A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Tóth Ferenc: Gilitze István népköltő és az 1821-es makói árvíz

szalontai és a tápéi változat ékesen bizonyítja az ősdallam eredetileg dús ornamentikájának fokozatos elkopását is, valamint az ornamentika megmerevedését: az ősdallam e

2 hangja még csak díszítés, az alföldiekben már dallamhang.,"

18 A dallam 18. századi német átvétel, amely azután annyira elterjedt és népszerűvé vált, hogy ma is az élő népdalkincsünkhöz tartozik. Várnai Péter nagyon találóan az epikus dallam egyik jellegzetes típusának tartja. Maga a felező 12-es sor a magyar elbeszélő költészet egyik legjelentősebb versalakzata: 1525-től, Geszthy László énekétől napjainkig használatos. Két ősi hatos egybekapcsolásával jött létre. Legjelentősebb elbeszélő költeményeink (históriás énekek, János vitéz, Toldi) közismert versformája.

19 Gilitzétől a lírai verselés távol állhatott jellegzetesen epikus költői egyéniség. ízes nyelve hűen őrzi az akkori makói nyelvjárást, szóképei vizuális telítettségűek, szóhasználatban változatos (pl. a július hónapot egyszer Szent Jakab havának, máskor oroszlán jegyinek mondja), kedveli a p kezdőbetűs alliterációkat (a Paraszt is Palotára vágyik; Pompás Palotákat még sem építettek; korántsem Poéta, hanem Paraszt írás), stílusa világos és gördülékeny. Gilitzét fennmaradt egyetlen műve alapján gyakorlott, tehetséges költőnek tartjuk. Kultúrtörténeti szempontból is jelentős hely illeti meg Gilitze alkotását: ez az első sajtótermék, amely Makóról keletkezve nem vallásos tárgyat dolgoz fel.

20 Az 1821-es árvíz igen súlyos károkat okozott a városban. Gilitze szavai szerint: „Sok udvaron a víz ölnél több vala'\ A mai gimnázium előtti és melletti sópajták „úgy voltak a víz közt, mint a hal bárkái". Szirbik Miklós, a. víz magasságáról is közöl adatot : ,,A só Pajtában... fél ölnyinél feljebb ért a víz."

21 Meglepő, hogy a nagyarányú katasztrófa ellenére sem gondol senki a menekülésre, sőt a külterületen tartózkodók lóhalálában sietnek haza. Csupán a veszélyeztetett helyekről, a lerogyott házakból költöznek át — lápokra rakodva — a partosabb helyekre. A városban az élet még az árvíz hetében sem áll meg. Pl. a református egyház halotti anyakönyve szerint a temetés a halálesetet követő nap megtörténik. A városban és a szőlőkben jelentkező kár meghaladja a 270 000 forintot. A lakóházak egyharmada megrongálódik vagy összedől (szám szerint 871 épület, ebből 125 a zsidó fertályban). A sópajtákban elolvad 160 000 forint értékben 10 600 q só, amely megközelíti a makói sóház körzetéhez tartozó terület fél évi sószükségletét. A víz által okozott kár között szerepel 57 842 út szőlő kipusztulása is. Valószínű, hogy az árvíz csak ürügyet szolgáltatott a szőlők kivágásához. „Hajdan itt a Szőllő tartás nagyon hasznos volt"

22 de a 19. század elejére a makói gyenge minőségű borok iránt nagyon megcsappant a kereslet, viszont annál kifizetőbbé vált a veteménytermesztés ; „az egész Alföldet és Bánátot elönti Makó gyökerével, hagymáival és paprikájával" 23 Megindul a szőlővel beültetett terület rovására a veteményes kertek kialakítása. Ugyanakkor a szőlő dézsma alá esik, a vetemény nem. A hatóság már 1795-től szigorúan eljár azon gazdák ellen, akik szőlőik helyén veteményt termelnek.

24 Sok szőlőtulajdonosnak egyenesen kapóra jött az 1821-es termé18 Várnai P. i. m. 298 1. 19 Horváth /., Rendszeres magyar verstan. Bp. 1951. Akadémiai kiadó 34.1. Hegedűs G., A költői mesterség. Bevezetés a magyar verstanba. Bp. 1959. Móra Ferenc kiadó 69 1. 20 Kelemen F., Makó fekete napja. A nagy árvíz évfordulójára. Csongrád Megyei Hírlap 1961. július 2. 18. évf. 154. sz. 21 Szirbik i. m. 33 1. 22 Szirbik i. m. 35 1. 23 Szirbik i. m. 35 1. 24 Eperjessy K., A hagymatermelés történetéhez = írások a régi Makóról. Helytörténeti rajzok. Makó [1928] 451. 11 A Móra F. Múzeum Évk. I. 161