A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1971. 1. (Szeged, 1971)

Bálint Sándor: Die ehemaligen Kleinfischer, Jäger und Vogelsteller auf den Szegeder sumpfwiesen

amelyet az alábbiakban Grynaeus Tamás gondos anyaggyűjtésen épült dolgozata

66 nyomán mutatunk be. A pióca, elavulóban levő nevén nadály, a szegedi táj népi orvosló gyakorlatában is köpölyözésre szolgált. Öregek úgy tartják, hogy legjobb a csíkos hátú, zöld hasú pióca, amely főleg a csaták néven emlegetett, sással, kákával teli zsombékban található. A lópióca, másként vadpióca nem alkalmas orvoslásra, csak horgászásra. Piócaszedéssel a folyószabályozás óta leginkább szegénysorsú dorozsmai asszonyok foglalkoztak, akik régebben messzibb vidékekre is elvitték és ott árusították Tréfásan emlegetik, hogy a fölfedezésre induló Kolumbus Kristófnak már útjába akadtak az Amerikából visszatérő dorozsmai piócakufák. Ismeretes, hogy a magyar pióca már a múlt század elején jelentős szerepet játszott a nyugat-európai orvosló gyakorlatban is, azonban a környéken csak Makóról van adatunk arra, hogy a kereskedelem is foglalkozott pióca-exporttal. A pióca ősszel sárba bújik, ott telel ki. Csak május elején tűnik elő, amikor a béka is megszólal. A tiszta vizet nem kedveli, csak a csatakot, amelybe a jószág is belejár. A piócaszedő asszony derűs időben gázol bele a vízbe, amelyet bottal is verdes, csörget. A pióca a mozgásra, hangra feljön, és belecsíp, majd ráragad a piócaszedő lábára, az egészséges vért azonban nem szereti. A felbukkanó piócákat a víz széléről azután bot végére erősített tésztaszűrővel fogdossák ki. Az eszköz alkalmi neve piócaszödő. A kifogott pióca zacskóba kerül. Előfordul, hogy egy alkalommal több száz piócát is fognak. Máskor kevesebb a zsákmány. Pióca nagy számmal él a dorozsmai Lápastóban, továbbá az Öregtiszában, Röszke alatt. A piócát nagy uborkásüvegben tartják. Nyáron háromszor, télen egyszer kell naponként friss, de nem hideg vizet önteni bele. Az üveget nem szabad bedugni, csak lekötni, mert különben a pióca megfullad. A piacra vizes zacskóban viszik. Itt befőttes üvegből szokták orvosi füvekkel, széksóval együtt árulni. A beteg tagot először vizes ruhával tisztára kell törölni, mert a pióca kényes természetű, így nem szereti az izzadság szagát. Pohár fenekére kevéske vizet kell önteni, és ebbe rakni a piócát, azután fordítani rá a fájó részre. Ha teleszívja magát a rossz, alvadt vérrel, akkor magától is leesik. Ha letépik, akkor a csípés-okozta sebhely jobban fáj. DIE EHEMALIGEN KLEINFISCHER, JÄGER UND VOGELSTELLER AUF DEN SZEGEDER SUMPFWIESEN von Sándor Bálint Vor der Regulierung der Theiss (in den letzten Jahrzehnten des XIX. Jahrhunderts) waren die Kleinfischer, Jäger und Vogler eigenartige Gestalten des Lebens in den Sumpfwiesen um Szeged. Die drei, bereits erloschenen Erwerbszweige, die schwer voneinander abzusondern sind, gehörten zur Sammeltätigkeit der Leute der Inundationsräume. Die Kleinfischer und Jäger dieser Gegende lebten in den Überschwemmungsgebieten, auf den Moorgründen der Theiss und sammelten Zunder zum Feuerentfachen, páklya (die kolbenförmige Frucht Rohrkolbens) sowie als auch als Kleiderputz begehrte Kranich- und Reiherfedern, Vogeleier, Blutegel, Heilkräuter zusammen. •— Zu den Eigentümlichkeiten der damaligen Szegeder Küche zählte die Zubereitung des Wassergeflügels: die Leute der Sumpfwiesen stellten Schlingen 66 Grynaeus T., Nadály és nadályosok. Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményei 26 (1962). Uő. Gyógynövényárusok Szeged piacain. Uo. (1964). Vö. még Szegedi Szótár II, 308. 138