A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Tóth Ferenc: Gilitze István népköltő és az 1821-es makói árvíz

Nem méltó tsudára d Makó romlása, El áradt a' vétek mint Marus árja. Ä józan okosság hogy ha meg gondolja, Végső vészéit várhat mint régen Sodorna. Tudja, hogy túlzott szemlélete miatt a világ fiai kinevetik, intő verseit tréfának ítélik, mégis mint egy Jónás vállalja a prófétaságot. A feudális hierarchia világában él, ismeri a regulát. A szűkölködők nevében előbb a főnótáriusnak,

10 majd a ,,Vitze Ispány"-nak

u és végül a szomszédos helységek lakóinak köszöni meg az árvíz alatt nyújtott segítséget. Makó vidékjei Faluk és Városok, A"kik inséginkben kenyeret adtatok, Az egek Urától óltalmaztassatok, Hogy illy gyászos felhő ne borúllyon rátok. Az adományokra Szirbik Miklós is hálásan gondol vissza: „Egy egész hétig lévén így vízzel elzárva a' Város, sokan — minden élelmektől megfosztva — éhségre jutottak volna, ha a' Vásárhelyiek, és Szegediek könyörületességből, az élést a' szükséget szenvedők' számára, szekereken és hajókon nem hordották volna."

12 Gilitze műve még az árvíz évében nyomtatásban is megjelenik Grünn Orbán szegedi tipográfus kiadásában

13 valószínűleg a szerző kezdeményezésére és költségére. Grünn Orbán a szedés előtt átjavíthatta a kéziratot, és változtatott a kirívó tájnyelvi sajátosságokon. Ilyen stilisztikai rontás tételezhető fel pl. a 21—22. sor végi rímeknél: végtére — környékire (helyesen végtire — környékire); 61—62. sornál: Tamási — áldozati (helyesen: Tamási — áldozati)

14 A kis nyolcadrét alakú 8 lapos könyvecske legfeljebb néhány száz példányban jelenhetett meg.

15 Korunkra — tudomásunk szerint — egyetlen eredeti példány maradt fenn a szegedi Somogyi Könyvtár tulajdonában. Reizner János Makóról szóló monográfiájában modernizált helyesírásban szintén közreadja.

16 Jelenleg folyamatban van egy facsimile kiadás sajtó alá szerkesztése. E pcnyván terjesztett mű népszerű olvasmány lehetett, ugyanis mint egy kései históriás ének, sokakat érintő tragikus eseményről szól. Makón már az árvíz emléke is feledésbe merült, amikor Tápén a szájhagyomány még ismerte a Gilitze féle verset. Péczely Attila, a szegedi múzeum népzenekutatója Várnai Péterrel 1952-ben lejegyezte a vers szövegét és dallamát. Adatközlőjük a 68 éves özv. Nagy Mihályné volt, aki az „áriát" még apjától tanulta. A szöveget Várnai Péter lejegyzése alapján közöljük:

17 10 Csanád megye főjegyzője Nyéki Mihály. 11 Csanád megye alispánja Návay János (1768—1822). Barna János—Sümeghy Dezső, Nemes családok Csanádvármegyében. Makó 1913. 146.1. 12 Szirbik i. m. 33 1. 13 A szegedi nyomda kis kapacitású vidéki tipográfiák közé tartozott, mindössze két könyvsajtóval rendelkezett. Termékei: tankönyvek, kalendáriumok és vásári ponyvák. Szabó F., A Grün nyomda és a szegedi sajtó történetéből (1801—1848) Magyar Könyvszemle 1970. okt.—

dec. 86. évf. 4. sz. 343—3491. Szabó F., Könyvterjesztés és könyvkereskedelem Szegeden 1835-ben Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1966—67 I. 237—239 1. 14 Az áldozat neve a római katolikus egyház anyagkönyve szerint Tamási János. 15 Szabó F., Könyvterjesztés a könyvkereskedelem Szegeden 1835-ben. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1966—67. I. 238 1. 16 Reizner /., Makó város története. Szeged 1892. 141—145 1. 17 Várnai P., A makói árvíz nótája = Emlékkönyv Kodály Zoltán 70. születésnapjára. Szerkesztette: Szabolcsi Bence és Bartha Dénes Bp. 1953. Akadémiai kiadó 293—294 1. 157