adminisztrációt. Hajnaltól éjszakáig köti az iskola, s ha akad egy szabad perce, napja, azt az etnográfiának szenteli. Ezért alkothatott maradandót mint pedagógus és mint tudós egyaránt. Pedagógiai munkásságának legfőbb céljaként a magyar tanítóképzés modern alapokra fektetését vallotta, mert úgy vélte, hogy a tanítónak rendkívül nagy szerepe van a falu életének alakításában, a falusi társadalom problémáinak megoldásában. Tanítványaiban elsősorban a hivatásérzetet szerette volna felkelteni, hogy a néppel együtt tudjanak élni, dolgozni. Legyen a tanítóképző „igazán gyakorlati szakiskola", mert „növendékeink neveléséből, kiképzéséből hiányzik a falusi társadalmi életre való előkészítés. Tanyavilágunk, falvaink, speciálisan magyar parasztvárosaink tár­sadalmi, gazdasági, általában népi életének ismerete nélkül nem lehet kellőképpen betölteni a tanítói hivatást" — írja egyik tanulmányában. Erre buzdítja növendékeit, ezért vállal maga is jelentékeny szerepet a falusi népművelésben, a haladó értelmiség által ekkortájban kezdeményezett „szabadliceális" mozgalom előadássorozatain. Nevéhez fűződik például az 1904-es sükösdi és a bajaszentistváni „falugimnázium" megszervezése, mely a legelső ilyen jellegű hazai kísérletek közé tartozik. Felolvasásokat tart, üléseket szervez, előadókat szerez, s élénk részt vállal Baja és környéke társadalmi megmozdulásaiban. Ezért hajlandó arra, hogy renge­teg munkája mellett pedagógiai, szociológiai tanfolyamokon gyarapítsa ismereteit, 1908-ban Jénába is elmegy egy szociológiai kurzusra. Ez a törekvés vezeti az akkor bontakozó hazai néprajztudomány úttörőinek sorába. Fájdalommal tapasztalja, hogy a falusi pedagógusok nem látják a néprajzi gyűjtés szépségét és jelentőségét. A népköltészeti alkotásokat „badarság"-nak tartják, már az is eredménynek 176

Next

/
Thumbnails
Contents